Kétségbeesetten próbálnak brit munkaerőt toborozni a földekre a járvány idején. Kedden Károly herceg egy Instagramra feltett videóüzenetben arra emlékeztette a briteket, hogy az élelem „nem varázsszóra terem, hanem a nagyszerű brit állattenyésztők és növénytermesztők munkájának eredménye”. A trónörökös az üzenettel a kormány és az agrárszektor közös, Pick for Britain nevű kampányát támogatja, amelynek célja többletmunkaerő toborzása a földekre a járvány idején. A kampány során diákokat buzdítanak arra, hogy töltsék be azoknak a külföldi mezőgazdasági munkásoknak a helyét, akik a koronavírus-járvány miatt hazájukban rekedtek. Az idénymunkások hiánya előrevetíti annak rémképét, hogy a földeken rohad el a betakarítatlan gyümölcs és zöldség. 

A mezőgazdaságban segédkező kelet-európai idénymunkások ilyenkor szokásos számának hozzávetőleg a harmada érkezett Nagy-Britanniába a koronavírus-járvány miatt

– mondta kedden a brit környezetvédelmi és élelmezésügyi miniszter. 

George Eustice, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta kedd este a Downing Streeten, elmondta:

a nagy-britanniai mezőgazdasági idénymunkák nagyon nagy részét rendszerint román és bolgár vendégmunkások végzik, ám az idén az agrárszektornak – mindenekelőtt a gyümölcs- és a zöldségtermelőknek – brit munkavállalókat is be kell vonniuk a betakarítási munkálatokba.

Eustice ismertetése szerint a brit kormány az elmúlt hetekben együttműködést kezdett a mezőgazdasági vállalkozásokkal annak érdekében, hogy brit dolgozókat lehessen rávenni a részvételre a betakarításban, különösen olyanokat, akiket eredeti alkalmazójuk a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt kényszerszabadságra küldött.

A miniszter elmondta azt is, hogy a brit kormány keddtől pickforbritain.org.uk címen külön online tájékoztató felületet működtet, amelynek célja az érdeklődők és a munkavállalókat kereső mezőgazdasági termelők közötti kapcsolatfelvétel elősegítése.

A brit kormány kedd este külön közleményben is arra biztatta a kényszerszabadságon lévő munkavállalókat és a diákokat, hogy jelentkezzenek mezőgazdasági idénymunkára.

A Downing Street által közzétett felhívás szerint azok a továbbra is alkalmazotti állományban lévő munkavállalók, akiknek fizetését a koronavírus-járvány elhatalmasodása után meghirdetett munkahelymegőrző program keretében jelenleg jórészt kormány folyósítja, nem esnek el ettől a juttatástól akkor sem, ha mezőgazdasági idénymunkát vállalnak.

Az októberig szóló munkahelymegőrző program keretében 7,5 millió kényszerszabadságra küldött, de továbbra is alkalmazásban álló magánszektorbeli munkavállaló bérét folyósítja az állam.

Az érintett alkalmazottak korábbi eredeti alapjövedelmük 80 százalékát kaphatják meg költségvetési forrásból; a juttatás felső határa havi 2500 font (egymillió forint).

A hazai idénymunkások toborzásába bekapcsolódott a brit trónörökös is, aki szerint a második világháború idején meghonosított munkavállaló-mozgósításhoz hasonlatos kezdeményezésre van szükség a mezőgazdaság megsegítése végett.

Károly walesi herceg, II. Erzsébet királynő elsőszülött fia kedden közzétett videóüzenetében kijelentette:

kemény, de hatalmas fontosságú munka vár a jelentkezőkre annak érdekében, hogy a termény ne vesszen kárba.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Clarence House (@clarencehouse) által megosztott bejegyzés,

A brit mezőgazdasági szövetség (NFU) a minap külön nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra a kockázatra, hogy ha nem lesz elég idénymunkás, a gyümölcs- és zöldségtermés jelentős része a földeken fog elrothadni.

Az NFU becslése szerint a szektornak az idén 70 ezer idénymunkásra lesz szüksége a gyümölcs- és a zöldségtermés betakarítására.

A szervezet hangsúlyozta, hogy e munkavállalók nagyon nagy többsége hagyományosan a kelet-európai EU-országokból érkezik.

Forrás: MTI, Index

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
legott
Nem rég vettem valamit az unokámnak. Csúcs szuper cucc, de nem köszönte meg.
Nem bírták öt év alatt megtanítani az ember a gyermekét arra, hogy köszönetet mondjon, ha kap valamit.
Nem baj!
Leszarom!

Végül is, mindenki ellenség. A családon belüli erőszak a legdurvább.
Engem nem fog megölni, megkínozni az unokám, pár tízezer forintért.

Csak Istent ismerem, csak Isten ismer engem, csak Benne bízom!
Senki ember nem érdekel - az elferdült beteg gondolataikkal, céljaikkal, mihasznán! !!!

Azt tudtad, hogy a feltámadás után nem lesz anyu, apu, gyerekek, férj, feleség?
Ezt tudtad, te nagyon keresztény?
Ha ezt (sem) tudtad, akkor mit tudsz, te nagyon keresztény?
Én a "SEMMIRE" tippelek.
Zsopiale
Marhazabáló marhák... kellett nektek kiugrani az EU-ból... eljön még az idő, amikor zokogva fogtok rimánkodni azért is hogy visszavegyenek... (nem írom, hogy vegyünk, mert náci hazaáruló szarbángeci patkány pszeudo taggá tett minket)
vacsi
@legott: A nagyszülő feladata csak a szeretet. Nevelni a szülő neveljen.
kokopelli
@nezelodo: A "kazalfejű" meghívja a haverját Nigel Farage-t és kész a brigád!
Kapanyél
Há mire való lönne a hadsereg! Két fekvőtámasz- öt szöm epör, aztán lehet mönni ribizlit kaszálni is! Ha mán nincs háború tögyék űket hasznossá, mint nálunk! Határőrizet, kórház parancsnokság, mög mifene, oszt fizessenek annyit érte mint nálunk! Bruttó 160e! Az mennyi is? Ja 300 font nettóba! Nemtom elég lönne é a lakásbérletre London környékin?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.