Gépkocsizó dunakeszi járőröket állított le a bejelentő, és kért tőlük segítséget egy út közepén ordítozó és járművet öklöző férfi miatt.

Egy elképesztő fedélzeti videó: őrjöngve bosszút akart állni a kamionoson, miközben vele volt a kisbabája

A 2-es számú főút gödi szakaszán egy osztrák rendszámú tehergépkocsival közlekedett a 43 éves P. Gábor 2020. május 8-án 9 óra 30 perc körül, amikor megelőzött egy másik, Vác felől Dunakeszi irányába haladó kamiont, majd bevágott elé. Kipattant a járműből, hangosan ordítozott és ököllel püfölte a megállított kamion ajtaját – olvasható a rendőrség honlapján.

A sofőrök útja

a végső elszámolás előtti percekben

többször keresztezte egymást. P. Gábor – az utastérben kisbabájával – balról többször megelőzte a kamiont, cikázott előtte, majd hirtelen bevágott elé és állóra fékezve kényszerítette hirtelen megállásra. Az utat elfoglaló, keresztben álló járművek miatt pedig feltorlódott a szintén megállni kényszerülő többi autós.

P. Gábor beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondta, felbőszítette, hogy a kamionos fékezésre kényszerítve sorolt be elé, letörte az egyik tükrét, majd továbbhajtott. Ezt akarta megbosszulni és számon kérni. Viselkedését kialvatlanságával és ingerültségével magyarázta.

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés és garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Gábor ellen, és intézkedtek vezetői engedélyének bevonására.

(police.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
ez a vizsgálat hosszadalmas lesz, mert ha a kamionon nem látni tükörletörésből eredő nyomot, akkor még rágalmazás is lehet belőle. Amúgy a faszi nem IQ bajnok, mert kialvatlanságra hivatkozni a létező legnagyobb eszementség. Gyanítom el fogja vinnia balhét teljes egészében.
Zsopiale
Jó hát most a járványhelyzet miatt mindenki jobban kivan idegileg... meg lehet érteni szerencsétlen valahol, főleg gyerekkel még könnyebben képes az ember állattá vadulni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.