Az új törvénytervezet szerint ez kibertámadások megakadályozása miatt szükséges.

Korlátlanul ellenőrizhetik a magyarokat a nemzetbiztonsági szervek, mindent megtudhatnak rólunk – ezt akarja Semjén Zsolt

Egy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett törvényjavaslat felhatalmazná a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot arra, hogy egy Magyarországot érő kibertámadás elhárítása érdekében ellenőrizze az állami és önkormányzati szervezetek „elektronikus hírközlési hálózatainak tartalmát”, írja a Népszava.

A lap cikkében azt írja, törvényben az szerepel, hogy a szakszolgálat nem ismerheti meg az adott szervezetek közti kommunikáció tartalmát, ám adatvédelmi szakértők szerint ezt semmi sem garantálja. Magyarul ha a parlament ma elfogadja a javaslatot, akkor a jövőben a szakszolgálatok gyakorlatilag mindent megtudhatnak egy adott állampolgárról, teszik hozzá.

Láthatják az emberek

- egészségügyi papírjait,

- esetleges NAV-büntetését,

- és a kormányhivatalok szerverein tárolt szabálysértési adatokat is.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Felkai Lászlónak, a belügyminisztérium közigazgatási államtitkárának írt levelében úgy fogalmazott, a törvény korlátlan megfigyelést eredményezhet, nem áll összhangban az alapjogi követelményekkel, ráadásul nem nyújt garanciát a személyes adatok és a magánélet védelméhez.

A Népszava megkeresésére Keleti Arthur kiberbiztonsági szakértő azt mondta, a kibertámadások korában élünk, elengedhetetlen, hogy a magyar szakszolgálatokat is felhatalmazza a jog a védekezésre. A megelőzéshez szükség van az állami szervezetek szerverei közötti adatforgalom folyamatos figyelésére, mert csak így lehet kideríteni, hogy egy-egy szerveren váratlanul és indokolatlanul megnő-e az adatforgalom, de ez nem járhat azzal, hogy a titkosszolgálatok hozzáférhetnek személyes adatokhoz.

Forrás: Népszava/24

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt 

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
EgzotiKUSS!
.
Azok kajabálnak, akiknek nemcsak az orcájuk, a házuk is ég, mert úgy ugrálnak ki-, be a bombabiztos járványukból, telóznak, amikor reszketnek a sajtó kérdéseitől:
.
hvg.hu/itthon/20180309_A_NER_legnagyobb_menekulesei
.
De van ugri bugri!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Csak akad erre is 137 ""a magyarságát és biztonságát féltő"" igazmagyar parlamenti képviselő. És akkor mérhetetlen biztonságban fogjuk élni mindennapjainkat.
nezelodo
Na ugye, hogy nem volt hiábavaló a Kádár Állam és Egyházügyi Hivatalában való tapasztalatszerzés! Ráadásul abban sem bízik, hogy a hívek mindent meggyónnak, még a kétharmadnál sem hiszi el a teljes lelki kitárulkozást! Ezért teljesen logikus, hogy kukkolnak egy kicsit. Akinek meg nem teszik, az a lábával szavaz. Volt már ilyen a nagy demokráciákban...
Nessy
@nezelodo: Mennyivel olcsóbb és egyszerűbb, mint annyi III/III-s egyént foglalkoztatni, meg a házmesterektől, szomszédoktól, munkatársaktól információt szerezni! Természetesen pártunk és kormányunk tagjai kivételek, a rendeleteket meg 10 - 85 évre titkosítja a kormány! A "közbeszerzés" odaítélésével és összegekkel együtt!
Béla333
Ezt még úgy gyorsan a vírus leple alatt...
tudode
EgzotiKUSS!
.
Azok kajabálnak, akiknek nemcsak az orcájuk, a házuk is ég, mert úgy ugrálnak ki-, be a bombabiztos járványukból, telóznak, amikor reszketnek a sajtó kérdéseitől:
.
hvg.hu/itthon/20180309_A_NER_legnagyobb_menekulesei
.
De van ugri bugri!
verőce21
Itt Sz@rosgyurka akart ellenőrizni mindenkit!

Mi Soros György két legjellegzetesebb tulajdonsága? Az, hogy soha nem termelt, teremtett semmit, ami az emberi élet fizikai alapjaihoz kell, hanem csak nyerészkedett azokon, akik akár tulajdonosként, akár szervezetként, akár munkásként termelnek valamit. És az, hogy soha senki a történelemben nem tartott el a saját pénzén ennyi értelmiséginek mondott, társadalomtudományi diplomás léhűtőt. Sőt a saját egyetemén ezrével gyártja ezeket.

S miután egy interjúban Soros közölte, hogy „Orbán diktátorrá nevezte ki magát”, érdemes leszögezni: a spekuláns a XX. század múltmegtagadó, társadalommérnöki diktátorainak egy példánya, akinek óriási szerencsénkre nem jutott ország. Soros projektje ezért tekinti játékterének az egész bolygót, mert egyetlen országot sem tudott elfoglalni. Minket, magyarokat és nemzeti érzelmű patriótákat különösen azért gyűlöl ennyire eszelősen, mert a nyolcvanas évek végén azt hitte, hogy a társadalommérnöki kísérletei­nek ideális terepe lesz majd ez a legyengült és kiszolgáltatott ország, amelynek nemzeti értelmiségét, parasztságát, úgy általában az értelmiség egy részén kívül minden polgárát egyébként is halálosan gyűlölte.

Az 1990-es választás kimenetelének leglényegesebb következménye az, hogy nem az SZDSZ győzött, a Soros által már akkor is teljes erővel támogatott szűk „értelmiségi” csoport tervezett országlását megakadályozta a népakarat. Ma valószínűleg sem Magyarország, sem magyar nemzet nem létezne, ha 1990-ben az SZDSZ nyeri meg a választásokat.
CsipkeRózsa
Most mondja azt valaki, hogy a Kádár korszak rossz volt!
Zsopiale
Provokálj csak náci patkány, annál borzalmasabban lesztek meglincselve családostul...
Gyütt Mönt
@verőce21: Ezen jót nevettem. "Ennyi értelmiséginek mondott, társadalomtudományi diplomás léhűtő", nos ezek a Fideszben ülnek, tudok neveket mondani :)). Újabb gyöngyszem: nemzeti érzelmű patrióták... ez ugyebár megfoghatatlan fogalom, szójátékra kiválóan alkalmas. Széchenyi (a legnagyobb magyar) így írt erről: A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság körtésében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán…
verőce21
Sorosnak Orbán Viktor és a Fidesz, illetve az igazi magyar nemzeti konzervatív jobboldal elleni gyűlöletét és annak példátlan intenzitását innen származtathatjuk. Az MDF megverte – még Budapesten is sok helyen – az SZDSZ-t, a liberális értelmiség szerint ennek az volt az oka, hogy a Fidesz is elindult a választásokon (és több mint nyolc százalékot szerzett), és sok, ösztönösen még a liberálisokhoz húzó, de az életerőt díjazó szavazót elvett az SZDSZ-től.

A Fidesznek az SZDSZ ifjúsági szervezete szerepét szánták, amikor a diktatúra hatalomátmentői által nem tervezetten megalakult.

Később ráadásul meglepően vitálisnak bizonyult – alapvetően vidéki származású tagjainak, vezetőinek köszönhetően. Magyar Bálinték máig nem tudták feldolgozni, hogy a Fidesz az első perctől kezdve jobbnak bizonyult náluk a parlamenti politizálásban, és a százszázalékos liberális médiatúlsúly ellenére túlélte a hatalomátmentés első nyolc, majd végül a 2010-ig terjedő időszakát is.

Valószínűleg Magyarországon Deák Ferenc húsvéti cikke óta a legfontosabb egyéni politikusi megnyilvánulás volt Orbán Viktor 1989-es, Nagy Imre temetésén elmondott, egyébként valószínűleg inkább teljesen ösztönös, mint kiszámított beszéde. Olyan politikai út lehetőségét teremtette meg, amelyet sem a diktatúra hatalomátmentői, sem a magukat kiválasztottnak, az ország legokosabb, ab ovo magasabb rendű vezetői­nek gondoló, gyakorlatilag a maoizmust liberális köntösben művelő SZDSZ-es "értelmiségijei” sem gondoltak elképzelhetőnek.
Ifjabb Rajk Lászlótól is pontosan tudhatjuk, az SZDSZ már akkor a saját belügyének tekintette a rendszerváltást, és kizárólagos jogot formált a hatalom birtoklására és az ország irányítására.

Nem Orbán Viktor választotta ellenségnek Soros Györgyöt, hanem Soros György választotta ellenségének Orbán Viktort, amikor az 1992–93-ban elkezdte kivinni a Fideszt a kommunistákkal akkor már nyilvánosan is összebútorozó SZDSZ-szel való szövetségből. 
verőce21
A már akkor is nagy, de nem hatalmas Soros-hálózat elvesztett számtalan tehetséges embert, akiknél nem hatott a liberális agymosás. A módszertan még nem volt kiforrott, akkor még csak kísérletezgettek a befolyásolás hatékony eszközeit keresve. Sorosék ekkor még fejlesztették a képzési rendszerüket. Az ösztöndíjak, fizetett állások, pozíciók rendszere, amit aztán viszonylag gyorsan becsatornáztak a médiába és minden politikai ideo­lógia pártjaiba egész Európában, csak ezután vált olyan totálissá, mint ahogy most tapasztaljuk.

Soros nem a liberális és kommunista pártokat akarta elfoglalni, hanem a konzervatívokat, a zöldeket és a szociáldemokratákat. A Fideszt azonban nem sikerült, s máig nem érti, hogy vesztegetési kísérletei itt miért maradtak hatástalanok.

Soros számára az integráció ország híján nem adatott meg, ezért is választotta a dez­integrációt ideológiája fő elemének. Soros hite szerint valami tökéletes jön majd létre, ha minden létező struktúra, az összes régi lebontásra kerül. Sorosnak csak a bontásra, a rombolásra van programja, ezért a már most kudarcos ultraliberális jogállami projekt élet- és működésképtelen társadalmakat hoz létre példátlan gyorsasággal. A nemzetállamok a legismertebb nem globális régi struktúrák, amelyeket el kell pusztítania, hogy győzhessen, de az egyházak, a lokális közösségek, szerveződjenek azok bármilyen alapon is, egyformán fontos célpontjai.
kereső
Nézzék meg a fényképen kocsis arcát- a gazemberség mintaképe.
CsipkeRózsa
@verőce21: Az utóbbi időben nagyon rákapcsoltál Soros Györgyre, hülyeség, de legalább hosszú. Ezzel bíztak meg.
vacsi
Az egészségügyi papírokhoz való hozzáférést veszélyesnek tartom.
Gyütt Mönt
@vacsi: amennyiben a WC-papírra gondoltál, egyetértek :)
nezelodo
Az UD ZRT-t is újra be akarják élesíteni a dakoták?
verőce21
Soros célja azért az Európai Egyesült Államok, mert az a legnagyobb olyan ­struktúra (szerkezet), amely a létezésével azonnal nemzetállamok tucatjait pusztítja el, valamint létrejötte esetén...,követőinek hite szerint, elég lenne ezt az egyetlen hatalmi központot elfoglalni.
Gyakorlatilag Soros liberálisai már teljesen elfoglalták az EU-s adminisztrációt mind szakértői, mind pedig politikai szinten. Szinte minden bürokrata az ő emberük ideológiai meggyőződésből vagy fizetetten, a már elfoglalt hatalmi pozíciókban.

Soros számára felfoghatatlan, hogy miközben az EU magországainak vezetői, nagy pártjai sorra behódolnak az ideo­lógiájának, Közép-Európa államai, népei, néha még baloldali pártjai nem gazsulálnak tervéhez.

Azt meg végképp nem tudja feldolgozni, hogy az ország, amelynek a területén született és amelynek a nyelvét beszéli, tulajdonképpen keresztülnéz rajta. Hiába épített ki arányaiban nagyobb hálózatot itt, mint bárhol a világon, hiába fizeti fontos pozíciókban lévő "értelmiségiek”, "újságírók”, "szakemberek” tízezreinek felső középosztálybeli életvitelét, finanszírozza a hálózataikat, amikor ott a demokratikusan megválasztott kormányzat mérsékelni akarja az általuk működtetett ideológiát, pénzszivattyúkat.
justhpeter
@CsipkeRózsa: Nem tudni mire gondoltál, hiszen most is abban élsz, csak a nagyon lebutított változatában. Ma több kommunista van a fideSSben mint Kádár alatt a kormányzatban.
Az idősebbeknek talán még ma is ott lapul a zsebében az mszmp tagkönyv, a fiatalabbak - Rezsi Sziszi, Kocsis Máté - pedig olyan szinten vannak, hogy az írás-olvasás is nehezen megy nekik, ezért szorulnak a párt támogatására.
És még egy különbség. Kádár bevallottan proletárdiktatúrát hozott létre, ma pedig a tahók diktatúráját élvezhetjük.
ómió
És a "zemberi jogok" anarcholiburnyákéknál...? Ezért brüsszeli tankok fognak jönni!
Jozefina
Na ez nem érdekli orbánt:
"a törvény korlátlan megfigyelést eredményezhet, nem áll összhangban az alapjogi követelményekkel, ráadásul nem nyújt garanciát a személyes adatok és a magánélet védelméhez."
Nessy
@verőce21: Mi köze Sorosnak az állami megfigyelési rendszerhez? Úgy mellékesen eddig megtették, csak most legalizálták!
Anno ugyebár azért szüntették meg a személyi szám használatát, mert így összekapcsolható az állampolgárok minden adata. Lett TAJ és Adó szám. Aztán pár év múlva össze is kapcsolták. Ma egyszerűbb a dolga a kormánynak, nem kellenek ügynökök, házmesterek, kollégák, szomszédok a megfigyeléshez, elég egy gombnyomás! Igy még észrevétlen is marad a megfigyelés!
tudode
Nem ügy!
.
Reszkessetek egerek!
.
Ebben az órában, a vírus jegyében Európa bacilusa ad az önkormnyzatiságnak is akkora frászt, amelyre nem volt példa 1990 óta
.
Háttérzajként
.
www.parlament.hu/plenaris-elokozvetites
.
Ki gondolta volna, hogy a járvány is jól jön annak, aki életében nem volt még egy piti falu polgármestere sem!
Aki Én
@verőce21: @ómió: Két nagyon idióta agyatlan egy pár.
Mindezt csak úgy bolsevik típusú kereszténydemokráciailag? Non stop bolsiztok, de ez nem zavar?
verőce21
@Aki Én: Nemsokára újranyit már a bolondokháza is Feri, visszamehetsz a gumiszobádba!
verőce21
@Nessy: (10:01) Nem beszélve a sok "fészbuk"-bolondról, akik önként és ingyen szolgáltatják az adataikat...!
Nessy
@verőce21: Az az ő bizniszük! Itt most azokról az adatokról van szó (adó, pénzügyek, egészségügyi adatok), amelyek alapjában véve személyes adatok! Mi köze az államnak ahhoz, hogy magas e vérnyomásom, vagy alacsony?
verőce21
@Nessy: A magas vérnyomásodhoz az államnak nagyon sok köze van...! Helytelen életmód...
verőce21
(23:19) Soros György, Donald Trumpot és Orbán Viktort is diktátornak nevezi!
Két olyan embert, akit az ő akarata és pénze ellenére választottak meg saját országuk polgárai. Ez mindent elmond a demokráciafelfogásáról, habár amennyit tudunk a nyitott társadalomról, az kifejezetten zárt mindenki előtt, akinek etnikai, vallási vagy normális nemi identitása van. A liberális demokrácia kifejezés büszke használata ma már arra utal, hogy az EU-nak és az Európai Egyesült Államok nyílt társadalmának nem része a demokratikus választás és a népakarat. Soros célja egy leválthatatlan kormányzat alá rendelni egész Európát.

Ez a korlátlan ellenőrzés eszméje, törekvése!
Nessy
@verőce21: Épp ezért nincs hozzá semmi közük! Egyébként nem magas.
vitriol
@namihami: tegnap 17.30...ismert mondás: aki másnak vermet ás,,, A 137 "bátor zombi" és a jelenlegi kormány tagjai ugyanúgy lehetnek célpontjai a megszavazott törvénynek, mint az átlag állampolgár.
namihami
@vitriol: Milyen igaz és mennyire életszerű, hogy az Orbán klán, a Mészáros-familia és hasonló ""kisvállalkozók"" bekerülhetnek Olajsanya ""érdeklődési körébe"". N haragudj, de Te ezt csak egy hideg töltött káposztás vacsora utáni éjszakán találhattad ki.
Olajsanya szinte vadássza a fideszes korifeusok egyébként patyolattiszta üzleteit. De, mivel azok ártatlanok, mint a maszületett, ezért náluk sose talál semmit.
Egyébként:: Kösz a viccet, jó volt.
Nessy
@verőce21: Mi már kezdjük megismerni a "leválthatatlan kormányzatot"! Mint fentebb kiderült, elég hozzá egy saját maga által testre szabott választási törvény, pár milliárdért vásárolt ellenőrizetlen levélszavazat, egy kis voks turizmus, és 133 bátor ember! Ennyi!
legott
Lássák !!!
Nekem nincs rejtegetnivalóm - egy nyitott könyv vagyok!
Amúgy meg, a legdurvábbat már látták tőlem, ki is jött a rendőrség. Aztán megbeszéltük.
Az a vicc, hogy a legjobbat még nem látták tőlem.
Na, az lesz érdekes, amikor meglátják, hogy milyen az, amikor a legjobb formámat hozom.
Lesz ott minden...
vitriol
@namihami: Nem gondoltam, hogy a szóbanforgó törvény kizárólag az orbánkormány regnálása idejére szól. Vagy elkönyvelhetjük, hogy itt soha többé nem lesz már kormányváltás?
verőce21
Van itt még választék, lipsik!
Soros egy olyan diktátor, akit rajongói úgy szeretnek, mint az ideológiát, amit hirdet. Személye igazából nem vonzó, közvetlen hatalom híján nem is istenítik úgy, mint Hitlert, Maót vagy Sztálint. De a benne lévő hatalmi vágy ugyanaz. Ez viszi előre, ezért gyűlöli annyira a sikeres és személyükben is népszerű, demokratikusan megválasztott politikusokat, mint Trumpot és Orbánt.

Különösen azokat gyűlöli, akik nevesítették őt, mint a nemzetek és a demokrácia egyik legnagyobb ellenségét.
legott
Ha már nem lesz Orbán...
Orbán után jön a szopás a fideszes gyökerekre.
Nem marad senkijük, nem marad semmijük.
Csak lógni fognak a levegőben gyalázatosan bután, csúnyán, bénán, céltalanul...
namihami
@vitriol: Nagyon komoly félelmem van azirányban, hogy ez a rendszer úgy pénzzel, összeköttetésekkel, családi és baráti stallumokkal megerősödött, hogy a leváltása csak fegyveres úton lehetséges.
Meggyőződésem, hogy egy elvesztett választása esetén akár polgárháborút is képes lenne a kiváltságai és főleg a vagyona megőrzéséhez, kirobbantani.
Bár a jól kialakított választási törvények, a határon belüli és túli ellenőrizhetetlen voksolók száma, de főleg a ""narancsvidék"" mentalitása nem sok esélyt ad a megbuktatásához.
A ""magyarfalu"" soha nem lesz urbánus érzelmű és bárki hivatkozzon a ""falu magyarságára"", annak ott nyert ügye van. (lásd a Narancsmagyarország térképet) A falut nem érdekli az ipar lerohasztása, a vidék felvásárlóinál pedig elég a varázsszót (volt tsz-elnökök) bedobni. Az már magas, hogy a vidék maholnap csak Fidesz-potentátok kezében lesz. Marad a tsz-elnök szindróma.
Sámannus
Zsóti ezután fordítva veszem fel a gatyám és nyitva hagyom neked a sliccem.
Nessy
@vitriol: Akinek volt szerencséje a Rákosi korszakhoz, az nem is számít jobbra! Most még a határon túli ellenőrizetlen, milliárdokért megvásárolt levelezőtagozatosok is hozzájárulnak, miközben az ódiumát nem kell viselniük a tettüknek!
tudode
Nagyon durva azzal parallel, hogy előfordult már a XX. században, az akkori technikai lehetőséghez képest, amikor beszedette a rezsim a rádiókat, de azért egy, két dugi rádió volt a családoknál, és hallgatták az Európa Hangját, halkan, miközben az utcán a rádióhullám érzékelőkkel grasszáltak az akkori rezsim járgányai.
.
Aztán ha befogták a hullámhosszot, az éj leple alatt a tettesekért ment a fekete autó!
.
Rémes!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.