Az egykori külügyminiszter szerint az unióval szemben legfeljebb a tatár kánság vagy a KGST visszaállítása lehet alternatíva, amit egyetlen józan ember sem kívánhat.

(Forrás: Index)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mirabilis
Nem maradunk egyedül, a balkánhoz fogunk tartozni plusz oroszországhoz. Ezekkel dörgölödzik orbán a magyar nép nevében! Én kijelentem:nem tartozom ehhez az orbáni magyar néphez.
peterkelemen
Orbán már elhatározta: a magyarokat odadobja a kínai kommunista pártnak. Orbán egy korrupt geci volt és az is marad
peterkelemen
"– Igen, nálunk kettős szóhasználat létezik: van a rossz fiú, Brüsszel, a bürokrácia, és van a jó nagybácsi, az Unió, annak örülünk, és kapunk tőle pénzeket. De ez a kettő valójában azonos. Szó esett arról is a sajtóban, hogy hogyan foglalkozhat az Unió a magyarországi belpolitikával ahelyett, hogy a vírussal foglalkozna. Egyrészt az az igazság, hogy a tűzoltók és a patika is működött a járvány idején, és ez így van rendjén, hiszen bármilyen baj megtörténhet. Ugyanígy működött az Európa Bizottság is. Kevesen ismerik a V21 mozgalmat, aminek a tagja vagyok. Ez egy olyan csoport, amelyben egyenlő arányban vesznek részt korábbi kormányok tagjai a jobb és a baloldalról. Olyanok vagyunk, akiknek már semmiféle ambíciójuk vagy vesztenivalójuk nincs. Mi nagyon örvendetesnek találtuk, hogy a pártok egyetértettek abban, hogy a különleges helyzet különleges intézkedéseket igényel. Egyet kértünk mi is, hogy legyen ennek az intézkedési jogkör-kiterjesztésnek valamilyen határideje. Minden európai országban kivétel nélkül így volt ez. A legtöbb helyen még azt is megjelölték, hogy ez pontosan mire vonatkozik: pénzeket átcsoportosíthatnak, a határt lezárhatják, kijárási korlátozásokat rendelhetnek el stb. Nálunk ez egy biankó csekk volt. Láttuk azt is, hogy az önkormányzatoktól elvettek bizonyos összegeket. Hogyan várjuk, hogy az önkormányzatok egy váratlan helyzetben eleget tudjanak tenni megnövekedett feladataiknak?

"
RonaGyuri
Mond valamit, de túlságosan lagymatag módon

Jeszenszky bölcsnek szánt gondolataival riszálja magát

Mottó:
Az Orbán-i egy speciális teljhatalom,
az ég egy adta a világon bármit megtehet,
azonban a felelősség a tetteiért az a gaz ellenzőié

A szemlelek.blog interjút készített a gengszterváltás első külügyérével. Sok érdekes dolgoz mondott, a referációk váiogatnak is közöttük, azonban van egy közös vonásuk: bölcsnek szánt, de sokkal inkább visszafogott, sőt néha még féligazságnak sem igazán tekinthetők.
Ez utóbbira ékes példa a „van a rossz fiú, Brüsszel, a bürokrácia, és van a jó nagybácsi, az Unió, annak örülünk, és kapunk tőle pénzeket.” – vélekedés, ami sajnos messze van az igazságtól. Ártunk és qurmányunk propagandája szeint az EZ is csak a postás, aki kézbesíti a járandóságunkat.
Az sem semmi, hogy szerinte:
a sajtó állítja, hogy „hogyan foglalkozhat az Unió a magyarországi belpolitikával ahelyett, hogy a vírussal foglalkozna”, pedig ez magától Őfeneségétől származik, s persze a visszhang-lények is vissza-vissza böfögték, a sajtó csak beszámolt róla.
és „Úgy néz ki, hogy a felhatalmazási törvény örve alatt sok olyan rendelkezés született, ami nem egyeztethető össze a valós szükséggel.”, ami szintén lagymatag állítás a valósághoz képest. Az igazság az, hogy a valós szükség az egyértelműen a saját érdeleikkel kapcsolható, de rendelkezések között a járvánnyal való érdemi kapcsolat igencsak elenyésző! =))
Azonban – bár magukra értette – az utolsó mondat a legnagyobb tévedése, sőt amnéziájára és vagy tájékozatlanságára utal. „a kérdést felvilágosodott módon is meg tudjuk oldani.” írta.
Nos a dolog úgy áll, hogy 17 szeptemberében a párt 5ös-számúja és felkent lovagja írta volt: „Ott van minden a múltban. Csak venni kell a fáradságot és elő kell bányászni. Ugyanis a szakralitás sárba rugdalása – vagyis a felvilágosodás – óta semmi újat sem találtak ki ezek. Jakobinus–bolsevik–liberális: ez a történelmi kontinuitás, amely ott gyökerzik 1793. június 2-ban.”...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok