Továbbra is zajlik az idősotthonok ellenőrzése a koronavírussal összefüggésben; kiemelten vizsgálják az egészségügyi ellátást, a dolgozók felkészültségét – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette: a honvédség folytatja az idősotthonok fertőtlenítését is. A fertőtlenítést az intézményvezetőkkel egyezteve végzik, ügyelve arra, hogy ne zavarják az otthonok működését.

Az operatív törzs felajánlásának köszönhetően szerdán újabb szállítmányt, 1,3 millió maszkot és 365 ezer kesztyűt kapnak a szociális intézmények – közölte.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy fertőtlenítették a Pesti úti idősotthont, ahol több szűrést is végeztek. Az intézményből 284 fertőzöttről és 28 elhunytról tudnak.

Az egészségügyi intézmények országszerte növelik az ágykapacitásaikat a koronavírusos betegek fogadására, már felszabadították a férőhelyek 50 százalékát. Ténylegesen kevés helyről kellett beteget hazaküldeni, és az elbocsátás alapját kizárólag orvosszakmai döntés képezhette. Senkit nem lehet elküldeni, akit egészségkárosodás érne emiatt – hangoztatta Müller Cecília.

Az országos adatokról szólva a szakember elmondta, a regisztrált fertőzöttek száma 2168, az elhunytaké az elmúlt 24 órában 12-vel emelkedett, összesen 225. A betegségből 295-en gyógyultak meg. A laboratóriumok 52 702, a vírus örökítőanyagán alapuló tesztet végeztek el.

Müller Cecília a krónikus betegséggel küzdő és ezért a koronavírus-járvány idején különösen veszélyeztetett emberektől azt kérte,

fokozottan figyeljenek az alapbetegségeik "karbantartására", még fegyelmezettebben szedjék gyógyszereiket, tartsák be táplálkozási előírásaikat.

A járvány idején az allergiásoknak is jobban oda kell figyelniük a betegségükre. Javasolta, hogy

éjszaka szellőztessenek, az általánosnál sűrűbben takarítsanak, amit lehet, nedvesen tisztítsanak, naponta cseréljék a párnahuzatukat, és naponta mossanak hajat.

Kitért arra is: fontos, hogy a foglalkozás-egészségügyi orvosok ellássák feladatukat, és elvégezzék az előzetes szakmai alkalmassági vizsgálatokat, hogy a munkára alkalmas és kész munkaválók el tudjanak kezdeni dolgozni. Kizárólag az időszakos foglalkozás-egészségügyi szakmai orvosi alkalmassági vizsgálatok terén van egyfajta halasztási lehetőség – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva szólt arról, hogy

a gyümölcsök és zöldségek fogyasztása alapos mosás után nem jár kockázattal.

Szintén kérdésre reagálva elmondta, a népesség "átfertőzöttségét" jelenleg nem vizsgálják. Az ellenanyag kimutatásán alapuló vizsgálatot a járvány után érdemes majd, reprezentatív módon elvégezni.

Ugyancsak kérdésre válaszolva közölte: az idősotthonokban zárlat van, de csomagot a személyzeten keresztül, a megfelelő szabályok betartásával be lehet juttatni a gondozottaknak. Jó példaként említette, hogy az egyik otthonban kétnapos várakozási idő után kapják meg az idősek a nekik küldött csomagot.

Azt is elmondta: Magyarországon még nem, de más országokban már volt példa arra, hogy valaki többször egymás után megfertőződött a vírussal. Ez azért fordulhat elő, mert az emberek különböző immunválaszt adnak a koronavírusra, és akinél nem alakul ki erős védettség, az újra megfertőződhet – közölte.

A maszkviseléssel kapcsolatban elmondta,

sokan lehúzzák a maszkot az álluk alá, zavarja őket, mert nem egy természetes állapot.

Aki foglalkozásánál fogva egészségügyi dolgozó, ő hozzá van szokva, de aki nem használja, elkezdi össze-vissza húzkodni, és újrafertőzi magát a saját bőréről.

A helyes maszkviselés azt jelenti, hogy eltakarom a légutat, az orromat és a számat is.

A legtöbb maszkon van egy kis fémbetét, ami segíti az orron történő rögzítést.

Mindaddig felhelyezve használjuk, amíg haza nem érünk

 - közölte.

Forrás: MTI, 24.hu

Címlapkép: MTI/kormany.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
"Az operatív törzs felajánlásának köszönhetően szerdán újabb szállítmányt, 1,3 millió maszkot és 365 ezer kesztyűt kapnak a szociális intézmények – közölte."
Mi az hogy, "felajánlásának köszönhetően" Cecili???Hiszen ez nnem felajánlás kérdése járványhelyzetben- ez a feladatotok. Mintha "kegyet" gyakorolná- szolga, az én pénzemen???
RonaGyuri
@RonaGyuri: Szabadon? Inkább szabadosan!

Sőt igazából kénye kedve szerint, a vélt vagy valódi pillanatnyi érdekeik mentén

A derék Népszava „A kormány túl szabadon értelmezi a WHO-ajánlásokat” címmel számol be tapasztalatairól. Annak kapcsán, hogy „Amikor a kabinet a hazai tesztelés ellentmondásait magyarázza, a tisztifőorvos rendre az egészségügyi világszervezet szabályaira hivatkozik. Megnéztük, mi van a protokollokban”!
Nos a dolog úgy áll, hogy igencsak meglepődtek azok, akik azt várták, hogy legalább nagyjából konform dolgokat tartalmaz azzal, amit ártunk és qurmányunk nyomat.
Persze ha belegondolunk ez várható is volt. Miért pont ebben térnének el a szokásaiktól: a gátlástalan hazudozástól, a műveletlenségüktől, a tájékozatlanságuktól a dolgok vélt és valódi pillanatnyi érdekeik szerinti értelmezésétől?
RonaGyuri
@RonaGyuri: Na ehhez képest a kecskére a káposztát egy óvatos befektetés

Orbán akkorát húzott, hogy a fal adja a másikat

Lassan mondom – így Wazze te is olvasd lassan, hogy érvényesüljön –„ A kormány a miniszterelnök kabinetfőnökét (vagyis jelen állás szerint Rogán Antalt) bízta meg az elmúlt években a Magyar Államkincstárnál felhalmozódott költségvetési maradványok előirányzatosításával, vagyis elosztásával, konkrét előirányzatokhoz való rendelésével – derül ki egy április 21-ei Orbán Viktor miniszterelnök által szignózott kormányrendeletből; 1164/2020. (IV. 21.) Korm. határozat.”!
kereső
@RonaGyuri: Varga kreativ megkapta a selyemzsinórt?El lett cseszve a "világszenzációs" munkkahelyvédelmi akcióterv. Egyébként meg érdekelne, hogy melyek azok a költségvetési fejezetek, amelyek maradványt "produkáltak"- és amelyeket az Államkincstár folyósit???!!!Tippjeim vannak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.