Soros Györgynek semmi se szent, ha politikai haszonszerzésről van szó – hangsúlyozta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn a Facebook-oldalán.

Kovács Zoltán: a magyar emberek demokratikus döntése, hogy nem a Sorosék szája íze szerinti pártok vannak többségben
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kovács Zoltán azt írta: hétfőn a Project Syndicate nevű Soros-blog egy öninterjút közölt "saját mecénásával",

Soros Györggyel, illetve "az ő kedvenc brüsszeli szóvivőjével, a magyarok nagy barátjával", Guy Verhofstadt-tal.

Kiemelte: a "még véletlenül sem összehangolt" cikkekben Orbán Viktor miniszterelnököt diktátornak és populistának nevezik. Guy Verhofstadt európai parlamenti képviselő pedig a "koronavírus-törvényt Hitler felhatalmazási törvényéhez hasonlítja".

Kovács Zoltán úgy fogalmazott: "érdekes elképzelés valakit diktátornak titulálni, amiért nem osztja Soros megszállottságát a nyílt társadalom eszméjével kapcsolatban, vagy amiért az Országgyűlés kezébe adja a döntést a veszélyhelyzet végének meghatározására".

Az, hogy ott nem az ő szájuk íze szerinti pártok rendelkeznek többséggel a magyar emberek demokratikus döntése

- tette hozzá, kiemelve: "élharcos demokrataként talán illene ennek nagyobb tiszteletet adni ennek a ténynek".

"Amit pedig ők populistának igyekeznek bélyegezni, azt Abraham Lincoln után úgy lehet összefoglalni, hogy a népből, a néppel, a népért: az emberektől kapott felhatalmazással, az emberekkel együtt, az emberekért" – szögezte le az államtitkár.

"Eközben Soros a hazájának tekintett Európa eladósítását szorgalmazza örökjáradék kötvény formájában"

- emelte ki Kovács Zoltán, aki szerint "jól látható, hogy a spekulánsnak semmi se szent, ha (politikai) haszonszerzésről van szó".

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Milyen demokratikus döntésről beszélsz te marha??? kicsit megtoltak titeket az idegen bérszavazók,aminek lehetetlen a hitelesítése...arról nem beszélve hogy csak orbánisztánban olyan furcsa a matematika hogy a 48% az kétharmad!!!már egész Európa hány tőletek...kivéve a 2 millió agyhalott vérprimitív szavazótáborotokat!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
Úgy tudom hogy 2018-ban az ellenzékre leadott szavazatok száma több volt mint a Fidesz-KDNP-re. Tehát a szöveg úgy hangzik helyesen hogy a magyar emberek demokratikus döntése hogy a Sorossal szimpatizáló pártok vannak többségben. De nem várom el a Kovács féléktől hogy értsék a hazánkban végbemenő folyamatokat. Ehhez több ész kellene.
Nyírfa
@Shikari: Ez egyértelmű válasz,köszönöm az őszinteségedet, nagyra értékelem. Viszont a Te világod olyan élesen elhatárolódik az enyémtől, hogy értelmes párbeszédet kezdeményezni értelmetlen.
Az ellenségem soha nem leszel, de az ellenfelem voltál is, vagy is, és maradsz mindaddig, amíg a Bayer-mintához igazodsz. Sajnálom.
kissé felnőttem
demokratikus döntése? ja ott alig csal valaki értem ?
külön gyorsitott átkelőkkel?
és az innen fizetett 3-400 ezres nyugdijasok utaztatása taxizással?ez is demokratikus?és nem politikai haszonszerzésnek minősithető ? na kinek az? vizsgálhatta ezt valaki ? ja nem volt fontos ?. a hallgatás meg erről igencsak ? olyan lóláb féle ám .
kereső
@kokopelli: 08:04. Viccölsz idegenbe szakadt Hazánkfia? Ezek késsel-villával? Ne má'!
ómió
Sőt! Az efftársi kékcédulásdi se trendi már!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.