Tagadta, hogy fia bármikor is bántalmazta volna, de a tragédiát nem tudta megállítani.

"Engem nem vert meg a fiam" – Szilágyi István halála percéig védte gyilkos fiát

A Blikk és a Bors is megszólaltatta a férfit, aki azonnal a színész házához ment, miután felesége, Humenyánszky Jolán szobrászművész vasárnap reggel átment a kisboltba segítséget kérni. Elmondása szerint Szilágyi István akkor már a földön feküdt, mindent vér borított, súlyos fejsérülései voltak.

A szemtanút a rendőrök a színész feleségével együtt vitték be kihallgatásra, úgy tervezték, együtt mennek haza, de a férfi szerint Sz. Péter őrjöngeni kezdett a rendőrségen, alig lehetett lefogni, ezért édesanyja ott maradt.

A szomszédok szerint kódolva volt a tragédia. Sok gond volt a fiúval, többször felvetődött, hogy bántalmazza idős szüleit.

Ők ezt mindig tagadták, de az utcabeliek is rettegtek tőle. Néhány hete például akkora tüzet rakott, hogy a kapu is meggyulladt, ő pedig csak ült, nézte és nevetett.

Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa régóta járt a családhoz segíteni. A lapnak azt mondta, ő is látta többször a zúzódások nyomait a szülőkön, de mindig azt mondták, elestek. Amikor legutóbb ott járt, Sz. Péter azt mondta, érzi, hogy jön egy roham, el kell mennie, különben vér fog folyni.

A Borsnak a bolt tulajdonosa, azt mondta, mindenki tudta, hogy egyszer baj lesz, „ezt a gyereket tilos lett volna kiengedni”. Baricz Dezső a lapnak azt mondta, amikor a fiuk egyszer nem volt otthon, édesanyja elárulta: ő verte meg őket, de férje kikelt magából, azt mondta, őt nem ütötte meg, elesett.

A te dolgod, hogy mit mondasz, de engem nem vert meg a fiam.

A szeretetszolgálat munkatársa azt mondta, nem tudott tenni semmit, ha feljelentést tesz, Szilágyi István akkor is letagadta volna a gyermeke védelmében, mert a halála percéig védte a fiát, akinek vasárnap emberölés gyanúja miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Forrás: Blikk/Bors/24

Kép: MTI/Soós Lajos

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.