A négy magyar orvosi egyetem által eddig elvégzett 8276 torokváladék vizsgálatból (PCR) mindössze 2 pozitív eredmény született, az első 1524 vérmintán pedig 9 embernél (0,6 százalék) mutatták ki, hogy már átesett a koronavírus fertőzésen – jelentette be a H-UNCOVER országos vizsgálat részeredményét Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora egy online konferencián.

Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív a pénteken záruló, csaknem 18 ezer ember bevonásával történő országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton – jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője kedden a részeredményekről tartott videokonferencián.

A vizsgálatot május 1-jén kezdte el az SE vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző és a Központi Statisztikai Hivatal.

Merkely Béla ismertette:

e részeredmény alapján a reprezentatív minta alapját képező 14 éven felüli lakosságból 243 és 7230 között van a fertőzöttek száma.

Az átfertőzöttek száma az első 1524 mintából 9. Amennyiben ez lenne a teljes reprezentatív minta, akkor a 14 évnél idősebb lakosságra vonatkoztatva az átfertőzöttség gyakorisága (95 százalékos biztonsággal) 2,7 ezrelék és 1,1 százalék között lenne, vagyis 22 399 és 92 624 között lenne a fertőzésen átesettek száma – közölte.

Hangsúlyozta: az eredmények részeredmények, a vizsgálat végeredményét május végén közlik.

Megjegyezte:

a vizsgálatban nem vesznek részt az idősotthonok, illetve a húsznál nagyobb létszámú intézmények lakói.

Ezek a részeredmények csak a 14 évnél idősebbekre, és a nem idősotthonokban vagy más intézetekben élőkre vonatkoznak. Azt mutatják, hogy

Magyarországon alacsony a fertőzöttek száma, és nem lehet nyájimmunitásról beszélni.

Ez egyfelől jó hír, másfelől viszont óvatosságra int. Prinz Gyula belgyógyász, infektológus az online konferencián arra figyelmeztetett, hogy

ha a koronavírus járvány ősszel ismét felerősödik, a magyar lakosságnak csak nagyon kis hányada rendelkezik majd természetes immunitással.

Merkely Béla rektor erre azt mondta:

a nyájimmunitástól a magyarországinál sokkal durvább járványt elszenvedő Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia, Belgium vagy Egyesült Államok is messze van, úgyhogy "mi jártunk jól".

Merkely Béla beszélt arról is: a vizsgálat első szakaszát további mérések követik, amelyek között legalább egy hónapnak kell eltelnie. Ha a járványügyi adatok nem változnak nagyon, akkor következő mérés előreláthatóan szeptemberben lesz.

Elmondta: a tesztelésre a KSH által kiválasztott 17 787 ember kapott meghívást az ország egész területéről, 14 év felett, minden korosztályból, valamennyien magánháztartásban élők.

A kedd reggeli adatok alapján 8744 tesztelést elvégeztek, további 2113 meghívott jelezte, hogy elmegy a tesztelésre, 354 ember azt kérte, hogy az otthonában végezzék el a tesztet, 1589 meghívott nem jelezett vissza, és nincs róluk információja a kutatást végzőknek, 505 átmenetileg külföldön van vagy meghalt, 1875 kiválasztottal pedig nem sikerült felvenni a kapcsolatot.

A kutatásban részt vevők közül 11 302 ember már kitöltötte a vizsgálat részét képező, 50 kérdésből álló kérdőívet, és 8276 levett mintát teszteltek.

A SE rektora hozzátette: a szűréssorozat lebonyolításában 1500 orvos, ápoló, orvostanhallgató, PHD-hallgató vesz részt.

Merkely Béla megköszönte a szakemberek munkáját, valamint a szűrésen részt vevő lakosság, a polgármesterek és a jegyzők segítségét.

Berényi Ervin, a Debreceni Egyetem klinikai központjának elnöke elmondta, négy megye 110 településén a 3904 vizsgálatra behívottak 41 százaléka, 1613 ember esett már át a vizsgálaton.

A Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának elnöke, Lengyel Csaba közölte, négy megye 88 településén 15 team végzi a szűréseket. A behívottak 47 százalékánál, 1488 embernél történtek meg már a vizsgálatok.

Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem klinikai központjának elnöke tudatta, öt megye 110 településén a kiválasztott résztvevők 45 százalékát, 1769 embert teszteltek.

Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai központjának vezetője kifejtette, a felsőoktatási intézmény munkatársai 158 településen és 23 kerületben végeznek szűrést. A kiválasztottak 54 százalékát, 3608 pácienst vizsgáltak már meg. A professzor a települések közül kiemelte Révfülöpöt, ahol már valamennyi kijelölt ember tesztelése megtörtént.

A kiválasztott alanyoknak egy kérdőívet kell kitölteniük, majd a páciens garat- és orr váladékából vett mintán PCR-tesztet végeznek, a levett vérből pedig a szervezet vírusra adott lehetséges immunválaszát mutatják ki. Az első országos tesztelés végeredményét május végén hozzák nyilvánosságra. A reprezentatív vizsgálatot még legalább kétszer megismétlik. A következő tesztelést várhatóan szeptemberben végzik.

Az országos tesztelés első napjáról az Index videóriportot készített.

Forrás: MTI, Index

Címlapkép: MTI/Varga György

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
A végén még a tízmillióból össze is jönne az a párezer, ami van!
Józsipapa
Csak el ne tűnjenek majd a tesztek a Népegészsêgügyi Központ honlapjárôl, mint legutóbb az a négyezer darab...
Pálinkás Pál
csak úgy dúl a járvány...igaz???, ...milyen érdekes...eredmények, igaz ezeket nem az idősotthonokban ,meg egyébb zárt közösségekben végezték,hanem véletlenszerűen kiválasztott "utcai" emberek között!!!
cikicakk55
Szerintem főleg a 40 év alatti aktívan dolgozó vagy tanuló fiatalokat kellene megszűrni. Az idősebb gyengébb immunrendszerrel rendelkezők úgy is észre veszik,hogy ha lekapták a vírust,vagy legalább is valamilyen influenza vírust. Ne felejtsük el,hogy a korona víruson kívül mint minden évben eddig,más fajta influenza vírusok is jelen vannak és voltak. A gond csak az,hogy ha nem korona vírusos a beteg,akkor nem törődnek bele,pedig tavaly 3000 ember halt bele az influenza járványba és annak szövődményeibe. Az idén a korona vírus miatt ezeket a vírusokat nem találták veszélyesnek,pedig ezek is ölték idén is a legyengült embereket. A tesztelés helyett inkább statisztikát kéne nézni,hogy hány ember halt meg tavaly Január,február,március,április,májusban. Mivel a klíma és az életszínvonal vajmi keveset változott egy év alatt,így ha kiugróan sok a tavalyihoz képest a halál esetek száma,akkor egész biztos,hogy sokkal több influenzás beteg halt meg mint tavaly,az az sokkal több korona vírusban meghalt beteg volt az országban.
Yeromos
Vélhetően jó minőségű a kormány által rendel kínai teszteket használnak.
teuton
@ómió: "Ich glaube nur der Statistik, die ich selbst gefälscht habe." Goebbels talalta ki...
ómió
@teuton: És ezt bolsiék "adoptálták"? Ők is azt hiszik el, amit ők hamisítottak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.