A gyulai rendőrkapitányság épülete elé vonult több mint száz, az ország több településéről érkezett és helyi ellenzéki tüntető, élükön a Momentummal, Hadházy Ákossal, Szél Bernadettel és Márki-Zay Péterrel.

A gyulai rendőrségen senki nem állt szóba az ellenzéki politikusokkal

A demonstrációt azért tartották, hogy a véleményük miatt meghurcolt állampolgárok – jelen esetben a gyulai Csóka-Szűcs János – mellett kiálljanak.

A Mérce beszámolója szerint a rendőrség részéről senki nem állt rendelkezésükre, hogy az üggyel kapcsolatos kérdéseikre válaszoljon.

„A vicces félelem jele, hogy előre megírjuk a rendőrkapitány úrnak, hogy fél ötkor itt szeretnénk találkozni vele, erre kiürítik a kapitányságot. […] Ebben az épületben kettő rendőr van jelenleg, […] mert nem merik az arcukat adni ehhez a gyalázathoz, amit egyébként megértek.”

- közölte Hadházy. Elsősorban azt szerette volna megtudni, hogy

ki adta ki a parancsot Csóka-Szűcs letartóztatására, és milyen alapon.

Ugyanakkor szerinte az akció célja „szervezett félelemkeltés” volt.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a kormány és a rendőrség teljesen tudatos terv szerint kívánta megfélemlíteni a várost és az országot. Azt ígérte,

mindenkit megvédenek, akit politikai véleménye miatt zaklat a hatalom.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke hangsúlyozta, a vegzált férfi

Momentum-tag, akinek bűne annyi volt, hogy egyetlen mondattal megosztotta Hadházy Ákos képviselő bejegyzését.

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester azt emelte ki, János esetével azt kívánja a hatalom, hogy az emberek féljenek.

Hódmezővásárhelyen, Jászberényben is nagyon sokan vannak már, akik sohasem fognak a tolvajpárt képviselőire szavazni. Ennek a pártnak soha többé nem lesz kétharmada. Ha még nagyon sok áldozata lesz a Fidesz kommunizmusának, akkor többsége sem.”

-tette hozzá.

A beszédek után a demonstrálók egy része dudálós tüntetést tartott.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zsopiale
EZ A DEMOKRÁCIA ÉS JOGREND KARHATALMI, DURVA ÉS ALJAS, KÖZPONTI UTASÍTÁSRA TÖRTÉNT MEGSÉRTÉSE, AZAZ HAZAÁRULÁS! ELTŰRNI NEM LEHET!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@ómió: és a párt kapitány efftárs hová menekült??? meg a osztányvezetők??? csak nem szégyellik a pofájukat???
Nyírfa
Elbújtak a rendőrök? Csak hajnalban bátrak zaklatni az ellenzéket vagy ellenzékgyanús! elemeket?
5-6 egy ellen házkutatási paranccsal?
Én meg azt reméltem, a többségük nem ellenséget, nem rabosítandó politikait lát több millió honfitársukban.
És mi lesz kormányváltás után, mert ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy az Orbán-kormány még sokáig húzza?
legott
Elnyomás, megfélemlítés áll a háttérben, de mint mond erre Gulyás: „Jogállamban ilyen előfordul”
Az aljas, pöffeszkedő, urizáló cinizmus netovábbja !!!
Olyan mértékben forgatják ki a szavakat, az értékeket, hogy arra már nincs is normális szó.
A jót rosszá változtatják, és a rosszat jóvá, de...
"Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!"
ómió
@Pálinkás Pál:Menekülniük majd a neobolsevizmus eljövetele után fog kelleni, hogy agyon ne nyomja őket a "népi demokrácia"! És egy bolsi azt kérdezi, hogy "szégyellni"? Új szóval bővült a szótáratok, mert ez eddig hiányzott belőle!?
Klubtag
És ez a Pintér vezette rendőrség most még megkapja a magyar egészségügy felügyeletét is...jó lesz vigyázni az egészségre...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.