A rendőrség magánszemély feljelentése alapján vizsgálja az ügyet.

Már a rendőrség is nyomoz a Pesti úti idősotthonnak kapcsolatban – ezek az ügy részletei

Nyomozást indított a Pesti úti idősotthon ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – közölte a rendőrség kedd délután az MTI érdeklődésére.

A rendőrség az MTI megkeresésére azt írta, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folytatnak nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel az eljárásról bővebb tájékoztatást nem adnak. A PestiSrácok.hu online lap kedden azt írta, egy magánszemély feljelentése alapján indult a nyomozás.

Hozzátették: a fővárosi önkormányzat kezelésében lévő Pesti úti idősotthonban súlyos koronavírus-fertőzöttséget állapítottak meg, és rengeteg idős embert kellett kórházba szállítani, akik közül 44-en meg is haltak.

„Annyi biztosan tudható, hogy az országos tisztifőorvos szerint legalább egy hétig nem volt orvos az intézményben”

–írta a lap.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban azt mondta, a Pesti úti intézményben 305 lakónál igazoltak fertőzést.

Forrás: MTI/Blikk

Kép: MTI/Mónus Márton

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
És a karaktergyilkolásban részt vesznek hálából a fakabátok is, azok akiktől őfélesége elvette a nyugdíjkedvezményüket:
.
www.youtube.com/results?search_query=rendv%C3%A9delmisek+t%C3%BCntet%C3%A9se
.
Hihetetlen, hogy még van akiket a járvány idején meg kell buzerálni:
.
---- A kormány törvénnyel lehetetlenítené el a transzneműeket
.
www.jovotv.hu/2020/05/10/a-kormany-torvennyel-lehetetlenitene-el-a-transznemueket/
.
"""" Semjén Zsolt március 31-én a magyar kormány nevében benyújtotta azt a közigazgatási salátatörvényt, aminek 33-as paragrafusa hátrányosan érinti a magyar transzneműeket. A Jövő TV hétharminc című műsorának Dombos Tamás, az LMBT Szövetség ügyvivője volt a vendége, aki arról beszélt, milyen negatív következményekkel járna, ha elfogadnák a törvényjavaslatot.
.
Elmondta: a törvényjavaslatban az szerepel, hogy az anyakönyvi nyilvántartásban a „nem” fogalomat a „születési nem” fogalomra cserélnék, vagyis mindenkiről a nemi jellegek és a kromoszómák alapján meghatározott neme szerepelne a nyilvántartásban. Ezt pedig később semmilyen módon nem lehetne megváltoztatni.
.
„El lehet képzelni, hogy milyen helyzetnek lesz valaki kitéve, aki évek óta nőként él, különböző orvosi beavatkozásokat is igénybe vett, megjelenésében teljesen nő, és aztán előáll egy olyan papírral, amiben a férfi név, és a férfi nem szerepel mondjuk egy bankban” – mondta Dombos Tamás. Hozzátette: a törvény tovább nehezítené a transzneműek munkaerő piacra integrálását is. """
.
Hogy mik vannak?
.
Abban a hiszemben, hogy már csak a WC-s nénik vannak hátra, ahova csak a fityiszesek mehetnek könnyíteni!
Pálinkás Pál
javítson ki valaki ha tévednék...mintha fideszes igazgatója lenne az idősotthonnak...,nem???
ittott
@Pálinkás Pál: de Ő nem lehet hibás. A Fideszes a világ legőszintébb, legnagíobb tudású embere. Aranyat csak azért nem csinlnak, mert pályázni egyszerübb. UniJÓs pénzre.
solidedge
Úgy gondolom Orbánék nem mérték fel a következményeket. Szereznek újabb félmillió ellene szavazót.
ómió
Na és Karigeri "dokumentumai", amiket még Gál J. efftárstól kapott?
ElizabethVU77
Ргóbáltál máг vаlahа a сybersеx-et?
Аdjuk egymásnак öгömet ma este!
--
ki​​s​sia​​.cl​ub

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.