A közelmúltban jelentette be Csőzik László, Érd ellenzéki polgármestere, hogy az önkormányzat a jövőben nem kívánja a kért 700 millió forinttal támogatni – a korábbi 400 millió helyett – a szerinte pazarló költségvetéssel működő érdi kézilabdacsapatot.

Az érdi kézilabdaedző beperli a polgármestert, mert az közzétette, hogy a tréner 2,4 milliót keresett havonta
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Csőzik most tovább ment, és Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta az elküldött vezetőedző, Szabó Edina fizetését – írja az Index. A dokumentum szerint Szabó havi bére 2,4 millió forint volt, plusz az extrák. A szerződést még a választások előtt írták alá, és egy magyar átlagfizetésnyi emelést dobtak rá.

A polgármester szerint ez is mutatja, hogyan herdálta el az előző városvezetés az önkormányzati pénzeket.

Arra is kitért, hogy Szabó fiaival is városi cég kötött megbízást, „egyikükkel részmunkaidős szerződéssel havi 166 ezer, másikuk cégével 260 ezer forintért három hónapon át, szintén a választások előtt aláírva”.

A tréner az Indexnek jelezte, üzleti titok megsértése miatt már megtette a szükséges jogi lépéseket.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Sportolók, trénerek ezek is a nép nyakán élősködnek. El kell számoltatni mindegyiket az Orbán éra után.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Bizony! Ilyen "cuki pénzeket" csak Karigeri oszthat a csókosoknak!
jesz
hát persze hogy fellázadt...elvitték a húsosfazekat a keze ügyéből...ezentúl kilincselni kell némi szponzori pénzért, de az olyan megalázó. Ettől megalázóbb a per elvesztése lesz...szörnyű még rágondolni is, hogy munkát kell keresnie(most a honvédség toboroz nagy erőkkel)
balos
@ómió: A prosti oldalon már kiégtél?
ómió
@balos: Már megint a saját bolsi "menetrendeteket" osztanád rám?
Sámannus
Ha negyven ezret keresne egy kukkot se szólna.
Aki Én
@ómidióta: Hogy jön ide kerigeri, te félkegyelmű ostoba ártány? Ki bátorít téged, te buta bolsi?
Te egy sort meg nem értesz a hírekből?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.