A meghirdetése óta eltelt kevesebb mint egy nap alatt mintegy 15 ezren jelentkeztek a gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó újratervezés programban elindult ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedd este az M1 aktuális csatornán.

György László elmondta, a koronavírus-járvány miatt sokaknak felszabadult valamennyi ideje, sőt többen – ideiglenesen – elveszítették az állásukat, így ezt a helyzetet ki lehet használni arra, hogy fejlesszék digitális ismereteiket, annak érdekében, hogy a XXI. században akár a "jég hátán" is megéljenek.

A május 25-én induló ingyenes felnőttképzésre a https://ujratervezes.nive.hu vagy a www.vali.ifka.hu weboldalon lehet jelentkezni – tette hozzá.

György László kifejtette: az intenzív képzést befejező vállalkozók például képesek lesznek arra, hogy megtervezzék a cégük honlapját, vagy lefolytassanak egy kampányt a közösségi médiában. Ugyanakkor alapvető programozási és módszertani ismereteket is magukévá tehetnek – fűzte hozzá.

Kiemelte, az oktatás mindenkinek hasznos tudást kínál, azoknak pedig, akik szeretnék átképeztetni magukat, elindul egy – erre épülő – 100 százalékban államilag támogatott informatikai képzési program.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
nagyon ide illik:

Igazi lenyűgöző matyaros innováció

minisztérium és ingyenes gyorstalpaló programozó képzés helyett értelmes emberekre lenne szükség

A derék MTI adta közre a még nála is derekabb Nemzeti Közművek (NKM) hatalmas fejlesztéséről szóló beszámolót. Időt, pénzt és fáradtságot nem kímélve „Új, "innovatív" fizetési megoldást kínál ügyfeleinek a Nemzeti Közművek (NKM), már nem csak bankszámlaszámra, hanem az újonnan bevezetett másodlagos azonosítókra, vagyis a [email protected] és [email protected] e-mail címekre is indíthatják az ügyfelek az utalást”!
Azt most hagyjuk, hogy mitől új, mitől innovatív és mégcsak mitől is lenne fizetési megoldás, csak megjegyzem – a trombitálás alapján - biztosan milliókat keresett valaki ezen is.
Azt meg csak halkan teszem hozzá azon döntő többségnek, aki kevésbé van otthon az informatika bugyraiban, hogy: vegyétek elő az e-mailereteket és csodálkozzatok rá, hogy – persze beállítástól függően – a címek kiválasztásánál nem csak e-mail cím, de több más azonosító alapján is segít a kiválasztásban! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.