Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerdán bejelentett változások – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1-en.

Kovács Zoltán: a szabályok enyhítése után több lehet a beteg, de a kórházak felkészültek
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kovács Zoltán hozzátette: az ellenőrzések továbbra is folytatódnak. A mostani hosszú hétvégén pedig a településvezetőknek még lehetőségük lesz arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek.

Azt mondta: május 4. fordulópont lehet, nemcsak azért, mert új szakaszába lép a védekezés, hanem azért is, mert az élet újraindítása "mindannyiunk által vágyott", a magyar gazdaság szempontjából is fontos lépés.

A konkrét szabályokat a következő 1-2 napban közlik, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is ismertet részleteket csütörtökön

- tette hozzá Kovács Zoltán.

Kiemelte: Budapest egésze és az agglomeráció egyes részei számítanak a járvány gócpontjának, a fertőzések mintegy 60 százalékát itt regisztrálták. Ezért is indokolt, hogy a védekezés második szakaszában elválasszák egymástól a leginkább fertőzött területre és a vidéki Magyarországra vonatkozó szabályokat.

Kovács Zoltán szólt arról is, hogy az élet újraindításával

növekedhet a fertőzöttek száma. Azt mondta: a magyar egészségügyi ellátórendszer mostanra felkészült arra, hogy akár betegek tömegeit is ellássa.

Hangsúlyozta: ha a betegek számában, vagy a fertőzés terjedésében bármilyen változás állna be, felülírhatják a szabályokat. Nemcsak kéthetente, hanem naponta, óráról-órára figyelemmel kísérik a számok és a helyzet változását – mondta.

Az államtitkár kijelentette: Nyugat-Európa egyes országaiban késve hozták meg a védekező intézkedéseket. A Magyarországon bevezetett korlátozások azért is voltak enyhébbek – tette hozzá –, mert kellő időben hozták meg a szükséges intézkedéseket, így sikerült kontroll alatt tartani a betegség terjedését.

Orbán Viktor szerda este jelentette be a Facebook-oldalán, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép. Az idősek és a legfertőzöttebb területen élő honfitársak feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani. Budapesten és környékén a kijárási korlátozások érvényben maradnak. Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek. Példaként említette, hogy az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak. Az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak. A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek. A 1,5 méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedési járatokon kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartják.

(MTI)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Horizont: Kibírna még egy jó hónapot szerintem a gazdaság. Várható a második hullám, vidék is pusztuljon? Gondolj csak bele, strandok, éttermek, stb. Hogyan fogják tartani a kellő távolságot? Fürdősapka helyett meg maszk lesz? Elbaltázott lépés, de nagyon.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Úgy tűnik Petya már más üzletben utazik, a Covid-19 raktár talán készen áll a betegjelöltek un. "ellátására", mert láss csodát, kereskedelmi tárca hiányában
.
--- 18,5 milliárdért építünk vakcinagyárat Mongóliában
.
444.hu/2020/04/30/185-milliardert-epit-vakcinagyarat-mongoliaban-a-kormany
.
Hááát!

.
vacsi
@tudode: Őszintén szólva, nálunk is elkelne! Vagy már van?
tudode
@vacsi: .
Van vakcinagyártónk Gödöllőn, ahol humánvakcinát gyártanak.
.
hu.gsk.com/hu-hu/rolunk/a-gsk-magyarorszagon/vakcinagyartas-goedoellon/
.
Ha jól emlékszem Mongóliában állatok részére gyártunk vakcinát!
.
Feltűnő, hogy nincs az országnak KERESKEDELMI TÁRCÁJA, a külügyér üzletel valami sportmenedzseri tanulmánnyal!
colibri
A kormányon levők most bebizonyítják, hogy nem véletlenül ürítették ki a több 10ezer kórházi ágyat! Szükség lesz azokra, ha feloldják a szabályokat A teljhatalmú az elején megmondta, hogy rosszabb állapotban leszünk 3 hónap múlva és azt is bebizonyította, hogy most csak a koronás beteg a beteg, aki kórházi kezelést kaphat és érdemel. A többi tünjön haza, onnan meg a temetőbe.
csak úgy....
@Eriksson: ezzel már megint mi a szart szerettél volna mondani? a multik tehetnek arról,hogy a magyar politikusok ,pénzért a lelküket is...? ki a tököm kormányozza több mint 10 éve az országot? csak nem a neoliberalista fidesz ? a vizet prédikál és bort vedel párt?
Zsopiale
Fulladj már a taknyodba bele te undorító náci szarbánsegglakó patkány...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.