A Tatabányai Járásbíróság egy év 11 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy mentőst, aki az állomás egészségügyi raktárából fertőtlenítőt, maszkokat és gumikesztyűket tulajdonított el március végén, az ítélet jogerős – közölte a Tatabányai Törvényszék sajtóreferense csütörtökön.

Fertőtlenítőt, gumikesztyűt és maszkot lopott egy magyar mentős
Fotó: Országos Mentőszolgálat

Sós Réka tájékoztatása szerint a 13 éve a mentőknél dolgozó férfi az elkövetéskor, majd

később is arra kérte egy egészségügyi webáruházat működtető volt kollégáját, hogy állítsa azt, tőle vásárolt öt doboz gumikesztyűt.

A webáruház tulajdonosa a mentőállomás vezetőjének és a nyomozóknak is azt mondta, hogy a kesztyűk tőle származnak, nem tudva arról, hogy lopás történt, és valótlan vallomása az elkövető felelősségének elhárításához szükséges.

Az eltulajdonított tárgyak értéke csaknem 60 ezer forint, ennek mintegy fele megtérült, mert a férfi az eszközök egy részét visszavitte a raktárba, miután megtudta, hogy a lopásról egy szemtanú tájékoztatta a mentőállomás vezetőjét.

A Tatabányai Járásbíróság kisebb értékre elkövetett lopás és hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt

egy év 11 hónap – 3 év 6 hónapra felfüggesztett – börtönbüntetésre és 120 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a férfit, valamint kötelezte, hogy fizessen az Országos Mentőszolgálatnak mintegy 35 ezer forint kártérítést.

Az ítéletet az ügyész, a vádlott, a védő a kihirdetését követően tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@simmering73: Ha minden lopást ilyen áron számolna a bíróság, jól járna a költségvetés!
surdilloFUJT
@kereső: Még most is,amikor hajfestéshez használható kesztyüt adtak háziorvosoknak!!!
surdilloFUJT
@DURBINOS: Na ideokádott a szarosfarok aki nem tudja,hogy a vetkőzős államtitkár csaj sógora árul az interneten nagy !!! tételben minden védőcuccot a mai napig BÜNTETLENÜL!!!
rokker33
Aki megölt egy lányt majd vízbe fojtotta SZÁNDÉKOSAN az kapott 4 év börtönt, amit már le is töltött előzetesbe ez meg 3 év 6 hónap felfüggesztettet 120 ezer +35 ezer forint büntetést gyorsított eljárásba!Hát hol van itt az igazság inkább csak gazság !!Oké lopott ez nem kérdés, de kicsit túlzásnak tartom az ítéletet !
Zsopiale
Elvégre szegénynek is kell valamit ennie baszki...
simmering73
@kereső: Egy klasszikust idézve: "Mi az ítélet? Az attól függ. Példát akarnak-e statuálni apukán. Mert ha a statuálás a lényeg, akkor halál."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.