A kormány szerdai ülésén tárgyalja a május 3. utáni új kijárási szabályokat – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes hangsúlyozta: a járvány elleni védekezés második szakaszába léptünk, amikor lehetőség van a korlátozások fokozatos, szigorú menetrend szerinti enyhítésére. Megjegyezte:

a korlátozások enyhítésekor továbbra is fokozottan kell figyelni az idősekre.

Gál Kristóf alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az operatív törzs nevében

megköszönte a koronavirus.gov.hu oldal látogatóinak, hogy követik a járvány hivatalos tájékoztató oldalát.

Mint mondta, március eleje óta 167 millió alkalommal tekintették meg az oldalt az érdeklődők, vagyis naponta többmillióan keresik fel, ez pedig azt mutatja, hogy az emberek a koronavirus.gov.hu és az operatív törzs tájékoztatását tekintik hiteles forrásban. Gál Kristóf megköszönte a lakosság bizalmát és jelezte, a jövőben is friss adatokkal, információkkal fognak szolgálni a koronavírus-járványról.

Kiss Róbert tájékoztatása szerint kedden 696 hatósági házi karantént rendeltek el, így szerdán 10 071 volt érvényben. Hozzátette: kedden 16 esetben kellett intézkedniük a hatósági házi karantén szabályainak megszegése miatt, így március 12-e óta már 1325-ször intézkedtek.

Egy kérdésre válaszolva elmondta,

a külföldről hazaérkező magyar állampolgároknak a határon átadják a hatósági házi karantén elrendeléséről szóló dokumentumot, amiben felhívják a hazaérkező figyelmét, hogy a hatósági házi karantén hatálya a határátlépéssel megkezdődik és 14 napra hatósági házi karanténban kerülnek.

Ezzel együtt átadnak egy piros figyelmeztető matricát is, amelyet az állampolgárnak a lakóhelyén, tartózkodási helyén kell kihelyeznie.

A hatósági házi karantén elrendeléséről közigazgatási hatósági határozatot is kézbesítenek postán a külföldről hazaérkező magyar állampolgároknak. Az alezredes jelezte: lehetőség van a hatósági házi karantén alóli mentesülésre, például, ha a hazatérő igazolni tudja, hogy a határátlépés előtt 14 napig járványügyi elzárás hatálya alatt volt külföldön, vagy ha a határátlépésnél az egészségügyi vizsgálat során nem mutatja a betegség tüneteit.

Kiss Róbert elmondta azt is, hogy

a kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt kedden 1241-szer intézkedtek, ebből 559 esetben figyelmezettek, 371 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 311 esetben feljelenést tettek.

Közölte azt is, hogy 296-ra nőtt a járványüggyel összefüggésben elrendelt büntetőeljárások száma: már 78 eljárást rendeltek el rémhírterjesztés, 89-et csalás, 26-ot közveszéllyel fenyegetés, 17-et járványügyi szabályszegés miatt. Eddig 56 gyanúsítottat hallgattak ki a büntetőeljárásokban.

Közölte azt is, a belépő teherforgalomban Röszkénél van egyórás várakozás, valamint Csanádpalotánál a be- és kilépő teherforgalomban.

Az alezredes egy kérdésre válaszolva közölte: Budapest közigazgatási területén a sebességhatárok kialakítására az operatív törzsnek nincs hatásköre, az a Fővárosi Önkormányzat hatásköre.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Botár Gergely/ kormany.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
"vagy ha a határátlépésnél az egészségügyi vizsgálat során nem mutatja a betegség tüneteit." tehát ha nem lázas és nem kap köhögőrohamot,akkor nem kell karantén???
/egyetértek vele,csak próbálok rámutatni a következetlen rendeletekre../
tudode
Ha a határon átlépők kéthetes karanténba kerülnek, akkor az érettségizőkre is vonatkoznia kellene ennek a szabálynak, tekintettel arra, hogy a vírus teszi a dolgát, aztán hazaviszik a nagymaminak hálából!
.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.