Őrizetbe vették kedden a szigetszentmiklósi nyomozók azt a két férfit, akik harmadik társukkal közel ötvenmillió forintnyi zsákmányt vittek el gyerektalicskával egy dunavarsányi házból 2019 decemberében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

Gyerektalicskával tolták ki a házból az ötvenmilliós zsákmányt a szigetszentmiklósi betörők

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak szinte mindent elvittek a házból, beleértve két lemezszekrényt is, amelyeket kitéptek a falból. A háztól nem messze szétverték és kiürítették a szekrényeket, majd elmenekültek több tízmillió forintot érő pénzzel, nagy értékű karórákkal, arany ékszerekkel, személyes iratokkal.

A kedden elfogott két Pest megyei gyanúsított, illetve társuk, akit időközben másik ügy miatt is letartóztattak, tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozók a gyanúsítottak lakásán kutatást tartottak, a betörésből zsákmányolt ékszerek és pénz egy részét megtalálták és lefoglalták.

Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le ellenük a rendőrség a további eljárást.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: police.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
A mi lakásunk esetében ilyen bűvész mutatványt nem tudnának tenni. Egyébként honnan tudhatták, hogy oda érdemes betörni?
verőce21
Nem gyerekkocsi volt az a "gyerektalicska?" - mert az gyakoribb szállítóeszköz és nem olyan feltűnő romákéknál...
Jozefina
Szigetszentmiklós "nagy" fideszes város!!! (Kövér hazája) Sok bajuk nem lehet!!! Máris csak lopással gyanusítják őket!!!
namihami
Hát ezért nem tartok én otthon ennyi pénzt. Meg hát, nincs is, de ez csak egy egyszerű mellékkörülmény a tárolás szempontjából.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.