Börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség Bige Lászlóval, a milliárdos műtrágyakirállyal szemben.

A műtrágyakirályként emlegetett Bige érdekeltsége a péti Nitrogénművek és a szolnoki kénsavgyár, a Bige Holding.  A 24. hu cikke szerint Bige ellen vesztegetés a vád, de az ügy mibenlétéről az ügyészség nem óhajtott részletekkel szolgálni, a 24.hu kérdésére azt közölték, hogy a vádlott nem közszereplő.

A Nyíregyházi Törvényszék annyit válaszolt a lapnak, hogy április 21-én érkezett meg hozzájuk a vádirat, a veszélyhelyzetre tekintettel az iratok megvizsgálására és a vádirat kézbesítésére három hónap áll rendelkezésükre. Erre eddig a nagy terjedelmű iratanyag miatt nem került sor – jelezte a bíróság, amely szintén a személyes adatok védelmére hivatkozva nem adott tájékoztatást a vádlott kilétéről.

A lap megkeresésére a nagyvállalkozó nem reagált, ügyvédje, Zamecsnik Péter az értesülést megerősítette, Bigéhez eljutott a vádirat, amihez annyit tett hozzá:

„a vád koncepciója a vesztegetésről teljességgel megalapozatlan”.

Mint a 24.hu írja, a nagy hallgatás közepette némi kapaszkodót ad a bő két hete a megyei hírportálon Martossy György megbízott főügyész aláírásával megjelent közlemény, amely ugyan nem nevezi meg Bigét, csupán egy vállalkozót említ – így visszhangtalan is maradt –, levezeti viszont a feltételezett bűncselekményt. Ezek szerint Bigét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolja, mivel

a vádirat szerint manipulált az általa gyártott termék eladása során, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől.

Az ügyészség szerint Bige megállapodott egy vállalkozóval abban, hogy több ezer tonna terméket ad át neki, a forgalmazó azt a piaci árnál olcsóbban, részben számla nélkül értékesíti, az összeget pedig átadja a milliárdosnak. Aki cserében vállalta, hogy a vállalkozónál letétbe helyezett terméket később minőségi kifogásra hivatkozva leértékeli, így a forgalmazó is haszonhoz juthat.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Marketing112

(24.hu)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
@tudode: ma 09:37. Lehet, hogy a Simlicskán csak gyakorolt a hűséges barát? Csak nem olyanja lesz a Bige, mint a Putinkának a Hodorkovszkij? Hiába a nagy emberek is adhatnak egymásnak ötleteket...
Nessy
@Eriksson: De csak amikor komolyan, nem tessék, lássék vizsgálták!
Eriksson
@Nessy: Gengszterként nem sikerült elítélni, az adónyomozók ügyesebbek voltak. :)))
Rockxy
aki mű trágyának nevezett vegyszerrel szennyezi a földet az így jár
nezelodo
@Rockxy: Ha elmész a Csányi birodalomba, vigasztalásul ott igazi szart szagolhatsz búcsúvasárnap a miséről kijövet a templomból, harminc fokban. Még akkor sem lesz baj, ha felviszi a szél a Karmelita kolostorba a hígtrágya szagot, mert ki van fizetve.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.