Immár hivatalos, hogy egészen a törvényalkotásig nyúlnak a fideszes Simonka György büntetőügyének szálai – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőnek adott válaszából.

Simonka a törvényhozással is simliskedett a felelőssége kisebbítése érdekében

Ebben a legfőbb ügyész elismerte: a vád alá helyezett Békés megyei országgyűlési képviselő elérte, hogy számára kedvező törvénymódosítást hajtsanak végre a parlamentben.

Minderre már a vádirat is utalt, ám eddig nem volt világos, mely jogszabályok esetében ért el Simonka módosítást. Polt közlése szerint a kormánypárti politikus két esetben érte el célját. Érdekei szerint módosult: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz kapcsolódó törvény, valamint a korábbi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról szóló rendelete.

Simonka György mindkét esetben a hozzá köthető társaságok által felvett támogatások szabálytalan felhasználásának következményeit igyekezett tompítani, főként el akarta kerülni, hogy a támogatásokat vissza kelljen fizetni. Azonban – mint írja a legfőbb ügyész – ezzel sikertelenül próbálkozott a vád fókuszában álló Magyar Termés TÉSZ Kft., valamint a Paprikakert TÉSZ Kft.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly augusztusban közölte, hogy Simonka György és 32 társa ellen vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Soós Lajos

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Ez a törvénymódosítás a fidesz által nem az egyetlen. Vannak nagyon átlátszó, furcsa törvénymódosítások, amikről egyértelmű, hogy valakinek a kedvéért készültek. Pl. a mezőgazdaság témájában az árak meghatározása, vagy mit kell átvenniük az üzleteknek, a szőlő, a bor. Csak azt kellett figyelni, melyik képviselőnek van a területén az a növény.
Gyütt Mönt
@fideszes gyökér: érdekes, nekem nem az orrával van problémám. A jellemével annál inkább.
ómió
Pedig küldözgethetett volna magáról "erotikus fotókat" is...!
legott
Kényükre-kedvükre írják át, szabnak személyre törvényeket.
Magyarország nem jogállam! Egy jogállamban ilyen nincs!

b1.blog.hu/2019/02/02/5_1_bizonyitek_hogy_magyarorszag_reg_nem_jogallam

www.v21.hu/jogallam-helyett-partallam

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.