Kövér László, aki nem tartja az ellenzéket a magyar nemzet részének, óvatosságra intett az extrém politikai sárdobálással kapcsolatban.

Kövér László szerint a demokrácia tönkretételének határán vagyunk a politikai áskálódások miatt

Napról napra porlik, amortizálódik a demokrácia intézményrendszerébe vetett közbizalom a világban – jelentette ki a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjúban az Országgyűlés elnöke.

Kövér László szerint ennek az a legfőbb oka, hogy "próbálják nagyon sokfajta eszközzel, nagyon sokan aláásni azt, amit közösségi, nemzeti közbizalomnak nevezhetünk", a közösség ügyeivel szemben pedig mára a versenyelv mindent maga alá gyűrt.

A politikában is egyfajta totális verseny, polgárháború kezd kibontakozni Amerikától Nyugat-Európán át egészen Közép-Európáig, mindenhol, ahol demokráciáról egyáltalán beszélni lehet, meg érdemes; a szembenálló felek nem válogatnak az eszközökben – fogalmazott, megjegyezve, különösen érvényes ez egymás lejáratására.

Megemlítette: ennek az a nem célzott következménye, hogy ha "a két oldal egyenlő erővel kiabálja a másikra, hogy gazemberek és tolvajok, anyagyilkosok vagytok, akkor előbb-utóbb a köz maga is így tekint a saját választott képviselőire, és nem is nagyon vár el tőlük sokkal többet" ennél.

Ez viszont teljesen tönkreteszi a demokratikus intézményrendszert; ennek a határán vagyunk – tette hozzá Kövér László, aki ezért óvatosságot javasol mindenkinek, megjegyezve, hogy ez nem csupán a választott képviselők, hanem az általuk működtetett intézmények renoméjára is kihat.

Szerinte ez valóban elég könnyen elvezet az anarchiához, hiszen hogyha nincs tisztelet, akkor nincs tekintély, ha nincs tekintély, akkor nincs engedelmesség, az alkotmányban rögzített intézményeknek pedig kellene, hogy legyen objektív tekintélyük, függetlenül attól, ki irányítja azokat.

Úgy fogalmazott: egyre kevesebb az esély arra, hogy normális viszonyok uralkodjanak a magyar parlamentben vagy "általában véve az úgynevezett demokratikus politikában". A mostani magyar országgyűlési viták vagy éppen a közéleti viták stílusa sokkal brutálisabb, rosszabb, elviselhetetlenebb, mint amilyen volt akár 2002-ig. "Mi mentünk lefelé", s közben a világ "gyorsabb üzemben zárkózott le hozzánk" – jelentette ki Kövér László.

Szombaton ünnepi ülésnapon emlékezett meg a 30 évvel ezelőtti megalakulására az Országgyűlés. Az ellenzéki pártok nem vettek részt az ülésen, a fideszesek egyedül ünnepeltek a Parlamentben. Kövér László pár nappal korábban arról beszélt, hogy a „magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan téves információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propaganda-hadjáratát”, és ez „az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata”.

Forrás: MTI/444

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"Nincs beszédesebb fotó annál, mint amikor a rendszerváltás utáni első szabad országgyűlés megalakulását egyedül Orbán Fidesze (és csatlósa, a KDNP) ünnepelte. Még a kollaboráns ellenzék sem legitimálta ezt a hazug “ünnepet”, mintha ma Magyarországon alkotmányos parlamenti demokrácia lenne. Orbán Viktor, aki 30 évvel ezelőtt egy liberális párt elnökeként egyike volt a magyar Országgyűlésnek, az elmúlt harminc évben kitartó, tudatos, szisztematikus munkával kizárólagos, kontroll nélküli, totális hatalomra tett szert, felszámolva az alkotmányos jogállami köztársaságot. Ma már “jogilag” és formálisan is fölébe helyezte magát a törvényhozásnak, ma ő tölti be egyszemélyben az Országgyűlés szerepét. Ennél nevetségesebb “ünneplést” csak Észak-Korában lehetett volna tartani."
nepszava.us/magyarorszag-fasiszta-diktatura-nem-demokratikus-koztarsasag/
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
...miért nem vitatja meg azt a "kereszténydemokrata" futottak még párttal? Lehet,hogy valaki a bokorszájúnak
megsúgta,hogy a "kereszténydemokrata" pártnév magában egy "oxymoron"?
Borsodi
Addig amíg ilyen embereknek adnak hatalmat soha sem lesz demokrácia.Egyedül az uszítás félelem keltés rágalmazás és a bosszú ami napirenden van.
Sámannus
Igen mert azzá teszitek. Te már saját magadat sem tudod tisztázni, annyit hazudoztál.
Zsopiale
A hazai demokrácia hazaáruló szétrombolóinak egyik főkolomposa mondja ezt... bájos... XD
Nessy
Magyarázza már meg valaki pártunknak és kormányunknak, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni, nem lehet törvénnyel előírni! Az nem tisztelet. Kellő tisztelettel is el lehet valakit küldeni a pokolba!
Tisztelnek ők valakit, valamit saját magukon, és a hatalmon, pénzen kívül???
csak úgy....
laci,tedd a szívedre a kezed és mond meg öszintén,hogy te és a haveri köröd nem a demokráciát féltitek csak a hatalmatokat ! különben az a kettö nem ugyan az, nálatok mindíg bezavar az mszmp. múlt...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.