A gazdaságvédelmi akcióterv keretében elindultak a támogatási programok, eddig háromezer cég 44 ezer munkahely megtartásra vállalt garanciát – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Gulyás: háromezer cég 44 ezer munkahely megtartására vállalt garanciát
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az online megtartott Kormányinfó sajtótájékoztatón 2020. május 7-én. MTI/kormany.hu/Botár Gergely

A tárcavezető kifejtette: az EU lehetővé tette a kormányoknak, hogy beruházásösztönző támogatásokat nyújtsanak 800 ezer eurós felső küszöbbel, és legalább ilyen összegben a cégeknek is részt kell vállalniuk a beruházásokból.

Az erre szánt 50 milliárd forintos keretet máris túljegyezték, a kormány dönteni fog ennek a megemeléséről

- közölte.

Gulyás Gergely kitért rá: további fontos döntéseket is hoztak, megemelik a közfoglalkoztatottak keretszámát, átképzést, továbbképzést, felnőtt oktatást biztosítanak állami finanszírozással, a Honvédelmi Minisztérium pedig megemeli a szerződéses honvédek számát.

Hangsúlyozta: arról is döntöttek, hogy a veszélyhelyzet végéig meghosszabbodik a bérleti jogviszony az állam vagy helyi önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok esetén akkor is, ha a bérleti jogviszony magánszeméllyel áll fenn. Azt szeretnék elkerülni, hogy ebben a nehéz helyzetben bárki lakhatás nélkül maradjon – tette hozzá.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Ha így folytatják, úgy átpolitizálták a járványt, hogy az egész világ járványáért a főpolgármester felelős, csupán karaktergyilkoláss keretében, akkor amikor a mindenkori járványügyi hatóság feladata volt addig, amíg nem verték szét a független, 250 éves Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot
.
----- Nemzetiként támad fel a tisztiorvosi szolgálat
.
nepszava.hu/3008250_nemzetikent-tamad-fel-a-tisztiorvosi-szolgalat
.
Hasonlóan mindahhoz az alágazathoz, amely a tagország hatáskörében rohad!
Qqberci
Számoljunk:
3000 cég, 44000 munkahely: az annyi, mint cégenként ~15 ember. Brávóóó!
3000 cég, 50 milliárd támogatás: az annyi, mint cégenként 16 millió Ft. Ez nagyjából a megtartott 15 fő bérköltsége...
Gulyás gyerek, ha számoltál volna (ha tudnál), nem csináltál volna bohócot magadból meg a gazdádból...
kereső
@Qqberci: Milyen jól hangzanak a nagy számok. A részletekkel meg ki törődik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.