A veszélyhelyzet idején érdemes otthonról kényelmesen, ingyenesen és online vásárolni állampapírt, így például Babakötvényt is, ezt hétfőtől azok a szülők is megtehetik, akiknek még nincs ehhez szükséges Start-számlájuk – tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

A kényelmes és egészségvédelmi szempontból biztonságos online vásárlást segíti a Kincstár holnaptól induló nyereményjátéka is, amelyen minden online számlát nyitó, illetve online állampapírt vásárló ügyfél részt vehet. Így az Ügyfélkapun keresztül értékpapír nyilvántartási vagy Start-számlát nyitók 100 ezer forintot, az online állampapírt vásároló kincstári ügyfelek 50 ezer forintot nyerhetnek – tette hozzá a pénzügyminiszter-helyettes.

A nyereményjáték fő célja az, hogy egyre többen vegyék igénybe a Kincstár folyamatosan bővülő online szolgáltatásait – hangsúlyozta.

Ez most a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben kiemelt jelentőséggel bír, és egyre elterjedtebb lehet, hiszen holnaptól már a babakötvény összegét nyilvántartó Start-számla nyitásához sincs szükség utazásra, személyes ügyintézésre – nyomatékosította az államtitkár.

Óriási az érdeklődés a babakötvény iránt, hiszen csak tavaly 34 ezer új számlát nyitottak, jelenleg pedig már 212 ezer gyermek rendelkezik Kincstári Start-értékpapírszámlával – ismertette az adatokat Tállai András. Majd megjegyezte, hogy az érdeklődés a koronavírus-járvány idején is töretlen, ezért volt szükség arra a kincstári fejlesztésre, amely online elérhetővé tette a számlanyitási szolgáltatást is. A hétfőn induló új szolgáltatás így segítheti a babakötvénnyel rendelkező gyerekek számának további bővülést.

A babakötvény módot ad a szülőknek, nagyszülőknek és más rokonoknak arra, hogy hozzájáruljanak gyermekeik, unokáik, fiatalabb családtagjaik későbbi anyagi lehetőségeihez, mégpedig hosszú távú, biztonságos formában – kezdte az államtitkár, majd a részletekről szólva kifejtette: kiindulópontként az állam minden újszülöttnek automatikusan ad 42 500 forint úgynevezett életkezdési támogatást. A pénzt a Magyar Államkincstár írja jóvá a gyermek születésének napján, babakötvény azonban csak akkor válhat az életkezdési támogatásként kapott összegből, ha valamelyik hozzátartozó Kincstári Start-értékpapírszámlát nyit a gyermeknek. Ezt könnyíti meg a Kincstár új szolgáltatása, eddig ugyanis csak személyesen lehetett ilyen számlát nyitni, hétfőtől már online, ügyfélkapun keresztül is lehet. Jelenleg több mint 4,2 millió magánszemély rendelkezik ügyfélkapuval, vagyis a szülők jelentős többsége számára könnyen elérhető az új szolgáltatás, és így még tovább nőhet a babakötvényesek aránya.

A Kincstár legfrissebb kimutatása szerint több mint 977 ezer – tizennégy év alatti – gyermeknek nincs még Start-számlája, így az új szolgáltatás nekik is segíthet – mondta az államtitkár, kiemelve, hogy nemcsak a nyereményjáték miatt érdemes most babakötvénybe fektetni, hanem azért is, mert a kamata is igen kedvező, és adókedvezmény is jár utána. 2020-ban 6,4 százalékos kamat jár, a félretett összeget ezen felül állami támogatás egészít ki – jegyezte meg Tállai András. Az állam a családtagok befizetéseinek tíz százalékát, de legfeljebb hatezer forintot tesz hozzá az új befizetésekhez minden évben. Többeket motiválhat vásárlásra a Kincstár holnap induló nyereményjátéka is, amelyben huszonöt 100 ezer forint értékű állampapír vásárlására fordítható Nyereményutalványt sorsol ki azok között, akik június 30-ig nyitnak értékpapírszámlát az ügyfélkapun keresztül.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a Magyar Államkincstárnál jobb konstrukciót az állampapír vásárlására egyetlen más pénzintézet sem kínál, hiszen a MÁK-nál az értékpapírszámla-vezetés ingyenes, és a jegyzés, az adás-vétel, az újrabefektetés, a kamat- és törlesztésfizetés is díjmentes. Mindezek mellett készpénzfelvételi díj és pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség sincs, amellyel a lakosság további költségek alól mentesülhet – sorolta az előnyöket Tállai András. Június 30-ig pedig további előnyt jelenthet a nyereményjáték is, amelynek keretében 50 darab ötvenezer forint értékű állampapír vásárlásra beváltható utalványt sorsol ki a Kincstár.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.