Ketten biztosan meglépték ezt, tudta meg az ATV.

BREAKING: Többen is otthagyták az MSZP-t, és csatlakoztak a DK-hoz

Kiss László óbudai és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester mellett két Pest megyei MSZP-politikus is távozott a szocialista pártból és csatlakozott a DK-hoz az elmúlt hónapokban – tudta meg az atv.hu. Értesülésünket mindkét pártból megerősítették.

A szóban forgó két politikus Végvári Tamás, Aszód tavalyi ellenzéki polgármesterjelöltje, illetve Horváthné Kertész Erzsébet, és az MSZP utolsó maglódi önkormányzati képviselője. Értesülésünket mind az MSZP-ből, mind a DK-ból megerősítették.

Az egyik átlépő Végvári Tamás, aki – még MSZP-s politikusként – tavaly ősszel az ellenzék közös polgármesterjelöltje volt Aszódon, ám ott nem ért el különösebben fényes eredményt. 255 szavazattal nem egészen 10 százalékos eredményt ért el, amivel messze alulmaradt a független (de a kormánypártok által támogatott), 1003 szavazattal 38 százalékot szerző Sztán Istvánnal szemben.

Mindkét pártból megerősített értesülésünk szerint szintén távozott az MSZP-ből Horváthné Kertész Erzsébet maglódi képviselő, aki közös ellenzéki jelöltként jutott be a Pest megyei település fideszes többségű testületébe az ősszel. Horváthné távozásával Maglódon nem maradt MSZP-s tag a testületben, amelyet a 8 fideszes képviselő mellett mostantól 3 DK-s politikus alkot.

A Végvári és Horváthné távozásáról szóló értesülésünket mindkét pártból megerősítették.

Végvári Tamást sikerült elérnünk, ő szintén megerősítette az átigazolásáról szóló értesülésünket és a következőt nyilatkozta az atv.hu-nak: az őszi kampány során a legtöbb segítséget a DK-tól kapta, és a DK aktivitása azt mutatta neki, hogy „ez a közösség az, amelyik az összefogás legerősebb képviselőjeként a legtöbbet teheti a NER lebontásáért”, aminek a maga részéről „az országgyűlési választásokon, majd a következő önkormányzati választáson is aktív részese kíván lenni”.

Forrás: ATV

Kép: MSZP

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Csizmás Kond: De hiszen a kormánypártban is ez a lényeg!! Arról nem is beszélve már mekkora vízfejjel rendelkezik a kormány, hány álomtitkár, megbízott, szakértő stb. él meg remekül a lojalitásából!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@kereső: és a fidesznek sikerült a szili katica nagy eszét is elhódítani a csónya veresektü! a politikának a mai magyarországon semmi köze a böcsülethez,de legyenek egymás sírásói...
ómió
Hát, ha már kommunista, akkor legyen "diplomás"!
ElizabethVU77
Idе кегesеk egy idеget!
Кészеn áll а кísérlеteкгe!
-----
ki​​s​sia​​.cl​ub
DonnaOM91
Idе kегеsеk еgу idеget!
Készen áll а кíséгletekre!
-
k­­i­s­s­­t­o­k­.­­c­o­­m

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.