Hétfőtől csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében, a rendelkezés a 6 éven aluli utasokra nem vonatkozik.

Hétfőtől csak eltakart arccal szabad használni a fővárosi tömegközlekedést 6 éves kor felett

Az új utazási feltétel betartásának elősegítésére Budapest tíz forgalmas csomópontján 60 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét ingyenesen a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai. A kezdeményezéshez a Magyar Református Szeretetszolgálat is csatlakozik, és első körben 5 ezer, később további 25 ezer maszkot adnak térítésmentesen a közösségi közlekedést használóknak.

A BKK tájékoztatása szerint maszkot osztanak a következő napokban reggel 7 és 9 óra között a metróállomás bejáratainál a Batthyány téren, a Deák Ferenc téren, a Nagyvárad téren, az Örs vezér terén, a Széll Kálmán téren és Újpest-központnál, valamint Kelenföld-vasútállomásnál, a Keleti pályaudvarnál, Kőbánya-Kispesten és a Nyugati pályaudvarnál.

Hétfőtől – a fővárosi operatív törzs korábbi döntése értelmében – a közösségi közlekedés járatai mellett a budapesti üzletekben, boltokban, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint a taxikban is kötelező lesz az arc eltakarása.

A rendelkezés a 6 éven aluli utasokon kívül nem vonatkozik például azokra a járművezetőkre sem a közösségi közlekedésben, akik meg tudják tartani az utasoktól való legalább kétméteres távolságot, illetve akiket a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszköz választ el az utasoktól.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
@Pálinkás Pál: Ezt nem tudni, főleg, mert nem minden fertőzöttről szerzünk tudomást, csak azokról, akik tüneteket is mutatnak. Ettől függetlenül, én helyeslem, sok olyan ember van, aki köhög, tüsszög, bele a nagyvilágba. Ez máskor csak undorító, de most kifejezetten veszélyes lehet, és sokkolhatja a többi utast. Semmibe nem kerül egy kendőt felkötni, és bízzuk a Jóistenre, hogy használ-e! De már az is jó, ha nem árt...
Pálinkás Pál
@vacsi: akkor szerented az elkövetkező pár ezer évben maszkban kell járni??? mert mindig lesz aki köhög tüsszög...ezentúl mindig ez lesz,jön egy influenzajárvány,és mindenki álarcos bálba készül???a megoldás nagyon egyszerű...aki fél az védje magát akár szkafanderrel is...de a rendelet szerint a tinédzsereknek is kell maszk,nekik minek??? érettségizni lehet maszk nélkül,buszozni nem???
vacsi
@Pálinkás Pál: Igen, sajnos, mindig van, aki köhög, tüsszög... A mi kultúránkban erre találták ki a zsebkendőt, használni kell! És utána nem eldobni az út szélén...
lusta
1. A maszk használata védi tőlünk az embertársainkat. Mi nem tudhatjuk, hogy fertőzöttek vagyunk, vagy sem.
2. A szlovákoknál látható az eredmény 6 millióan vannakk és csakk 17 elhunyt ember.
3. A lengyeleknél egy hete szintén kötelező a maszk viselése. 38 millió és ˝csak˝ 500 elhunyt.
terlasz
@Shikari: Remélem, hogy igazi jóstehetség vagy, Shiki:"vége a járványnak". A Főisten szerint máj. 3-án még csak tetőzik.
A Teljhatalmú feladata lett volna maszkot nyomni az ország orcájába, de inkább Cilike nénivel azt üzente, hogy nem kell a maszk, miközben segélyszállítmányként szórta át a szomszédokhoz a hasznos kellékeket.
Merre kóboroltál ez idő alatt, kedves Shikari?
terlasz
@Shikari: Megértelek Shiki, ha nem akarod befogadni a tényeket. Szívesen átfogalmazom, ha van a leírtakra vonatkozó konkrét kérdésed.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.