A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságára füles érkezett egy körözött személy tartózkodási helyéről, így 2020. május 14-én reggel a a rendőrők elfogták egy tolnai benzinkúton B. Sándort.

A férfi elfogásakor más nevére kiállított személyi igazolványt adott át a rendőröknek, amiről kiderült, hogy szintén körözik.

A nyomozók megállapították a férfiről, hogy ellene

a Debreceni és a Szekszárdi Törvényszék több csalás bűncselekmény elkövetése miatt nemzetközi és európai elfogatóparancsot adott ki, mert a rá kiszabott büntetések letöltését nem kezdte meg.

Az elfogott közel 15 éve bujkált a hatóságok elől, az általa elkövetett bűncselekmények egy része 2021 januárjában elévült volna.

A rendőrök az 50 éves férfit előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, majd büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

(police.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ezért jó, ha valaki egy ilyen nagy országban bújkál.
Gyütt Mönt
Nagy esze lehetett, ha egy másik ugyancsak körözöttnek adta ki magát :))
Zsopiale
Szánalmas, hogy 15 éven át, ellene többrendbeli elfogató parancs érvényben lét után, csak fülesre találták meg... Nyilván valami brigádtag személyijét klónozta le, akik közben megbukott de nem informálta... Ez mindig kockázat falsoló pucolósnak, de még mindig jobb, mintha az lett volna, hogy közben meghalt. Az eltelt idő akkor is számítani fog, ha épp nem évült el... tehát pár év múlva kint van. Nem mintha ennyi idősen számítana már valamit, nyilván szétpiálta, szétcuccolta, szét idegeskedte magát... már emberi roncs lehet... akár olyannyira, hogy le sem ültetik, mert megszűnt a börtön tűrő képessége... Tehát ez a rendőségnek egy nagyon csúnya szégyenletes KUDARC és nem siker... főleg hogy ráadásul itthon bújkált... én nem vertem volna a helyükben nagy dobra...
Zsopiale
@Gyütt Mönt: Nyilván amikor megcsinálták az igazolványt, akkor még nem kőrözték a tagot...
Amúgy elég érdekes, hogy nem erőszakos bűnöző és mégis a földön ül, nem hinném hogy ellenállt, a balfasz lúzer zsernyákok viszont mindig ezen élik ki magukat, hogy valakit megfognak, akkor földre, falra, kocsira, basszák, nagyjából bármitől függetlenül, kitöltik rajta a gőzt... Már csak ezért panasszal élhet... A cím meg hülyeség, mert nem menekült, hanem bujkált. A menekülés egy pillanatnyi dolog, tehát elmenekült a BV behívó elöl. de utána már nem menekülés van, hanem szökésben van illetve bujkál... Az is fura, hogy fülesre mentek benzinkútra? Azt meg hogy? ;)
Zsopiale
@Shikari: Pont ez az, hogy van adatbázis, sőt a történelem legtöbb személyiségi jogsértői illegális náci listája most van a hatalombitorló hazug csaló NER-SSevik állammaffia rosszvoltából; csak a szarbángeci maffiába csak ilyen gennyes szarcsimbókok állnak be, mint pl te cseléd söpredéknek, akik még egy adatbázisban sem tudnak keresni... meg nem képesek egy listát csinálni aktualizálva hullák nélkül... bravo náci hazaáruló kiscsicska
Zsopiale
@Shikari: Erre most válaszolok kivételesen, bár nem szokásom reagálni ha troll patkányok (főleg szarbángeci csicskák) megszólítanak. De csak az első sort olvastam (sajnos) és már ott láttam hogy milyen reménytelenül mélyidióta barom van barátom... te ugatsz nácizásról (mondjuk örülök hogy betalál és fáj, hiszen különben nem nyígnál miatta), miközben habzó szájjal libsizel... láthatóan fogalmad nincs mit jelent ez a szó ill fogalom... (persze mondjuk így semmit, az igaz, csak a zsidókat sértegeted vele, ami én nem vagyok, tehát ezt a részét pont leszarom)... nem kell reagálnod megint, kár a gőzért, ez kivételes volt, hogy beleolvastam és reagáltam... valójában szívből sajnállak téged meg a trollfalkádat... borzalmas lehet ilyen beteges és állat szintű elmével létezni szervilis agymosott agyhalott rabszolga cselédként... na mindegy... jó gyógyulást..! XD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.