Kevesebb pénzt kaphattunk, mint ígérték.

A kormány igazságtalannak tartja az EU-s pénzek elosztását – ezt kívánják tenni

Nagyon úgy tűnik, hogy hazánk mégsem annyi pénzt vett fel az EU koronavírus miatt létrehozott alapjából, mint azt a nyugati sajtó eddig megírta. Korábban számos európai politikus szót emelt az ellen, hogy Magyarország 5,6 milliárd eurót (2 ezer Mrd FT) vett fel az alapból, de a Portfolio elemzése rámutat, hogy a felvett összeg nagysága körülbelül 800 millió euró (285 Mrd Ft) .

Az EU 2021-ben induló költségvetéséről még januárban kezdődtek meg a tárgyalások, ám a járványhelyzet ezt is kettévágta. A vita most azon megy, hogy a kohéziós alapokat átcsoportosítsák-e a járvány elleni védekezésre, vagy minden maradjon a régiben.

Ezzel azonban az a gond, hogy a költségvetési és enyhítési pénzek felvételekor más szabályok vonatkoznak az eurozónán kívüli tagállamokra. A jelenlegi feltételek szerint a járvány elleni védekezésre csak hitel formájában kaphatna pénzt hazánk, amit az eurozónán kívüli tagállamok pénzügyminiszterei igazságtalannak neveztek.

– Az úgynevezett fizetésimérleg-támogatás sem feltételrendszerében, sem nagyságrendjében nem vethető össze és nem mérhető az eurózóna-alap mechanizmusához, emellett felhasználása szigorú gazdasági kiigazító programmal is járna – mondta a napokban Varga Mihály (55) pénzügyminiszter. A tárcavezető hozzátette, hogy a hasonló cipőben járó gazdasági vezetők hamarosan javaslatot tesznek arra, hogy az alap rugalmasabban hozzáférhető legyen.

Az EU vezetői holnap egy videókonferencián ülnek össze annak érdekében, hogy megvitassák, mi legyen a tervezett alappal, milyen formában valósuljon meg. Kérdés az is, hogy hazánk esetében szóba kerül-e a hetes cikkely szerinti eljárás, és hogy ennek lesz-e bármilyen köze ahhoz, mennyi pénzt kapunk az EU-tól a közeljövőben.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
"A kormány igazságtalannak tartja az EU-s pénzek elosztását – ezt kívánják tenni"

Ellopják az összeset?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
Nem azt híresztelték Orbán-majmai,hogy a z"ÉU" nem is küldött pénzt?
...vagy csak egyet egyet a sok hazugságból kaptam el!...nem lepődnék meg!
Nessy
Pár hónappal ezelőtt még arról volt szó, hogy mit nekünk az Unió, mi megállunk a saját lábunkon. ( mármint a kormány és kegyencei a mi lábunkon). Itthon mindig az az elv, ha a kormány valakinek pénz ad, természetesen a költségvetésből, akkor joga van mindenbe beleavatkozni! Ha az unió kérdezi meg mire költötték a pénzt, akkor az skandalum, boszorkány üldözés! Tehát röviden: az unió küldje a pénzt, annak elköltése már népnemzeti ügy, tíz évre titkosítva!
kereső
@Béla333: Nekem semmit nem enged- úgy látszik nem "tetszem nekik".
Béla333
@kereső: 12.49
Próbáld meg azt, hogy a rovat kiválasztása után egy pár - a témához kapcsolódó szót is beírsz legalulra. Ha nincsenek vezér szavak, akkor valóban visszadob.
Néha, ha szabályosan viszem végig az ügyet, akkor is parkolóra tesz (valami ősrégi lapra tesz át) vagy azt írja, hogy majd késöbb adja be a beidézett cikket, ami aztán sosem következik el...
namihami
Helyes Viktor. És a minimum, hogy hadat üzenünk az EU-nak. Aztán a 2 üzemképes repülőnkkel, a 6 T34-es tankkal és a hadrafogható 5.000 fős hadsereggel elsöpörjük a gaz hódítókat. Akkor megnézhetik magukat.
vitriol
szar ügy! Ezt az emberek is gyakran átélik, mert soha nem kapják meg, amit megígértek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.