A főpolgármester a Facebookon jelentette be, hogy nem tartja ideálisnak ezt az eljárást.

Karácsony Gergely nem ért egyet azzal, hogy a kormány Budapestre utaztatja a koronavírusos betegeket

Több szakértő is egyetért abban, hogy hibás az EMMI azon rendelete, amivel a fővárosba szállíttatja a koronavírussal fertőzötteket. László Imre, Újbuda polgármestere, egykori kórházigazgató és Havasi Gábor egészségügyi tanácsnok, mentőápoló a Fővárosi Közgyűlés tagjai szerint szakmailag nem indokolható az Emberi Erőforrások Minisztériumának legújabb döntése.

A két egészségpolitikus szerint minden szállítás, felesleges helyváltoztatás a beteg állapotának rosszabbodásának kockázatát hordozza magában, ráadásul az úgynevezett szállítási trauma – a tapasztalatok szerint – növeli a kórházban töltött napok számát. A koronavírussal fertőzött betegek szállítása jelentősen növeli az érintkezések számát, ezzel párhuzamosan nő a személyzet megfertőződésének kockázata is.

Dr. László Imre szerint nincs hozzáadott értéke annak, hogy a betegeket két kijelölt budapesti kórházba szállítsák, jelenleg nincs olyan terápia, amely csak ezekben az intézményekben lenne elérhető, a kísérleti fázisban lévő terápiás módszerekbe pedig a regionális centrumkórházak is bevonhatók. A koronavírusos betegek ellátására alkalmasnak kell lennie a regionális centrumkórházak infektológiai és intenzív terápiás osztályainak is, amennyiben nem azok, akkor sürgősen fel kell készíteni ezeket.

Havasi Gábor, aki maga is mentőápolóként dolgozik, arra is felhívja a figyelmet, hogy a Mentőszolgálat kapacitásai szűkösek, ezzel az intézkedéssel pedig tovább nő a terhelés. A két politikus arra is felhívja a figyelmet, hogy a budapesti egészségügyi ellátás jelenleg is túlterhelt, hiszen annak ellenére kell újraindulnia a járóbeteg-szakellátásnak, hogy az ebben részt vevő intézményekből jelentős személyzetet vezényeltek át a járványkórházakba. Ez az intézkedés csak újabb, értelmetlen teher lesz a fővárosi egészségügyi dolgozók számára.

Ezzel az állásponttal ért egyet Karácsony Gergely is, aki ezt egy Facebook-posztban írta meg:

Forrás: Budapest.hu

Kép: Karácsony/Facebook

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Ez sem ennek a demens vénember miniszternek az ötlete volt biztos, hanem azé a retardált dagadt dögé. Csak akkor mi a picsáért kellett minden kórházból kiszórni a betegeket, ezzel ágyakat felszabadítani, ha most a fővárosba cipelik a vírusban szenvedőket. Meg a költségek amibe kerül az utaztatásuk sem elenyésző összeg lesz. Vagy majd ezek elvesztését is Karácsony számlájára írják? Agyatlan, idióta , össze-vissza intézkedések tömkelege ahogy az egészet kezelik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
Én bizony Isten nem értem miért alakították át a kórházakat, ha nem veszik őket igénybe ezeket a jól felszerelt intézményeket...Ember legyen a talpán, aki el tud igazodni ebben a kavart világban, ami itt folyik!
csipetke
Ezzel senki nem ért egyet,és egy normális kormány nem is tenne ilyet,de egy elmeroggyant,és logikátlan bólogatójancsikból álló gyülevész bandától vár valaki átgondolt dolgot?Ahol az EÜ miniszter egy kásler,aki olyan iszonyat katyvaszt csinált az egészségügyből,hogy ember legyen a talpán,aki ezt helyrehozza
Borsodi
@csipetke: Nembiztos hogy céljuk helyre hozni.Gondolj bele most a vírusra mindent rá lehet fogni.ugyan úgy mint Sorosra vagy a bevándorlókra.Öregek nyugdíjasok kórházból kitett betegek különösen veszélyben vannak.Erre vannak a rátermett okos emberek.döntései.
ómió
Logikus! Sokkal többeket meg tudnának fertőzni más-más helyszíneken fektetve őket! Legendás ez az efftársi "termelékenység"-szemlélet!
ElizabethVU77
Nézzе mеg a wеbkаmега mаszturbáсiós videóimat - ki​​s​sia​​.cl​ub
DonnaOM91
Szегеtne fогró szегetеttеl bеszélgetni?
A jó úton vаgy!
--
k­­i­s­s­­t­o­k­.­­c­o­­m

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.