A Demokrata közölt interjút Kásler Miklóssal. Ebben úgy fogalmazott, hogy soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat ki kell üríteni a kórházakban. Kásler csúsztatásnak nevezi, hogy ki kellett üríteni ágyakat. Szerinte nem a tárca döntött a betegek kezeléséről, hanem a szakmai kollégium, ezek dolgoztak ki ajánlásokat, amelyek alapján az orvosok dönteni tudtak, kinek a kezelését lehet "átmenetileg elhalasztani". A miniszter szerint az általa elküldött kórházigazgatók olyan hibákat követtek el, hogy neki mérlegelési lehetősége sem volt. A miniszter nem érzékeli, hogy le kellene mondania, utalást sem tapasztal arra, hogy Orbán Viktor a támadások miatt neheztelne rá.

A Demokratának a kórházi ágyak felszabadítását ismét azzal magyarázza, a legrosszabbra kellett készülni, hogy akár a magyar emberek tíz- vagy százezreit tudják folyamatosan gyógyítani.

Nem felemelt karokkal vártuk a járvány tombolását.

Az Emmi-miniszter a kormánypárti hetilapnak úgy fogalmazott, hogy

soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat ki kell üríteni a kórházakban.

Kásler csúsztatásnak nevezi, hogy ki kellett üríteni ágyakat.

Kiemelte:

Ilyen utasítás soha nem hangzott el. A kezelés és az intenzív ellátás bővítésének a feltételeit kellett biztosítaniuk.

Kiemelte:

Az viszont, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége akár van járvány, akár nincs.

Nem a minisztérium döntött a betegek kezeléséről, hanem a szakmai kollégium, amelynek 62 tagozata van, mert ennyi orvosi szakmát tartunk nyilván. E grémiumok dolgozták ki azokat az ajánlásokat, amelyek alapján el tudta dönteni az orvostársadalom, melyik betegség kezelését lehet átmenetileg elhalasztani, és melyikét nem. (…) Az orvostársadalom döntő többsége hősiesen helytáll, köszönet érte. De vannak közöttünk olyanok, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal, és ha módjuk van rá, annak hangot is adnak, akár anonim módon, az ellenzéki pártokon és a sajtón keresztül.

A kórházigazgatók kirúgásáról azt mondta, az "egyik kiemelt kórház" vezetője (a szövegkörnyezetből aztán kiderül az Index szerint, hogy ez csak az OORI és Cserháti Péter lehet) 422 jól felszerelt ágyból a határidőre nemhogy 253-at, de egyet sem biztosított. Aznap a Pesti útról 120 embert vittek kórházba, a Korányi mellett "rájuk számítottunk, de a kórház egyetlen idős embert sem volt hajlandó befogadni az út túloldalán várakozó mentőkből", mondta Kásler, aki szerint erre nincs magyarázat. A fehérvári kórházról a miniszter azt mondta, az igazgató nem követte az utasításokat, így kialakult egy góc a kórházon belül.

A kórházkiürítésekről még azt is mondta, hogy a külföldet látva a legrosszabbra kellett felkészülni, azt mindenáron el akarták kerülni, de Magyarországon "megfelelő időben, ideális ritmusban fontos és korai intézkedések történtek", egymillió lakosra vetítve jól áll az ország a halottak számát tekintve.

Kásler beszélt arról is, hogy semmi jelét nem tapasztalja, hogy Orbánnal konfliktusa lenne, mint ahogy azt sokan állítják, és elismerésként éli meg, hogy a kormányt rajta keresztül próbálják támadni. Szerinte megmosolyogtató abból következtetéseket levonni, hogy Kásler miért nem járta a kórházakat Orbánnal, "hogy ki kit kísér el, és hová, az nem presztízskérdés", és ugyanez érvényes arra, hogy miért nem tart tájékoztatókat Kásler.

Nem én vagyok az első, de nem is az utolsó, akit célkeresztbe állítanak. Igaz, kedvükre való engem támadni, mert megvallottan keresztény és nemzeti elkötelezettségű vagyok. Olyan személyek gyilkosoznak le, akiket vagy akik családtagjait gyógyítottam az onkológián. Ez szellemi alvilág, nem foglalkozom vele. Egész életemben fegyelmezett és tudatos ember voltam, a szeretteim és a nemzetem iránti felelősség mellett a hivatásom kötelez. Nem hagyom, hogy provokáljanak, hogy kizökkentsenek a lelki nyugalmamból.

"Alvilági mesterkedésekkel nem lehet éket verni a kormány tagjai közé", tette hozzá később. Az interjú azzal zárul, hogy szerinte az ellenzék az összefogás helyett a tragikus járványhelyzetet is politikai célokra, alpári hecckampányokra igyekszik felhasználni. "Ilyen világban élünk. Ilyen világban végezzük a szolgálatot."

Forrás: Demokrata, Index, 24.hu

Címlapkép: EMMI/MTI

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
És senki nem áll ki, nincs egyetlen bátor, gerinces emberszabású közöttük, aki kimerészkedne a függöny elé, belenézne mimagyarok szemébe és azt mondaná, hogy elbasztuk, rossz döntés volt kisöpörni a kórházakat, agyatlanul, izomból, katonásdiból, csakazértis, franc tudja miért. Ehhez képest már most azzal riogatnak, hogy jön a második hullám, és ha nem viselkedünk jól, akkor mint a hülyerosszgyerekek, mehetünk vissza a sarokba. Ahelyett, hogy legalább most arról beszélnének, hogy elkezdik fejleszteni a kórházakat, hogy hatalmas ajándéknak álcázott megalázó láda almák, és csicsamicsás angyalkák helyett vonzóvá teszik az ápoló szakmát, megfelelő, emberhez méltó bérrel, jutatassal, szolgálati lakással, továbbképzéssel és egyebekkel. De nem. Ehelyett árad a genny minden irányból, és a 13. havi nyugdíjról és társairól szóló pofátlan alamizsnaosztogatás mézesmadzagját húzogatják a társadalom orra előtt. Ehelyett hajlott gerincű szervilis barmok gyártják hűvös halmokba a propagandacikkeket arról, hogy Szabó Tímea, a demagógia nagyasszonya egy gyászoló özvegyet használ politikai céljaira. Van ordenáré cseléd, akinek ez is belefér, aki ezt is képes leírni. Ezt nyomták tíz éven keresztül békeidőben, két stadionépítés és három csilliárdos Mészáros-Tiborcz közbeszerzés szőnyeg alá söprése között. Tíz éven keresztül demagógnak tituláltak minden olyan bírálatot, ami az egészségügy penetráns állapotáról szólt, álhíreztek a legmagasabb szinteken, teli pofával röhögő propagandisták gúnyoltak ki mindenkit, aki szóba hozta, hogy az egészségügy és az oktatás kivéreztetése a nemzeti bullshit és a migránsozás oltárán, nincs rendben. És ahelyett, hogy most kussolnának, ha már az emberek szemébe nézni nem mernek, megint mentegetik a menthetetlent és védhetetlent.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Nahát, nahát...

"Koronavírus: Kásler Miklós mondatát saját levele cáfolja meg "
"Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere azt állítja, hogy csúsztatás, hogy ki kellett üríteni ágyakat és szerinte ilyen utasítás nem hangzott el. Fejléces miniszteri dokumentummal bizonyítjuk, hogy volt miniszteri utasítás a kórházak felé.
...a döntés utasítás formájában érkezett meg a kórházak vezetőihez Kásler Miklós április 7-i levele tanúsítja, melynek egy részletét a Portfolio meg is mutatja (de korábban az RTL Hírek műsorában is szerepelt ez a fejléces utasítás)."
www.portfolio.hu/gazdasag/20200521/koronavirus-kasler-miklos-mondatat-sajat-levele-cafolja-meg-433100

Hazug, hazugabb, Fideszes...
Madácsi Pali
Talán Dr. Cserhátit sem mentette fel a kiürítés nem kellő intenzitása miatt? Jellemtelen, hazug, gerinctelen! Ja, csak fideSS-es, mert náluk ez a törvényes norma.
Lepényleső
...hogy kórházigazgató aki azt meg nem tette kirúgták?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.