A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) járványügyi tervében meghatározott mintegy 1100 betegágy kialakításának újabb fázisaként 118 ágyat helyeztek el az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont területén – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.

A közlemény szerint veszélyhelyzeti protokoll alapján az SZTE-n 1093, koronavírusos betegek ellátására alkalmas ágyat kell felszabadítania, melyből 364-nek lélegeztetésre is alkalmasnak kell lennie.

Ehhez Szabó Gábor, a lézerközpont vezetője felajánlotta az intézet két, összesen 1400 négyzetméteres csarnokát, melyek kiválóan alkalmasak arra, hogy biztosítsák a fertőzött betegek ellátását, hiszen a speciális szűrőberendezésekkel negatív légnyomás hozható létre, így kizárható a vírus kijutása az intézményből. Az ellátóhelyen összesen 118 ágyat helyeztek el, melyekhez kiépítették az oxigéncsatlakozást. A "kórtermekben" kizárólag kritikus állapotú páciensek ellátása történne, addig, amíg az intenzív lélegeztetési igény fennáll.

A kihelyezett járványügyi ellátóhely működéséhez szükség van kiegészítő létesítményekre is, ahol az egészségügyi dolgozók fertőtleníthetik magukat, átöltözhetnek. Ennek biztosítására egy csaknem húsz konténerből álló, berendezett komplexumot épít az SZTE a lézerközpont közvetlen közelébe.

A mobil elemekből álló kiszolgálóhelyiségek telepítésének előkészítő munkájára – az egyetem kórházparancsnokának közreműködésével – a Magyar Honvédséget kérték fel.

Az előkészületi munkákban a MH. 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonái nyújtottak segítséget.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.