Május 1-től közel 18 ezer fő bevonásával országos vizsgálatsorozat indul hazánk négy orvosokat képző egyeteme.

Itt a lista! Ezek a települések vesznek részt az országos koronavírus-felmérésben
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével induló, csaknem 500 településen élőket érintő reprezentatív kutatás célja,

hogy pontos képet adjon a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról.

A tesztelésen a KSH által vett véletlenszerű kiválasztással képzett minta alapján, 17 787 fő meghívásos módon vehet részt az ország egész területéről. A mintában szereplő személyek a 14 éves és idősebb népesség köréből kerültek ki. A felvételben résztvevők a szűrővizsgálatot megelőzően egy kérdőívet is kitöltenek, így fontos információkhoz juthatunk többek között a kockázati tényezőkről.

A kiválasztott személyek az egész országból, véletlenszerűen kerültek kiválasztásra, így a mintában szereplő minden egyes résztvevő kulcsszerepet játszik a járvány elleni küzdelemben, mivel sok, hozzá hasonló embert képvisel. A kutatásban azok részvétele is rendkívül fontos, akiknek semmilyen tünetük vagy betegségük nincs.

A felvétel időtartama két hét, május 1. és május 14. között végzik a vizsgálatokat.

A felvételre kijelölt személyek

közvetlen értesítést, felkérő levelet kapnak Ügyfélkapun, telefonos megkereséssel vagy postai úton.

A felmérésben érintettek a felkérő levélben található azonosító segítségével jelezhetik a tesztelésben történő részvételi szándékukat a regisztrációs felületen. A regisztrációt követően minden résztvevőnek lehetősége nyílik a kérdőív elektronikus kitöltésére. Amennyiben nem élnek ezzel a lehetőséggel, a KSH munkatársai telefonon fogják megkeresni a kérdőív kitöltése céljából.

A kérdőív kitöltését követően előzetesen meghatározott időpontokban az ország hét régiójában klinikákon, közintézményekben, járóbeteg ambulanciákon, és szűrőbuszokban várják azokat, akik előzetesen levélben, telefonon értesítést kaptak és kitöltötték a kérdőívet.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra.

Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről.

A reprezentatív minta lehetőséget nyújt arra, hogy a kutatás eredményeit korcsoportos bontásban is vizsgálják.

Településlista – letölthető változat xlsx-ben»

Budapest Budapest 01. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 02. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 03. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 04. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 05. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 06. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 07. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 08. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 09. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 10. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 11. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 12. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 13. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 14. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 15. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 16. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 17. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 18. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 19. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 20. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 21. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 22. kerület Semmelweis Egyetem

Budapest Budapest 23. kerület Semmelweis Egyetem

Bács-Kiskun megye Bácsalmás Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Bácsborsód Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Baja Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Ballószög Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Bugac Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Dunaegyháza Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Dunapataj Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Érsekcsanád Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Jánoshalma Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Jászszentlászló Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Kalocsa Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Kecel Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Kecskemét Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Kelebia Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Kiskőrös Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Kiskunfélegyháza Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Kiskunhalas Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Kiskunmajsa Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Kunbaracs Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Kunfehértó Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Kunszentmiklós Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Lajosmizse Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Pálmonostora Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Soltvadkert Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Tiszakécske Szegedi Tudományegyetem

Bács-Kiskun megye Zsana Szegedi Tudományegyetem

Baranya megye Beremend Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Bicsérd Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Bikal Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Geresdlak Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Gödre Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Kárász Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Kétújfalu Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Komló Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Kozármisleny Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Kölked Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Lánycsók Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Mágocs Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Máza Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Mohács Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Nagytótfalu Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Palotabozsok Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Pécs Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Pécsvárad Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Pellérd Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Peterd Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Siklós Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Somogyapáti Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Szentlőrinc Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Szigetvár Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Vajszló Pécsi Tudományegyetem

Baranya megye Véménd Pécsi Tudományegyetem

Békés megye Békés Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Békéscsaba Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Békéssámson Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Csorvás Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Ecsegfalva Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Füzesgyarmat Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Gádoros Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Gyomaendrőd Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Gyula Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Kétsoprony Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Kondoros Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Medgyesegyháza Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Mezőberény Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Mezőkovácsháza Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Nagyszénás Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Orosháza Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Sarkad Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Szarvas Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Szeghalom Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Tótkomlós Szegedi Tudományegyetem

Békés megye Újkígyós Szegedi Tudományegyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Berente Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsodbóta Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsodnádasd Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Bőcs Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Damak Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Edelény Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Encs Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gelej Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Hernádkércs Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Hernádnémeti Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Kazincbarcika Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Mád Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Mályi Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Megyaszó Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Mezőcsát Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Mezőkövesd Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Miskolc Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Ózd Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Parasznya Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Prügy Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Sajóörös Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Sajószentpéter Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Sárospatak Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Sátoraljaújhely Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Szendrő Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Szerencs Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Szikszó Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Szirmabesenyő Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Szuhakálló Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tibolddaróc Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tiszalúc Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tiszaújváros Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tokaj Debreceni Egyetem

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Vatta Debreceni Egyetem

Csongrád megye Ásotthalom Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Balástya Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Csengele Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Csongrád Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Derekegyház Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Domaszék Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Fábiánsebestyén Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Hódmezővásárhely Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Kistelek Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Makó Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Mindszent Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Ópusztaszer Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Sándorfalva Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Szatymaz Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Szeged Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Szegvár Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Szentes Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Tömörkény Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Újszentiván Szegedi Tudományegyetem

Csongrád megye Zsombó Szegedi Tudományegyetem

Fejér megye Adony Semmelweis Egyetem

Fejér megye Bakonycsernye Semmelweis Egyetem

Fejér megye Balinka Semmelweis Egyetem

Fejér megye Besnyő Semmelweis Egyetem

Fejér megye Bicske Semmelweis Egyetem

Fejér megye Csákvár Semmelweis Egyetem

Fejér megye Daruszentmiklós Semmelweis Egyetem

Fejér megye Dunaújváros Semmelweis Egyetem

Fejér megye Enying Semmelweis Egyetem

Fejér megye Ercsi Semmelweis Egyetem

Fejér megye Gárdony Semmelweis Egyetem

Fejér megye Iváncsa Semmelweis Egyetem

Fejér megye Kincsesbánya Semmelweis Egyetem

Fejér megye Kőszárhegy Semmelweis Egyetem

Fejér megye Kulcs Semmelweis Egyetem

Fejér megye Lajoskomárom Semmelweis Egyetem

Fejér megye Martonvásár Semmelweis Egyetem

Fejér megye Mezőszilas Semmelweis Egyetem

Fejér megye Mór Semmelweis Egyetem

Fejér megye Nadap Semmelweis Egyetem

Fejér megye Perkáta Semmelweis Egyetem

Fejér megye Polgárdi Semmelweis Egyetem

Fejér megye Ráckeresztúr Semmelweis Egyetem

Fejér megye Sárbogárd Semmelweis Egyetem

Fejér megye Seregélyes Semmelweis Egyetem

Fejér megye Szár Semmelweis Egyetem

Fejér megye Székesfehérvár Semmelweis Egyetem

Fejér megye Vál Semmelweis Egyetem

Fejér megye Velence Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Ágfalva Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Csorna Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Farád Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Fertőhomok Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Fertőrákos Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Fertőszentmiklós Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Fertőszéplak Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Győr Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Győrszemere Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Győrújbarát Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Győrzámoly Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Iván Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Kapuvár Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Kisbabot Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Lébény Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Mosonmagyaróvár Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Nagycenk Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Nyúl Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Öttevény Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Pannonhalma Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Rajka Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Ravazd Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Sopron Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Sopronkövesd Semmelweis Egyetem

Győr-Moson-Sopron megye Vág Semmelweis Egyetem

Hajdú-Bihar megye Bagamér Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Balmazújváros Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Berettyóújfalu Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Biharkeresztes Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Biharnagybajom Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Debrecen Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Hajdúbagos Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Hajdúböszörmény Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Hajdúhadház Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Hajdúnánás Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Hajdúsámson Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Hajdúszoboszló Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Hajdúszovát Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Hosszúpályi Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Mikepércs Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Nádudvar Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Nyíracsád Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Nyíradony Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Püspökladány Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Téglás Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Újszentmargita Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Vámospércs Debreceni Egyetem

Hajdú-Bihar megye Váncsod Debreceni Egyetem

Heves megye Abasár Debreceni Egyetem

Heves megye Andornaktálya Debreceni Egyetem

Heves megye Boldog Debreceni Egyetem

Heves megye Domoszló Debreceni Egyetem

Heves megye Eger Debreceni Egyetem

Heves megye Füzesabony Debreceni Egyetem

Heves megye Gyöngyös Debreceni Egyetem

Heves megye Gyöngyöshalász Debreceni Egyetem

Heves megye Hatvan Debreceni Egyetem

Heves megye Heves Debreceni Egyetem

Heves megye Istenmezeje Debreceni Egyetem

Heves megye Karácsond Debreceni Egyetem

Heves megye Kömlő Debreceni Egyetem

Heves megye Lőrinci Debreceni Egyetem

Heves megye Nagyfüged Debreceni Egyetem

Heves megye Nagykökényes Debreceni Egyetem

Heves megye Pétervására Debreceni Egyetem

Heves megye Petőfibánya Debreceni Egyetem

Heves megye Rózsaszentmárton Debreceni Egyetem

Heves megye Zaránk Debreceni Egyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Fegyvernek Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Jászalsószentgyörgy Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Jászapáti Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Jászárokszállás Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Jászberény Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Jászboldogháza Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Jászfényszaru Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Jászszentandrás Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Karcag Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Kenderes Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Kisújszállás Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Kunhegyes Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Kunmadaras Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Mezőtúr Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Szolnok Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Tiszabő Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Tiszaföldvár Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Tiszafüred Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Tiszasüly Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Tiszaszentimre Szegedi Tudományegyetem

Jász-Nagykun-Szolnok megye Törökszentmiklós Szegedi Tudományegyetem

Komárom-Esztergom megye Ács Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Almásfüzitő Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Baj Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Bajna Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Bajót Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Csolnok Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Dorog Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Epöl Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Esztergom Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Kecskéd Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Kisbér Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Komárom Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Környe Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Lábatlan Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Nyergesújfalu Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Oroszlány Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Szomód Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Tata Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Tatabánya Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Tokodaltáró Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Úny Semmelweis Egyetem

Komárom-Esztergom megye Vértessomló Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Balassagyarmat Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Bátonyterenye Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Bercel Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Etes Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Herencsény Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Karancskeszi Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Karancslapujtő Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Kazár Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Nógrád Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Nógrádsipek Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Őrhalom Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Pásztó Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Patak Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Salgótarján Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Szalmatercs Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Szanda Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Szirák Semmelweis Egyetem

Nógrád megye Vanyarc Semmelweis Egyetem

Pest megye Abony Semmelweis Egyetem

Pest megye Biatorbágy Semmelweis Egyetem

Pest megye Budajenő Semmelweis Egyetem

Pest megye Budakalász Semmelweis Egyetem

Pest megye Budaörs Semmelweis Egyetem

Pest megye Cegléd Semmelweis Egyetem

Pest megye Csomád Semmelweis Egyetem

Pest megye Csömör Semmelweis Egyetem

Pest megye Dány Semmelweis Egyetem

Pest megye Dunabogdány Semmelweis Egyetem

Pest megye Dunaharaszti Semmelweis Egyetem

Pest megye Dunakeszi Semmelweis Egyetem

Pest megye Érd Semmelweis Egyetem

Pest megye Fót Semmelweis Egyetem

Pest megye Gomba Semmelweis Egyetem

Pest megye Göd Semmelweis Egyetem

Pest megye Gödöllő Semmelweis Egyetem

Pest megye Gyál Semmelweis Egyetem

Pest megye Gyömrő Semmelweis Egyetem

Pest megye Isaszeg Semmelweis Egyetem

Pest megye Kistarcsa Semmelweis Egyetem

Pest megye Maglód Semmelweis Egyetem

Pest megye Monor Semmelweis Egyetem

Pest megye Nagykőrös Semmelweis Egyetem

Pest megye Nyáregyháza Semmelweis Egyetem

Pest megye Őrbottyán Semmelweis Egyetem

Pest megye Pécel Semmelweis Egyetem

Pest megye Pilisborosjenő Semmelweis Egyetem

Pest megye Piliscsaba Semmelweis Egyetem

Pest megye Pilisszentiván Semmelweis Egyetem

Pest megye Pomáz Semmelweis Egyetem

Pest megye Solymár Semmelweis Egyetem

Pest megye Szada Semmelweis Egyetem

Pest megye Százhalombatta Semmelweis Egyetem

Pest megye Szentendre Semmelweis Egyetem

Pest megye Szentmártonkáta Semmelweis Egyetem

Pest megye Szigethalom Semmelweis Egyetem

Pest megye Szigetszentmárton Semmelweis Egyetem

Pest megye Szigetszentmiklós Semmelweis Egyetem

Pest megye Tápiószecső Semmelweis Egyetem

Pest megye Tárnok Semmelweis Egyetem

Pest megye Üllő Semmelweis Egyetem

Pest megye Vác Semmelweis Egyetem

Pest megye Vecsés Semmelweis Egyetem

Pest megye Veresegyház Semmelweis Egyetem

Somogy megye Alsóbogát Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Balatonboglár Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Balatonföldvár Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Balatonlelle Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Balatonszárszó Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Balatonvilágos Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Barcs Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Csurgó Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Drávagárdony Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Gölle Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Kaposvár Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Karád Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Lengyeltóti Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Marcali Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Nagyatád Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Nemesdéd Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Nikla Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Őrtilos Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Ságvár Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Sérsekszőlős Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Siófok Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Somogymeggyes Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Somogysárd Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Somogyszob Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Somogyvár Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Szólád Pécsi Tudományegyetem

Somogy megye Tab Pécsi Tudományegyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Apagy Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Balkány Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Balsa Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Botpalád Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Csenger Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Dombrád Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Döge Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Fehérgyarmat Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Gávavencsellő Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Gemzse Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Győröcske Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Ibrány Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Kemecse Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Kisvárda Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Mátészalka Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nagykálló Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Napkor Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nyírbátor Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nyíregyháza Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nyírlugos Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nyírpazony Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Pátroha Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Petneháza Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Pócspetri Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Sényő Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Szabolcsbáka Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Tiszadada Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Tiszanagyfalu Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Tiszavasvári Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Tisztaberek Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Újfehértó Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Vámosatya Debreceni Egyetem

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Vásárosnamény Debreceni Egyetem

Tolna megye Bátaszék Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Bonyhád Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Bölcske Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Dombóvár Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Dunaföldvár Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Fadd Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Gerjen Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Kismányok Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Koppányszántó Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Mórágy Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Nagydorog Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Nagykónyi Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Németkér Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Paks Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Szekszárd Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Tamási Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Tengelic Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Tevel Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Tolna Pécsi Tudományegyetem

Tolna megye Zomba Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Celldömölk Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Csákánydoroszló Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Csörötnek Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Gencsapáti Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Hegyhátszentpéter Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Körmend Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Kőszeg Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Lukácsháza Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Magyarlak Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Nádasd Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Nagysimonyi Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Nemesbőd Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Nick Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Pecöl Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Rádóckölked Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Sárvár Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Sorkifalud Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Szentgotthárd Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Szombathely Pécsi Tudományegyetem

Vas megye Vasasszonyfa Pécsi Tudományegyetem

Veszprém megye Ajka Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Bakonyszentkirály Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Balatonalmádi Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Balatonfüred Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Balatonkenese Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Csopak Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Devecser Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Halimba Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Hegyesd Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Lókút Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Mezőlak Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Pápa Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Révfülöp Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Szentjakabfa Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Taliándörögd Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Tapolca Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Várpalota Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Veszprém Semmelweis Egyetem

Veszprém megye Zirc Semmelweis Egyetem

Zala megye Bak Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Bezeréd Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Egervár Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Felsőpáhok Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Keszthely Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Lenti Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Letenye Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Nagykanizsa Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Nemesapáti Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Pacsa Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Páka Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Petrikeresztúr Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Vonyarcvashegy Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Zalaegerszeg Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Zalakaros Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Zalakomár Pécsi Tudományegyetem

Zala megye Zalaszentgrót Pécsi Tudományegyetem

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
nemkén má abbahagyni ezt a hülyeséget?
hát fel kéne lebbezni a felmérés ellenében!
mérjék fel inkább az operációs főtörzsőrmestert!
az ócsóbba kerülne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.