A Békés Megyei Főügyészség megbízott főügyészhelyettese a Media1-et arról tájékoztatta péntek délután, hogy a mai napon elfogadták Csóka-Szűcs János a gyulai ügyészségen tett panaszát, így a facebookozó, akiből szerdán azért vált gyanúsított, mert közzétette, hány ágyat kellett kiüríteni a gyulai kórházban, immáron nem gyanúsított.

A túlbuzgó rendőrség a gyulai "rémhírterjesztés" ügyében is kudarcot vallott

Tájékoztatom, hogy a Gyulai járási Ügyészség az ügy terheltjének gyanúsítás elleni panaszát a mai napon (pénteken) elbírálta, annak helyt adott, és megállapította, hogy a gyanúsítotti minősége megszűnt

– ezt írta péntek délután a Media1-nek dr. Havrán Ákos, a Békés Megyei Főügyészség megbízott főügyész-helyettese Csóka-Szűcs János ügyében.

Azért indult a rendőrségi eljárás ellene, mert 1 mondatot közzétett a Facebookon arról, hogy a helyi kórházban hány ágyat ürített ki a kormány. A rendőrség szerda hajnalban tartott házkutatást. majd meggyanúsították és rabosították rémhírterjesztésben.

A napokban a rendőrség egy másik, egy szerencsi facebookozót is alaptalanul gyanúsított meg rémhírterjesztéssel. Abban az ügyben kevesebb mint 24 órán belül visszavonták a gyanúsítást.

(media1)

Cikk- és címlapkép: Csóka-Szűcs János (jobbra) és Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője/Facebook

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Az nem lehet, hogy a pártrendőrségünk ennyi helyen elnézze a dolgokat!
Nem lehet, hogy már sokadszor is párt utasítást hajtottak végre?
Mocskos banda!
peterkelemen
Már annyira benne van a nyelvük Orbán seggében, hogy lassan megfulladnak, de még akkor is nyalnak Orbán szégyentelen csicskái.
Sziszifusz
@Béla333: 16:25
Utasításra intézkedtek ez tuti. Miután kényesé vált a kérdés a nemzetközi helyzet miatt , az utasítást adó visszavonulót fújt. A rendőrök pedig szó nélkül kénytelen felvállalni a hozzá nemértés látszatát, valamin az esetleg kártérítések kifizetését.
Ez az eset olyan mint amikor más ...ával verik a csalánt.
Béla333
@Sziszifusz: 16.40
Senkit nem köteleznek, hogy ilyen aljas pártrendőrségnél dolgozzon. (Gondolom...)
Gyütt Mönt
Szervilis parancsnok. Arra számított, hogy jó pontot szerez, netán előléptetik. Szolgálunk és lemegyünk kutyába.
Sziszifusz
@Béla333:16:48
Mi történne, ha leszerelnének azok a rendőrök akik nem értenek egyet a jelenlegi kormánnyal ? A mostani igen komoly létszám hiány még nagyobb lenne és ez már a bűnügyi helyzetre, a közrendre és a közlekedés biztonságára is komoly veszélyt jelenhetne. Ezt te sem kívánhatod.
Egyébként hallottam róla, hogy a rendőrök nagy része, alacsony fizetésük és az egyéb körülmények miatt is, nem Fidesz párti.
olivetti
Na látjátok nyaloncok, így kell magyaroschan leszopni magunkat!
Üdv., Police.hu
Béla333
@Sziszifusz: 16.57
Én csak azt szeretném, ha a rendőrök nem hajtanának végre pártfeladatot. Még utasításra sem!
Ha végrehajtja, akkor ő is cinkossá válik!
Mégegyszer: senkinek nem kötelező (még), hogy a saját erkölcse, tisztessége ellen csináljon bármit is!
Dr.Doktorovics trinitron dr.
@Béla333: Jelen pillanatban szerintem igen. " Kormányrendelet gyakorlatilag szabad kezet ad az állományilletékes parancsnokoknak a szolgálati időbeosztás meghatározására, valamint a veszélyhelyzet idejére kizárja annak lehetőségét, hogy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományú tagjai szolgálati jogviszonyukat lemondással, azaz saját egyoldalú döntésük alapján megszűntessék"
justhpeter
Azért is nagyobb a "baki" értéke, mert szintén az Orbán seggéből kilógó ügyészség nyilvánította törvénytelennek.
Béla333
@justhpeter: 06.10
Ez így volt kitalálva!
A rendőrség volt a "rossz zsaru", aki belengette, hogy ha rosszat írsz Orbánról, akkor 6 rendőr is jön érted, az ügyészségre meg most a "jó zsaru" szerep volt kiosztva, mint aki éppen vigyáz a törvényességre.
Egy színjáték volt az egész, az emberek megfélemlítéséről szólt a mutatvány!
görbetükör
Lopás, rablás, testi sértés ügyben is ilyen gyorsan kiszállnak rabosítani?
Milyen jó is lenne...
ómió
Pedig talán egy "demokratikus szemkilövéssel" is "honorálhatták" volna. Persze mára már "visszavettek a demokráciából"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.