A kormány összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból – nyilatkozta a pénzügyminiszter az MTI-nek. Varga Mihály hozzátette: a GINOP éves fejlesztési keretének módosításával többletforrás juthat egyebek mellett a bértámogatási programra, a vállalatok kapacitásbővítéseinek és beruházásainak támogatására, továbbá kedvezményes vállalati hitelekre is.

A kormány szerdai döntésével a Pénzügyminisztérium végrehajtásában működő GINOP keretében 310 milliárd forint vissza nem térítendő forrást és 110 milliárd forint 0 százalékos hitelt állít a gazdaságvédelemi akcióterv szolgálatába

- ismertette Varga Mihály.

Mint mondta: a GINOP éves fejlesztési kerete tartalmazza a program aktuális felhívásait és azok keretösszegeit, a módosításával pedig lehetőség van a kormány által elfogadott, és a programba illeszkedő gazdaságvédelmi intézkedések beépítésére, ezek alapján új pályázati felhívásokat meghirdetésére.

A pénzügyminiszter kiemelte, a GINOP így olyan gazdaságvédelmi programokra tud fedezet nyújtani, mint a vállalkozásokat segítő bértámogatás: a 200 milliárd forint összegű program keretében a kieső munkaidőre (maximum 85százalék) eső munkabér 70 százalékát megtéríti az állam a vállalkozások számára.

A "kurzarbeit"-hoz hasonlóan a kutató-fejlesztők, mérnökök speciális bértámogatása is megvalósítható a GINOP forrásainak terhére, az ehhez szükséges 30 milliárd forint rendelkezésre áll.

A járványveszély következtében gazdasági nehézségekkel küzdő vállalkozások kapacitásainak újraépítése kulcsfontosságú a gazdaság újraindítása szempontjából – hangsúlyozta a miniszter, kiemelve, hogy a vállalkozások termelékenységének és technológiai megújulásának támogatására közel 74 milliárd forintos kerettel készítenek elő felhívásokat.

Ezen felül digitális készségfejlesztő program indulhat 7 milliárdos kerettel, amely az igények nagyságától függően növelhető, valamint 110 milliárd forint 0 százalékos forgóeszköz hitellel segítik a válságban leginkább érintett ágazatokat az MFB Pontokon keresztül.

Varga Mihály hangsúlyozta: bár a GINOP – hasonlóan valamennyi hazai operatív programhoz – rendkívül előrehaladott állapotban van, a szabad források felmérésével és a program gazdaságvédelmi szempontú újratervezésével jelentős forrásokat szabadított fel a kormány. Ezt a mozgásteret növelte az elmúlt hónapokban kialakult HUF/EUR árfolyamváltozás is. Ebben az esetben sem beszélhetünk tehát arról, hogy az Európai Unió a már megítélt kereten felül további forráshoz juttatta volna Magyarországot a koronavírus elleni védekezéssel összefüggésben – emlékeztetett a pénzügyminiszter.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Nem ártana kevesebb hirdetést, plakátot, készíteniük a vírus elleni védekezés összegéből.
Az egyik reklám a TV-kben Orbánnal kezdődik, ott szövegel valamit, teljesen feleslegesen! Nem őrá kell még ezt is költeni, és nem kíváncsiak rá annyira az emberek, hogy kezdőműsornak őt kapják meg.
Gyütt Mönt
Több yacht-kikötőt, stadiont és mongóliai projektet hiányolok. Ezen túlmenően rendezni kéne a képviselők javadalmazását.
legott
És ebből mennyit lopnak el Fideszék?
ómió
És ehhez még egy tucat kórházat se kell bezárni? Ja, hogy azt majd Böszméék!
kissé felnőttem
akkor a pesti buszok pénze ugye már nem is kell a VÉDEKEZÉS-hez? lehet venni BUSZT.Hajrá Budapest ne add fel!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.