Azonnali lemondásra szólította fel Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján. A politikus online sajtótájékoztatóján követelését azzal indokolta: az Országgyűlés hétfői ülésén a koronavírus-járvány két hazai halálos áldozatával kapcsolatban tett fel kérdéseket, amit Kásler Miklós úgy kommentált, hogy "igaz történetekkel szórakoztatja a Parlamentet".

Online sajtótájékoztatót tartott kedd délután az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője, és Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter azonnali lemondását követelte. Bangóné azt követően állt a nyilvánosság elé, hogy a parlament hétfői ülésén feltett kérdéseket a miniszternek két, a vírus miatt elhunyt állampolgárral kapcsolatban. A képviselő a tatabányai kórház 41 éves, megfertőződött betegszállítója, illetve egy, a járvány miatt el nem látott 32 éves családanya történetéről kérdezte Káslert.

A második esettel kapcsolatban Bangóné arra volt kíváncsi, hogy hány embernek kell még meghalnia amiatt, hogy a kormány felfüggesztette az egészségügyi alapellátást.

Az Index felvételén a két politikus szóváltása 6.50-től látható:

Kásler az MSZP-s képviselő kérdésére a következőt felelte:

Képviselőasszony konzekvens: a kéthavonta ismétlődő mondjon le mondjon le ismét elhangzott. Igaz történetekkel tetszett szórakoztatni a parlamentet, bár a történet ennél sokkal, de sokkal...ne tessék ordítani...a 41 éves egészségügyi dolgozót saját halottunknak tekintettük, ha történt mulasztás, az az ellátó intézmény és orvos felelőssége, bejelentést ezzel kapcsolatban sem Ön, sem a család nem tett (...)

Bangóné ezután kijelentette, hogy

a fideszesek aljasak, és hogy ő „nem szórakozik” ezen a haláleseten, még ha esetleg a kormánypártiak azt is teszik.

Az MSZP képviselője ezután kedden Kásler Miklóst az "embertelenség miniszterének" nevezte és úgy vélte: jóérzésű ember nem mehet el higgadtan a miniszter megjegyzése mellett, ezért távoznia kell a miniszteri székből. Azt firtatta:

vajon Orbán Viktor miniszterelnöknek és a kormány többi tagjának is ugyanez-e a véleménye, hogy "szórakozni kell édesanyák és édesapák halálán".

Bangóné Borbély Ildikó közölte: az MSZP nemrégiben indított online petícióját is kiegészítették egy hatodik ponttal, amelyben Kásler Miklós lemondását követelik. Hozzátette: a petícióban emellett a munkanélküli ellátás 3-ról 9 hónapra emelését, a családi pótlék, a gyes és a gyed duplára emelését, nyugdíjemelést, valamint 80 százalékos bértámogatást szorgalmaznak.

Arra is a kitért: követelik a kormánytól, hogy állítsa le a milliárdokból elindított újabb plakátkampányt, ezt a pénzt költse a járvány elleni védekezésre és az egészségügy helyrehozatalára.

Forrás: Index, 444, MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Láttam ezt a " műsort "... Azért ezt a Kasler nevű gyökeret,,,,nem ártana szájba rugdosni... Méla undorral,,. ,,,
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyütt Mönt
Akár le is kurvázhatta volna Bangónét, hiszen 2-vel kezdődik a személyi száma. Az olyan fideszes és keresztényi.
Nessy
@csak úgy...: Igen, folytatnom kellett volna a mondatot, "ha még tudják, hogy milyen is őszintének lenni!" Egy bigott illiberális hívőnek nem lehetnek érzelmei,csak és kizárólag a Vezérét illető hála és csodálat!
SystemError
@Clavigo: Akkor láttad azt is, ahogy a patkány ledobta egyből a felelősséget a kórházakra és a Rétvári helyeselve nézett rá, hogy "jó voltál".

Ha valakinek ebből sittre kell kerülni, akkor ennek patkány hóhérnak biztosan..
ómió
Patkányék nem hatották meg a miniszter urat?
SystemError
@ómió: Olyan ondós a neved. Nem elírás Ondó?
ómió
@SystemError: Nem, szarkupac, akárhogy fortyogod is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.