Kiderült a parlament következő négy napjának programja.

Több indítványról dönt az országgyűlés – ezek a legfontosabb témák, amik az egész ország életére kihathatnak

Négynapos üléssel folytathatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők kedden huszonegy javaslatról szavazhatnak, szerdán pedig tárgyalni kezdhetnek az egyszer használatos műanyagok betiltásáról.

A házelnök javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a végleges napirend elfogadása, majd az azonnali kérdések és az interpellációk követhetnek két-két órában.

Kedd reggel 9 órakor, szintén napirend előtti felszólalásokkal indulhat az ülésnap, amit a szavazások követhetnek. A Ház dönthet egyebek mellett a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakításáról, a Budapest-Belgrád vasútvonalat finanszírozásáról és kivitelezéséről, valamint a büntetőeljárási és piacfelügyeleti törvények módosításáról, továbbá több egyetem alapítványi formába rendezéséről.

A határozathozatalok után az örökbefogadások segítését célzó törvénymódosításról, valamint az Erzsébet-táborokról szóló jogszabályról is általános vitát tartanak.

Szerdán további hat előterjesztést tárgyalhatnak a képviselők. Ekkor kerülhetnek terítékre a különleges gazdasági övezetek kialakításáról és az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról szóló kormányzati előterjesztések.

A Ház következő ülése május 25-én, hétfőn érhet véget, amikor újra azonnali kérdések hangozhatnak el.

Forrás: MTI

Kép: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Máthé Zoltán 

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Addig még tart a kormány teljhatalma (állítólag Május végéig) addig semmilyen törvényt nem kellene a parlamentnek megszavazni. Igaz,hogy a 2/3 május vége után is megszavazhatja,de ki tudja hány parlamenti képviselő gondolkozása változott meg a vírus kezelése és politikai besorolása miatt. Orbán kihasználja a hátra lévő két hetet és hoz még egy csomó embertelen döntést,amit a teljhatalom megszűnése után sem lehet eltörölni. ( Esetleg csak az Alkotmány vissza állításával,de ez a jelenlegi Fidesz- KDNP kormány alatt kizárt,hogy újra legyen Alkotmányunk.)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@cikicakk55: A teljhatalomnak semmi köze a parlamenti szavazáshoz...
Gyütt Mönt
@Csizmás Kond: felvidítottál, köszönöm.
peterkelemen
Igen és ebben a színjátékban részt vesz Orbán álellenzéke. Szégyen! Miattuk nem látja a nép és az Unió sem, hogy Magyarországon egyszermélyes diktatúra van. Nem baj ha kell egyesével le lesznek vadászva.
tudode
Ahhoz képest, hogy az elmúlt évben a T. közjogilag érvénytelenül működő Házikó az elmúlt évben 5,5 hónapot koptata a bársony-, és a fapados ülőkéket, őméltósága felhatalmazásával rákapcsolt, behozva mindazt, amely nem fért bele még a rendeleti kormányzása sem:
.
---- Idén öt és fél hónapot dolgoznak a parlamenti képviselőink
.
mfor.hu/cikkek/makro/iden-ot-es-fel-honapot-dolgoznak-a-parlamenti-kepviseloink-.html
.
Számtalan olyan plenáris ülés volt látható, ahol nem volt napirend, csak viccesen
.
--- napirend előtti,
--- azonnali kérdések, és
--- napirend utáni felszólalások!
.
Hogy a járvány mire képes, amúgy azzal az indokkal, hogy az un. felhatalmazási izét azért kellett sec/perc alatt megszavaztatn a gomb matatókkal, mert a járvány akadályozhatja a T. ház működőképességét!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.