A KDNP közölte: káros lenne a magyar társadalomra az isztambuli egyezmény ratifikálása. A nyilatkozatról kedden szavaz az Országgyűlés.

Hétfőn a parlament elé terjesztett egy politikai nyilatkozatot a Kereszténydemokrata Néppárt az isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról, ma már szavaznak is róla.

Az isztambuli egyezményben olyan, "ideológiailag terhelt pontok" található , amelyek kötelezővé tétele káros lenne a magyar társadalomra, ellentétes lenne a magyar alaptörvénnyel és a józan ésszel

- mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

Nacsa Lőrinc azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy

a KDNP hétfőn politikai nyilatkozatot terjesztett az Országgyűlés elé a gyermekek és a nők védelmének fontosságáról, valamint a nők elleni és a kapcsolati erőszak megelőzéséről szóló isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról.

A kisebbik kormánypárt szerint

az egyezmény egyes pontjai ellentétesek a kormány migrációs politikájával.

A nyilatkozatról kedden szavaz az Országgyűlés.

A KDNP frakciószóvivője az M1 műsorában azt mondta,

az egyezmény "a romboló genderszemlélet" bevezetését erőlteti, az egyezmény a fogalmak meghatározásánál társadalmi nemekről beszél, és megpróbálja letagadni a férfi és a női biológiai nem létét

- mutatott rá, megjegyezve, hogy

ez ellentétes a magyar alaptörvénnyel.

A dokumentum arra is kötelezné Magyarországot, bizonyos feltételek fennállása esetén mérlegelés nélkül engedjen be illegális bevándorlókat az országba – tette hozzá Nacsa Lőrinc, hangsúlyozva, a magyar emberek már több alkalommal elmondták, hogy nem szeretnének korlátlan bevándorlást.H

Hétfőn a parlamentben a szintén KDNP-s Juhász Hajnalka is megszólalt az ügyben, szerinte ezzel a nyilatkozattal határozott igent mondanak a nők védelmére és határozott nemet a genderideológiára, és az illegális migrációra.

A független Szél Bernadett

"több mint árulásnak" nevezte a nyilatkozatot.

A DK-s Dobrev Klára pedig azt mondta, "a járvány miatt a világon mindenhol tombol a családon belüli erőszak. Ez alól Magyarország sem kivétel. A kormánypártoknak azonban még ilyenkor is fontosabbak a politikai játszmák. Most épp az, hogy a veszélyhelyzet alatt megakadályozzák az Isztambuli Egyezmény ajánlásainak törvénybe iktatását". 

A jobbikos Varga-Damm Andrea szerint pedig

a Fidesz a KDNP-t tolta maga előtt „a kapcsolati erőszak áldozatait semmibe vevő” dokumentum beterjesztőjeként. 

A családon belüli (és elsősorban a nők elleni) erőszak minden formájának felszámolását célzó Isztambuli Egyezményét ugyan még 2014-ben aláírta Magyarország, de azóta sem ratifikálták – emlékeztet a 444. Eleinte a Jobbik tiltakozott ellene, mostanra viszont már a kormánypártok mondják azt, hogy „az egyezmény ellentétes a kormány migrációs politikájával”. Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint

az egyezmény „a liberálisok és genderisták trójai falova”. 

Hollik szerint az egyezmény (aminek genderelvű szemlélete van) rá akarja erőltetni az aláíró országokra a menedékjog biztosítását nemi alapon. 

Forrás: Index, 444, MTI

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
A fijjugg szeretik a vak komondort. Az olyan keresztényi.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gyütt Mönt
A fijjugg szeretik a vak komondort. Az olyan keresztényi.
tudode
Ezzel az un. közjogilag érvénytelen POLITIKAI NYILATKOZATTAL Szittya kocsmát csináltak az Ország Imaházából őfélesége bogyoLÓJA nyomogatói!
.
www.youtube.com/watch?v=bFJYKilZmgo
.
Be, Bö...!!!
Nessy
@Gyütt Mönt: Ettől csökken a járványveszély kis hazánkban!
Aki meg belehal, a családon belüli erőszakba, az így járt! Elvégre nálunk szigorú jogszabályok védik az áldozatokat! (Post mortem!)
Giovanni Alba
Nagyon megtetszett ezeknek a suttyóknak a "gender" mint szitokszó. Ugyan halovány segédfogalmuk sincs róla, de a főni azt mondta, ez rossz, tehát utálni kell. Beleillik a gyűjteménybe, ott van a polcon mindjárt a "liberális" mellett. Elképzeltem ahogy harrach (nem véletlen a kisbetű) arról győzködi Kim Dzsong elit katonáit, hogy a nők helye a konyhában van (meg az ágyban, szigorúan este, hálóruhában).
nezelodo
Na akkor ezután is reccsenhet nem csak a "deszkapalánk", és főállású lett a fijjuk vakkomondorja.
kereső
Tudjuk, hogy mi bántja őket- ó, nem a migráció, hanem inkább a "társadalmi nem"- amely értelmezésnek gyönyörű levezetését adta kövér lászló házelnök a 2-sel kezdődő személyi számmal, ezt folytatta a kormány nemzethy szócsöve a MN, majd jött a miniszterelnök az anyák napi üdvözletével a fiakról, majd jött a seholnincs párt az Isztambuli egyezmény elleni nyiltkozatával. Mind , mind eklatáns példája, hogy miként gondolkodnak a társadalom nagyobbik feléről ( a nők vannak többségben), és hol képzelik el a társaadalomban betöltött helyüket.És afideSS nőtagozátan tagjai boldog megelégedéssel fogadják mindezeket- őket csak az sérti, hogy a karakán "tökös" nők kiállnak ezek ellen az idegbajos "férfiak" ellen. Érdekes egyébként, hogy mindezt az úgynevezett férfiak teszik.A kormány nőneműi???meg visitva helyeselnek az igazságügyminiszter asszonnyal az élen.
tudode
Az isztambúli buli már megvót, most az Eximbank buli következik, ami olyan, mintha őfélesége bankgya lenne, már korább an is
.
www.google.com/search?q=Eximbank+a+korm%C3%A1ny+bankja&oq=Eximbank+a+korm%C3%A1ny+bankja&aqs=chrome..69i57j0.14625j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Mi kéne még ha vóna!!!
kissé felnőttem
sietni kell" ennyi az egész te rólad engem lebeszélni nehéz " évekig ezen kotlottak, lám secc pecc ...
csak úgy....
@Shikari: és ezt pont egy buzeráns mondja!? :)
nezelodo
@kissé felnőttem: Hát nem molyolnak annyit rajta, mint a sokat emlegetett 13. havi nyugdíjon. A Dakota által beígért 14. havit pedig a harmadik Dakota uralkodó sem tartja sürgősnek majd az ükunokáink idejében.
kissé felnőttem
@nezelodo: tán azt is elintézi a kádé - mp ilyen sebességgel nem tuttyog évekig mint a viktrória a négyrészes 13-havi nyögdijunkon.Velük kéne felturbóztatni pénteken már tárgyalná is a parlament
peterkelemen
Orbán fasiszta állama nem akarja büntetni megfelelőképpen a nők elleni és a családon belüli erőszakot.
justhpeter
A virtuális párt nyilvános képviselete idejét látta benyalni a vezérnek. A "133 bátor ember" pedig azonnal saját nyálával teszi lehetővé a sima bejutást.
Giovanni Alba
@Shikari: Erre a magabiztosan ostoba tirádára csak egy kérdésem van válaszul : Mondd, tudod te mi az a "gender-elmélet"? Okulásul : "a társadalmi nem (gender) a társadalom által elvárt szereprepertoár. Ezt a szereprepertoárt a nevelődéssel, a felnőtté válás során a szocializációval sajátítjuk el. (Jó példa erre az, amikor a kisgyermekekre születésük után nemük szerint rózsaszín vagy világoskék szalagocskákat kötnek, vagy amikor gyermekként a lányoknak babát, a fiúknak pedig játékkatonákat ajándékoznak, vagy a szülői, rokoni figyelmeztetések, melyek a lányokat kedvességre, a fiúkat határozott érdekérvényesítésre intik"
Tehát egy fiú ne akarjon kisgyerekeket nevelni hivatásszerűen, mert az az óvónéni dolga és a lány ne akarjon katona, vadászpilóta vagy űrhajós lenni, az ő terepe a konyha (meg a hálószoba).
Méghogy egy nő mint atomfizikus! Hová is vezetne ez? ... vagy várjunk csak, Mme. Curie?
RonaGyuri
vérlázító, hogy a gazok korlátozni akarják a Fiuk alapvető jogát arra, hogy ha arra van kedvük egy -két taslival neveljék a nőket! =))
kishonda
Ezeket sem kereszténynek, sem embernek nem lehet nevezni.
amaramaistanna
Tegnap minden nőt és gyermeket megaláztak, ha akad nő aki még támogatja őket, annak nem maradt egy csöppnyi önbecsülése sem...
kokopelli
...azé nehogymá megtilcsák a Zorbán-pubinak,hogy időnként egy taslival ne tegye rendbe a zasszonyát! Mint a viccben:
- Te Gazsi! Hát nem szerötől te mán engemet?
- Miért Mari?
-Hát azé, mer mán dél vagyon,és még nem vágtál pofán engemet!!
Málna
@amaramaistanna: Ez hülyeség. Ha nem értesz egyet az egyezmény minden pontjával, az nem jelenti azt, hogy egyetlen pontjával sem értesz egyet. Aláírni viszont csak akkor szabad, ha minden pontjával egyetértesz.
Giovanni Alba
@Shikari: Tegnap írtam választ, fennakadt a szűrőn. Talán mert szakcikkekre való hivatkozás volt benne. Bátran állíthatom, hogy nem tévedtem el az elnevezés és a tartalom között. Mindenesetre a gender elmélet a társadalomtudomány része, komoly kutatások tárgya. Ebben viszont Kroó Zita magánvéleménye egészen súlytalan.A tudományos kutatásokat lehet cáfolni olyan kutatásokkal, amelyek ellenkező eredményre vezettek, de egy összeesküvés elmélet nem cáfolata a tudományos tényeknek.
"A társadalomban megfigyelhető nemi szerepekre irányuló, a pszichológia és szociológia tárgykörébe tartozó kutatások tárgyát képezi a társadalmi nemek tudománya, (angolul: gender studies) amely a tanult (nem biológiai) nemi szerepekkel és annak társadalmi vonatkozásaival foglalkozó diszciplína. A szociológia tárgykörébe tartozó tudományterület azokkal a társadalmi tényezőkkel foglalkozik, amelyekben a nők és a férfiak közötti társadalmi különbségek megmutatkoznak, kifejeződnek."
sokanvagyunk
@Málna: A salátatörvények (is) már csak ilyenek.
amaramaistanna
@Málna: Ha nem tudsz értelmes dolgot írni, ha nincs értelmes mondanivalód, ha fogalmad sincs a szavak jelentéséről akkor ne itt koptasd a billentyűt, hanem iratkozz be egy tanfolyamra, szövegértésre... Másrészt nézz utána, hogy mi a különbség egy nemzetközi egyezmény aláírása és ratifikálása között... bár fölösleges fáradoznom, ha egyszerűbb fogalmakkal sem birkózol meg... :(
verőce21
Korunk hőse a boldogtalan nő, aki férfi életet akar élni és csodálkozik, hogy az nem teszi boldoggá!

Annak lehetőségéről szól az Egyezmény, hogy kötelező a nőnek életcélként megvalósítani a feminizmus aktuális programját. A feminizmus mára már megalázónak akarja láttatni az anyaságot, sőt úgy tesz, mintha az mindig férfierőszak eredménye lenne. Mára, politikai programmá, dicsőséggé válása az anyaság és így a nőiesség végletes leértékelődéséhez vezetett. Európai, modern és szabad nők milliói, tízmilliói szerezték meg a legnyomorúságosabb férfiprivilégiumot, a nem szaporodás ”jogát”. A feminizmus eddigi legnagyobb eredménye, a fertilitási ráta drámai csökkenésén kívül a fehér ember körében az, hogy emberek milliói, nők és férfiak maradtak és maradnak egyedül egész életükre.

A magyar országgyűlés szembefordult a gender-elmélet Isztambuli Egyezményben megbúvó sötét árnyaival, többek között világossá téve, hogy a nemek közötti megkülönböztetést nem helyesli ebben a körmönfont formában sem. Orvosok, pszichiáterek, pszichológusok egész nemzedékei lapítottak az elmúlt húsz évben, miközben néhány külföldi pénzen kistafírozott szervezet a liberalizmus védőernyője alatt a feminizmus és a gender-elmélet egymással rafináltan összekapcsolt patológiáját szinte mindenhová becsempészték, az oktatástól az egészségügyig.
Málna
@amaramaistanna: Ha ennyi ment át a mondandómból, hogy ratifikálás helyett aláírást írtam, akkor tényleg feleslegesen koptattam a billentyűzetet.
ómió
És nem voltak képesek még évekig elhúzni? "Abcúg"!
amaramaistanna
@Málna: valóban, veled fölösleges beszélgetni mert, olyan emberrel, aki képtelen felismerni és felfogni komoly dolgokat az egy idő után már nem éri meg a ráfordított perceket sem...
amaramaistanna
Ide másolom Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő véleményét: " Szabó Szabolcs
1 órája ·
A kormány 2014-ben döntött arról, hogy aláírja az Isztambuli Egyezményt. 2014. március 14-én az igazságügyi miniszter ezt meg is tette. Azóta eltelt 6 év, és szerintük alkotmányellenes lett ez egyezmény, pedig az egyezményt érintő részeiben nem módosították az alaptörvényt. Magyarul Orbán változtatta meg az álláspontját. Hogy miért? Azért, mert a menekültek elleni gyűlöletkeltés, meg az amerikai alt-righ irányzattól átvett agyatlan genderezés lett a kommunikációs mesterterv, és ennek oltárán még az Isztambuli Egyezmény ratifikálását is feláldozták. (Az alt-right egy amerikai szélsőjobbos irányzat, melynek a kezdeti fő alakja Milo Yiannopoulus volt, a médiahátteret meg az arcátlanul hazudozó Breibart adta. Ez utóbbit hazai leképezései a PestiSrácok, a 888, meg a Vadhajtások. Nagyon tudatosan forgattak ki egy tudományos irányzatoz, és töltöttek fel olyan tartalommal, amiről szó sem volt. Vagyis kreáltak maguknak egy olyan ellenfelet, amit teli szájjal lehet szidni ordenáré módon, ráadásul vissza se szól, hiszen nem létezik. Kicsit olyan ez, mint Goldstein az 1984-ben. Így lett a társadalmi nemek kutatásából “genderidiotizmus”, meg hasonlók. Az elmúlt két napban az én oldalamon is többen jöttek azzal a marhasággal, hogy azért nem jó az Isztambuli Egyezmény, mert “megágyaz a genderelméletnek”. Na ez a teljesen értelmetlen állítás, de a Fidesz szavazók ezen már nem gondolkoznak). Szóval ennyit a Fidesz elvi politizálásáról. Nincs itt semmiféle elv, semmiféle érték. Egy dolog számít csak: a hatalom megtartása! A családon belüli erőszak áldozatai meg pont nem érdekli őket."
vacsi
@Shikari: Bár én finomabban fogalmaztam volna, de egyetértek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.