Kásler Miklós miniszteri posztjáró is szó volt az azonnali kérdések során hétfőn az Országgyűlésben.

"Meddig maradhat még Kásler?" Íme az államtitkár válasza
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A DK-s Varga Zoltán azt kérdezte, meddig marad még a posztján Kásler Miklós.

Úgy vélte, az európai országokban az egészségügyi vészhelyzetben a politika segíti, kiszolgálja az egészségügyet, Magyarországon viszont ennek ellenkezője a helyzet. Gyakran ellentmondó döntések születnek, leállítják az egészségügyi alapellátást, majd megpróbálják újraindítani, zavaros rendeleteket hoznak – mondta.

Közölte: a tárcavezető szerint pedig

a tragédiákért nem ő, a kormány, hanem az orvosok tehetők felelőssé, de a felelősséget – mondta – nem lehet elhárítani.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, a járványhelyzet megjelenése óta

a képviselő és pártja tevékenysége kisstílű politikai támadásokból áll, mindenkit elfogultsággal vádolnak, aki a kormány intézkedéseit szakmainak, eredményesnek tartja.

Kijelentette: Magyarország előbb hozta meg a szükséges intézkedéseket, mint sok más ország, és sikerült is az elhunytak számát alacsony szinten tartani.

Varga Zoltán azt mondta:

ideje lenne felállnia Kásler Miklósnak és végignéznie, mit csinált az elmúlt időben.

Az államtitkár közölte: olyan országokat hoz példának a képviselő, ahol az egymillió lakosra jutó elhunytak száma magasabb, mint Magyarországon.

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
"a tragédiákért nem ő, a kormány, hanem az orvosok tehetők felelőssé, de a felelősséget – mondta – nem lehet elhárítani."

A mocskos kurva anyátokat!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
""Meddig maradhat még Kásler?"

Az előtt kellett volna kirúgni, mielőtt meghozta azt a rendelkezését, hogy súlyosan beteg embereket löktek ki a kórházakból, hogy üresen álljanak az ágyak.
simmering73
Ennyi idő is túl sok volt. Bár ez a többi dilettánsra is igaz.
SystemError
"a tragédiákért nem ő, a kormány, hanem az orvosok tehetők felelőssé, de a felelősséget – mondta – nem lehet elhárítani."

A mocskos kurva anyátokat!
relatív
Kásler miniszteri fellépésével - a Tízparancsolat oldja meg az egészségügy bajait - megütközve fogadtam, anno ! De - és hatalmas követelése elutasítása után - manapság végkép világossá vált számomra, hogy a látszat ellenére milyen helyesen látta, hogy a vezetés hozzáállása miatt az egészségügynek csak az isteni segítség lehet az egyetlen megoldása e közéletben !

Leváltása ebben semmiféle változást nem fog hozni, csak egy rendszerváltás segíthet ezen a helyzeteken
kissé felnőttem
retekke nálatok kis stilübb a világon nincsen.nektek ilyen zsenik kellenek. hát szegénységi bizonyitvány.
Nessy
"a tragédiákért nem ő, a kormány, hanem az orvosok tehetők felelőssé, de a felelősséget – mondta – nem lehet elhárítani" Hogy nem szakad le a mennyezet se rá, se Rétvárira! Nem szégyelli magát, azokat hibáztatni, akik megpróbáltak, különösen az elején használható védőfelszerelések, nélkül éjjel, nappal helyt állni! Akik most is megpróbálnak a naponta változó, sokszor átláthatatlan, szakmaiatlan Kásler aláírásával kiküldött eljárásrendek betartásával betegeket gyógyítani! Most vonatkoztassunk el az ad hoc, és ebben a mennyiségben kiürített ágyakról és a feladat pár nap alatti megoldásától, mert az egy külön misét érdemel! legalább némi önkritikát gyakorolhatna a miniszter NERtárs! Azt nem írom, hogy professzor, mert az régen volt! Ma egy rosszul szuperáló pártkatona.
Béla333
Ha belegondolok, hogy ez a dermesztően vigyorgó lelkén hány és hány súlyosan beteg ember halála szárad...
És ez csak vigyorog a sárga fogaival...
peterkelemen
Eleve rossz a kérdés. A kérdés ez: mikor kerül börtönbe Kásler is? De ez van ha csak álellenzék működik egy országban. Megy a színjáték ezerrel.
RonaGyuri
a tragédiákért nem ő, a kormány, hanem az orvosok tehetők felelőssé!!!
Ha nem hajtod végre gondolkodás nélkül az utasításait, akkor kirúg, ha meg igen akkor a te vagy a felelős mert marhaság! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: Egy wirtigli 22-es csapdája

A derék Rétvári Bencus megaszonta a frankót

Az azonnali kérdések során hétfőn az Országgyűlésben a DK-s Varga Zoltán azt kérdezte, meddig marad még a posztján Kásler Miklós célozván rá, hogy igencsak nem állt a helyzet magaslatán.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszolt: „a tragédiákért nem ő, a kormány, hanem az orvosok tehetők felelőssé”!
Érted Wazze, tiszta sor: „Ha nem hajtod végre gondolkodás nélkül az utasításait, akkor kirúg, ha meg igen akkor a te vagy a felelős mert marhaság! ” !! =))
namihami
Biztos csak a kisördög szól belőlem, de ennek a fazonnak a látványa számomra nem egy minisztert, hanem inkább egy németalföldi gyerekmese kis gonosz manóját juttatja eszembe. Olyan koboldos a manus...
SystemError
Aki szembeszállt, azt eltávolította a gyilkos bohóc. Amúgy mit gondoltok Viktor egyenként az orvosokkal fogja gyengiteni a népszerűségét vagy majd meneszti ezt a majmot...? Szerintem ez a barom még nem fogta fel, hogy őt meg Viktor fogja maga elé tolni... :)
Nessy
Kásler ült a fenekén a minisztériumban, és nem foglalkozott mással, csak aki épp nem colt neki szimpatikus, azt rögtön kirúgja! Rétvárinak nem tudom mi a végzettsége, de amihez nem ért, amiről fogalma sincs amiről csak a királyi média cikkeit ismeri, az ne ítélkezzen ostobán! Nagyképű szócséplő! Örüljön a fizetés emelésének, ami egy túlórázó nővér két havi bére per ma,és szilencium!
jesz
kásler elégedett mosolya olyan, mint egy jóllakott napközisé...

Vagy bevett egy leszarom tablettát, vagy valamit tud...
Zsopiale
Persze, csak ahogy szokták a nácik és bolsik, kiválasztanak egy olyan számítási módszert, ami a legjobb statisztikai képet mutatja... miközben a betegek számához képest számolt halálozások a legmagasabbak közt vannak nálunk világszinten. De ők a lakossághoz számolnak, ami a legkevesebbekhez tartozik a világon... bravo
ómió
Hát, Varga efftársat se zavarják, se a számok, se a tények! Ergo, csak "jó efftárs" lehet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.