„Azért nem lett tömeges a megbetegedési fázis Magyarországon, mert a Kásler miniszter által vezetett csapat” jól vizsgázott, a miniszter ösztönei jól működtek és neki köszönhetően indult el időben a kormányzati járványügyi védekezés – állt ki erőteljesen minisztere mellett a ma reggeli Kossuth Rádió interjúban Orbán Viktor. Úgy fogalmazott: a korábbi kórházvezető miniszter ösztönei jól működtek, mert még az EU szervezetei is "azt mondták, hogy ez nem veszélyes, miközben ő azonnal összehívta a járványügyi testületet, az ő ösztöne volt ez" és ezért tudtunk egy-két héttel előbb lépni, "ezért nem lett Magyarországon tömeges fertőzés".

A koronavírus-veszély nem múlt el, a készültséget fenn kell tartani

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A védekezés eredményességében Magyarország más, jobb anyagi helyzetben lévő országokat is felülmúlt – emelte ki, úgy fogalmazva: mindenki összefogott Magyarországon, leszámítva a baloldalt, amely kihúzta magát a közös védekezésből.

A kormányfő hangsúlyozta:

a veszély nem múlt el, az emberek közötti védőtávolságot be kell tartani, a járványügyi készültséget fenn kell tartani, az operatív törzs is folytatja munkáját.

A védekezésről azt mondta:

nálunk (...) jobb anyagi helyzetek között élő országokat is messze felülmúltunk a védekezés minőségében és eredményességében

A kulcs a fegyelem és az összefogás volt, a baloldal azonban "lépten-nyomon belekötött a kórházakba, a védekezést irányító szakemberekbe", most viszont "szégyenszemre elkulloghatnak a kertek alatt" – fogalmazott.

A rendkívüli jogrend elrendelését az egyik legjobb döntésnek minősítette, mert így a kormány időben tudott döntéseket hozni, nem kellett bemenni egy rendelettel a parlament elé, és "ezzel a baloldali ellenzékkel huzakodni", hanem akár egy órán belül lehetett reagálni.

"Kásler miniszter úr érdemei történelmiek"

Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének az érdemeit történelminek nevezte, mert – mondta – az ő ösztönei vezettek a járványüggyel foglalkozó szakmai testület összehívásához akkor, amikor még "mindenki szunyókált", így pedig "egy-két héttel mindenkit megelőztünk".

A védekezés olyan hatékony volt, hogy nem következett be tömeges fertőzés Magyarországon, elsősorban azért, mert a Kásler Miklós vezette egészségügyi csapat és a kezük alá dolgozó kórházigazgatók, orvosok, ápolók időben elvégezték a munkájukat – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: mivel úgy tűnik, nyáron a járvány nem fordul át tömeges fertőzésbe, már nincs szükség a rendkívüli jogrendre.

Úgy összegzett:

"van okunk az örömre", mert a sikeres védekezés több ezer idős ember életét mentette meg.

Megjegyezte azt is: a járványügyi védekezés miatt olyan emberek is életben maradtak, akik az influenzába belehaltak volna.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy

azok a polgármesterek, akik inkább a baloldali pártok utasításait – a "kötözködést", a "piszkálódást" – fogadták meg, azok rosszul teljesítettek a védekezésben, akik szerint viszont a járvány nem pártkérdés, és az összefogást követték, jól tették a dolgukat.

A gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: több mint egymillió dolgozó munkahelyének megmentésében, megtartásában sikerült valamilyen kormányzati segítséget nyújtani.

A csütörtöki adatok szerint valamivel több mint 101 ezren vannak munkanélküli segélyen, továbbá 71 ezren vannak, akik több mint három hónapja elveszítették a munkájukat, és hiányzó jövedelmük kipótlását kérték. Így összesen csaknem 173 ezer olyan magyar van, aki szeretne dolgozni, de nem talált munkát, és a kormányhoz fordult – közölte. A megoldások között szólt arról, hogy a közmunkahelyek számát 200 ezerre emelték, 3 ezer toborzott katona felvételére vannak felkészülve, és rengeteg munkahelyteremtő támogatást indítottak el.

Mindezek alapján arra számít, hogy noha lesz egy statisztikailag nehéz április, de a gazdasági intézkedések "hasítanak", és várakozása szerint "sokkal gyorsabban fogunk visszatalálni a korábbi gazdasági teljesítmény színvonalára, mint azt korábban gondoltuk". "Ennek a lépéseit is látom" – mondta, tájékoztatva, hogy létre is hoz egy a járványügyi operatív törzshöz hasonló, szakemberekből álló testületet, amelynek várhatóan ő irányítja majd a munkáját, és a következő hónapokban minden energiájukat a munkahelyek megvédésére, a gazdaság újraindítására fogják fordítani, és a 13. havi nyugdíj visszaépítése is megtörténik.

Bezárnak a tranzitzónák

A rádióinterjúban szó volt a tranzitzónák ügyéről is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: "feléledtek a brüsszeli bürokraták", nemcsak Magyarországra, hanem egész Európa biztonságára nézve is "veszélyes döntést" hoztak az Európai Bíróságon, mert – mivel Görögország nem tudja – Magyarország védi az unió határait is. Megjegyezte: 130 ezren tartózkodnak jelenleg a balkáni útvonalon, nagy részük a magyar határra fejt majd ki nyomást, tehát "nehéz hónapok előtt állunk".

A magyar szabályozás szerint ezentúl – mivel bezárnak a tranzitzónák – "a kerítésen kívül" kell majd várakozniuk a migránsoknak.

Ha valaki közülük be akar jönni Magyarországra, ezt a magyar nagykövetségeken tudja igényelni – közölte, úgy értékelve:

ez a migránsoknak rosszabb, mint a korábbi állapot, "de ha a brüsszeli bürokraták így akarják, akkor ezt az igényüket teljesíteni fogjuk".

Arra számít ugyanakkor, hogy a brüsszeli bürokraták ebbe is belekötnek majd, ők ugyanis azt akarják, hogy a migránsok Magyarország területén várakozhassanak.

Az azonban nem fog előfordulni, hogy Brüsszelben azt mondják, menekültkérelmet benyújtó ember ellenőrzés nélkül tartózkodhasson Magyarországon

- jelentette ki Orbán Viktor.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, Magyarország nem a szomszédok "kontójára" akar védekezni, ezért például ha a szerbek segítséget kérnek déli határuk védelméhez, "holnap reggel megyünk".

Ha a horvátok vagy bárki segítséget kér, még ha a románok is segítséget kérnek, mi készen állunk

- mondta.

A kormányfő úgy fogalmazott,

a brüsszeli bürokraták "benne ülnek egy Soros György nevű ember zsebében".

"Nekik migránsválság kell. Ha van migránsválság, akkor a kormányok bajba kerülnek, és (...) hitelre van szükségük, a pénz meg náluk van. Ők hitelt akarnak adni, lehetőleg jó kis kamatra, mert azt szeretik" – mondta, hozzáfűzve: ha nincs baj, annak előidézésében is "segítenek". Azt is megjegyezte, Soros György "nagy mester" az országok kifosztási mechanizmusában.

Forrás: MTI, Portfolio

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

72 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A fidesz nyilatkozatában megjelenő feneketlen cinizmus akkor válik világossá, ha végignézzük, hogy miközben az ellenzéki önkormányzatokat sanyargatják, és miközben orvosok, ápolók és idősotthoni gondozók megfelelő védőeszközök híján a betegek számát szaporítják, azonközben:
Mészáros Lőrincnek élménypark-fejlesztésre adnak 19,6 milliárdot
Tiborcz István balatoni kikötőfejlesztése kap 1,8 milliárdot
a Külgazdasági és Külügyminisztérium gépjárműbeszerzésére szánnak 2,4 milliárdot
a Semjén nevével fémjelzett vadászati kiállítás kap plusz 1,67 milliárdot
a szegedi atlétikai cetrumra átcsoportosítottak 514 milliót
a Haladás sportegyesület stadionüzemeltetésre kap 300 milliót
a versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatására adnak 300 milliót
a készülő Bozsik Stadionra adnak 1 milliárdot
a Budapest Honvéd Sportegyesület létesítményfejlesztésére adnak 450 milliót
egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatására adnak 133 milliót
Lénárd Andrásnak, a Tiltott Csíki Sört gyártó székelyföldi cég vezetőjének egy sörkorcsolya-gyár építésére megítéltek 1,7 milliárdot.
ÉS:
Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázataira 768 milliót,
Nemzeti Sportközpontokra 1,1 milliárdot,
a sportlétesítmények fejlesztésére 4,06 milliárdot,
a tervezett népligeti kézilabda aréna telkének megvásárlására 16,1 milliárdot,
Békéscsaba evangélikus templomainak rekonstrukciójára 631 milliót,
a szíriai Melkita Görögkatolikus Egyháznak 794 milliót,
két mexikói templom újjáépítésére 2 milliárdot,
a szír ortodox egyház Moszuli Érsekségének támogatására 320 milliót,
a szír katolikus egyház Moszuli Érsekségének támogatására ugyancsak 320 milliót,
a Liget-projekt újraindítására 24,8 milliárdot,
a Budai Vár fejlesztésére és a Belügyminisztérium Várba költöztetésére 36,6 milliárdot,
a TEK-nek ingatlanfejlesztésre 5,5 milliárdot
szavaztak meg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
peterkelemen
Orbánéknak NÉPIRTÁSÉRT is felelnie kell!!!
peterkelemen
Szörnyű tragédia: meghalt egy 33 éves nő, akit az egészségügy leállása miatt nem tudtak megfelelően ellátni www.atv.hu/belfold/20200521-szornyu-tragedia-meghalt-egy-33-eves-no-akit-az-egeszsegugy-leallasa-miatt-nem-tudtak-megfeleloen-ellatni/hirkereso

„Nem tudom, mi lesz velünk” – Óriási a felelősség: egy nyaktól lefelé lebénult fiút is kénytelen hazavinni a családja a kórházkiürítés miatt www.blikk.hu/aktualis/politika/korhaz-kiuritesi-dontes-csalad-lebenult-fiu-haza-kell-vinni/fb6wblt?fbclid=IwAR1b1Qb98-7EjWcpwBvh5eJJikqxpD7_s6JklNmpnAVKeD7i_AHktQqSg00

Hazaküldik a kórházakból a magatehetetlen betegeket is járvány miatt
www.blikk.hu/aktualis/veszhelyzet/jahn-ferenc-korhaz-sulyos-betegeket-hazakuldik/rhm1kqx

Orbán jóváhagyásával Kásler hazaküldi meghalni a betegeket hvg.hu/itthon/20200413_koronavirus_kronikus_beteg_ellatas_jahn_ferenc_korhaz?fbclid=IwAR3nfQsQqwvaVSmEO2D3-67KdgkVFiTqXpCqlDWEIGHQ_yaM8mm1Xj2fgS0

Kórházkiürítés miatt küldték haza félig lebénulva, hamarosan meghalt index.hu/belfold/2020/04/23/oroshaza_hazakuldtek_a_felig_lebenult_beteget_fel_nap_mulva_meghalt/

Műtétje előtt egy nappal hazaküldték, három héttel később otthon halt meg www.youtube.com/watch?v=mFZpTCKANmI
silber13
Bombasztikus, igazi grazi össze-vissza handabandázás,semmi más!
Klubtag
Az orbán-éra szempontjából feltétlen... Soha ekkora területet, ilyen felelőtlenül és dilettánsan - szakpolitikusnak csúfolt - hazug, "mélykeresztény" organizmus(Kövér ihlette Zummer Fülöp után, szabadon) ilyen rövid idő alatt még nem züllesztett le.
RonaGyuri
Ennyit az ítélőképessége állapotáról!

ls/vagy csak azt okadatolta - ezzel is -, hogy még ennél a vén trógernél is arcátlanabból hazudik! =))
ómió
Hát, nem "dobta a gyeplőt a lovak közé", az biztos!
dr. prédikátor
O1G te mocskos patkány!!! neked és a kóser káslernak köszönhető a kórházból kidobott betegek és idősek halála!!! Két mocskos tömeggyilkos, magyarok hóhéra!!!+!!!
peterkelemen
Ha demokráciában élnénk Orbán és Kásler most már a bíróság előtt állna lábszárbilincsben.
Oposit
Vitathatatlan! A legek embere. Legrosszabb, legnagyobb dilettáns, leg-stb...
tudode
@peterkelemen: .
Ezekért, és azok életéért valakinek felelnie kell, ha nem az anarchia!
legott
@dr. prédikátor: Kóser ??? Kókler !!!
Eladott Ország
A fidesz nyilatkozatában megjelenő feneketlen cinizmus akkor válik világossá, ha végignézzük, hogy miközben az ellenzéki önkormányzatokat sanyargatják, és miközben orvosok, ápolók és idősotthoni gondozók megfelelő védőeszközök híján a betegek számát szaporítják, azonközben:
Mészáros Lőrincnek élménypark-fejlesztésre adnak 19,6 milliárdot
Tiborcz István balatoni kikötőfejlesztése kap 1,8 milliárdot
a Külgazdasági és Külügyminisztérium gépjárműbeszerzésére szánnak 2,4 milliárdot
a Semjén nevével fémjelzett vadászati kiállítás kap plusz 1,67 milliárdot
a szegedi atlétikai cetrumra átcsoportosítottak 514 milliót
a Haladás sportegyesület stadionüzemeltetésre kap 300 milliót
a versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatására adnak 300 milliót
a készülő Bozsik Stadionra adnak 1 milliárdot
a Budapest Honvéd Sportegyesület létesítményfejlesztésére adnak 450 milliót
egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatására adnak 133 milliót
Lénárd Andrásnak, a Tiltott Csíki Sört gyártó székelyföldi cég vezetőjének egy sörkorcsolya-gyár építésére megítéltek 1,7 milliárdot.
ÉS:
Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázataira 768 milliót,
Nemzeti Sportközpontokra 1,1 milliárdot,
a sportlétesítmények fejlesztésére 4,06 milliárdot,
a tervezett népligeti kézilabda aréna telkének megvásárlására 16,1 milliárdot,
Békéscsaba evangélikus templomainak rekonstrukciójára 631 milliót,
a szíriai Melkita Görögkatolikus Egyháznak 794 milliót,
két mexikói templom újjáépítésére 2 milliárdot,
a szír ortodox egyház Moszuli Érsekségének támogatására 320 milliót,
a szír katolikus egyház Moszuli Érsekségének támogatására ugyancsak 320 milliót,
a Liget-projekt újraindítására 24,8 milliárdot,
a Budai Vár fejlesztésére és a Belügyminisztérium Várba költöztetésére 36,6 milliárdot,
a TEK-nek ingatlanfejlesztésre 5,5 milliárdot
szavaztak meg.
Eladott Ország
És akkor a két legnagyobbról, az atlétikai stadionról (170 milliárd) és a soha meg nem térülő, de az építőnek nagy hasznot hozó Budapest-Belgrád vasútvonalról (1700 milliárd) még nem is szóltunk. És vajon ki nyerte el a vasútvonal megépítési lehetőségét? Nem fogják kitalálni. Orbán Viktor helyett az RM International Zrt. két kínai céggel konzorciumban. És vajon ki bújik meg az RM International Zrt. mögött? Nem fogják kitalálni. Orbán Viktor helyett a Mészáros és Mészáros Kft., valamint az R-KORD Kft. És vajon ki áll az R-KORD Kft. mögött? Nem fogják kitalálni. Orbán Viktor helyett a Mészáros Építőipari Holding Zrt. És ki fogja megépíteni az atlétikai stadiont? Erről még nincs döntés, de a terület előkészítését 4 milliárd forintért már januárban elkezdte két cég közösen, amelyik közül az egyik a Mészáros-gyerekek cége, a Fejér–B.Á.L. Zrt. A fákat már kiirtották. Bár még nincs itt az ideje, de már most felhívom a figyelmet arra, hogy micsoda őrült összegeket fognak jutalomként elosztani egymás között! Annak a sornak nem lesz vége, mindenki vágja zsebre a nagy lóvét,aki csak egyet is köhintett, vagy csak rágondolt a járványra! Aki viszont megérdemelné, annak mit mondanak? "Járni jár,csak nem jut."
tudode
@Eladott Ország: .
Elismerést érdemel ez a kigyűjtés!
.
De ha csak ennyi lenne a rovásán annak, akinek mostanában került fel a youtube-ra az 1989. március 15-i beszédeje, amiért felköphetne, és aláállhatna:
.
www.youtube.com/watch?v=HHxK2i6Ci7M&t=2s
.
Vajon kiadta a kezébe a felolvasni valót!
.
És visszahozta azt, amivel kárhoztatta azokat, akik ovisok voltak hozzá képest!
.
De ennyivel beéri az ország egy része, eddig!
jesz
..."Orbán történelminek nevezte Kásler érdemeit"...

Vajon ezért mit tett az Orbán családnak? Mert más oka nem lehet ennek a gyönyörű beszédnek.
Pálinkás Pál
Tömeges fertőzés azért nem lett, mert ahogy Professzor Merkely mondta, járvány nincs,csak járványveszély!!! Ugye senki nem gondolja komolyan hogy egy 9,5 milliós országban 3500 fertőzött az komoly járvány??? ajánlanám figyelmébe mindenkinek a járvány tudományos meghatározását!!!... ami meg ezt a kaslert illeti,ott a helye a börtönben orbán mellett,ha egyszer az ellenzék megembereli magát és eltakarítja ezt a fertőt!!!
Aki Én
Bizonyos értelemben mindenképpen történelmi, amit ezek tesznek.
Gyütt Mönt
@Eladott Ország: durbincs and Shikari like these.
Aki Én
Ahol tömeges megbetegedések voltak, azok olyan országok (Olasz, Francia), ahol legalább 3 hónappal korábban jelent meg a vírus, mikor még szinte sejteni sem lehetett, és ahol nem a propaganda áll mindenek felett.
Így is számtalan esetben az ellenzék kezdte szorgalmazni a megszorításokat, amit még a hatályba lépés napján reggel is ellenzett a kormány. Pl. iskola bezárás. Reggel hazaárulásnak nevezték, majd este meglépték.
Régen baj van, ha egy eü. ,,szakembernek" a ösztöneire kell hallgatni. Merthogy az orvoslás egy tudomány.
Peller Anikó
@Pálinkás Pál: Fordítva ülsz a kecskéden pali. Most neked tényleg ekkora az eszed vagy csak valami vállalkozásod van ami teng. Leng. És amiatt aggódsz.

Azért nincs járvány mert mindenki beszart és igyekezett távolságot tartani. A svédek kicsit szabadabban élték meg, de náluk éppen tízszer annyian haltak meg eddig. Eddig. Mert még nincs vége sem itt sem máshol.
Klubtag
@Gyütt Mönt: ...nem csak nekik, mindenkinek legyes felkiáltó jel, aki
ad.1. tud olvasni
ad.2. nem funkcionális analfabéta
ad.3. neveltetése, tanulmányai, élettapasztalata alapján külömséget tud tenni tisztesség és gazemberség között.
kissé felnőttem
akkor nagy tapsot neki remélve holnaptól már más jön helyette vagy tán a 11-12 -ik parancsolat? ja én meg szemüvegben másképpen látok.
verőce21
A Magyar nép szeretete éltessen ezután is Viktor...!
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: Jó...akkor neked legyen járvány és félj,...nekem nincs, és élem rendesen az életem...már bele sem megyek abba ,mi egy járvány definíciója.../csak halkan...a svédeknél is a beteg,öreg emberek mentek el!!/ és általában ez így van ,mióta az emberiség kifejlődött...és ez a távolságtartás...szépen fest papíron...jársz egyébként emberek között is???
simmering73
@verőce21: Akkor nagyon rövid életű lesz.
Joker
Teljesen 1 értelmű még a hülyének is ,a földrajzi elhelyezkedés és az alacsony népességszám miatt nem let tömeges
fertőzöttség . Én azt javaslom ne csúsztassanak és hangolják össze az elhangzottakat a valósággal !
Az Áder legutolsó parlementi beszédében elhangzott Magyar demokrácia és szólásszabadság.
Tessék +hallgatni !
Nem cidálnak be embereket jogos szabad vélemény nyílvánítás miatt .Ez fontos dolog ha a közt elnöl hitelsségét nem akarják aláásni .
Kéne a minielnöki vírus intázkedések utáni örömtánc ,önfényezés elhagyása mert 500 halott van 1 kisebb falu lakossága ment át a másvilágra Mo –n ((((((((((((((((((
És ebből a szomorú helyzetből akármilyen nehezére esik is, nem csinálunk politikai előnyszerzést .
Tanúlságos hsz !
legott
Én nem keresem a bajt, de ha valamelyik szembe jön velem az utcán - véletlenül (mert véletlenek vannak) -, annak annyi!
dr. prédikátor
@verőce21: Téged meg az apád fasza éltessen!!!
Eladott Ország
@tudode: A mi érdekünkben veszik el a helyi önkormányzatok feladatköreit és hatásköreit, - különleges gazdasági övezetek, parkolási díjak elvétele stb. Nemzeti érdek az, hogy a fidesz kezébe kerüljön minden, ami csak számít ebben az országban, hiszen bizonyítottan csak ők képesek a munkahelyek létesítésére és megvédésére, valamint a gazdasági fejlődés előmozdítására. Hát nem megvédték a magánnyugdíjakat is? A cél itt is az, hogy némileg kommunista felfogás szerint az állam elveszi a különböző területek bevételeit, hogy majd azokat állítólagosan a közjó érdekében szétosszák. A gond csak az, hogy itt nem lesz semmiféle kiosztás, hiszen a közjó azt jelenti, hogy Orbán és csatlósai jól járnak a gazdasági döntéssel, a magyar adófizetők pedig ismételten hülyére lesznek véve. De nem elég, hogy elveszik a pénzeket, ezen felül még azt is el akarják érni, hogy a bevételek kiesését a helyi ellenzéki polgármesterek alkalmatlanságával magyarázzák. Ez lényegében azt jelenti, mintha fényes nappal kirabolnának valakit, majd a földön fekvő, összevert embert hibáztatnák a falu egészének szeme láttára azzal, hogy ő tehet arról, hogy kirabolták.
verőce21
@dr. prédikátor: Téged meg a koronavírus éltessen...!
legott
Orbán történelminek nevezte Kásler ébredését
legott
(bakkar, már nagyon régen nem hánytam, de most lehet, hogy hányni fogok - és nincs senki, aki hátrafogja az elől kopasz vagyok hátul copfomat... úgy érzem, most tudnék együtt szerepelni egy "ZS" kategóriás akciófilmben, Chuck Norrissal, Michael Dudikoffal, Steven Segallal, Dolph Lundgrennel és Jean-Claude Van Damme-al)
Zsopiale
Eközben odakint a valóságban, egy állítólag jól kezelt járványhelyzet után azonnal leváltani a felelős minisztert, azt jelenti hogy rosszul kezelte és belebukott... ennyi
Erre kellenek enne a náci hazaáruló rablógyilkos anyabaszó diktátor seggdugó gecinek a miniszterek, hogy a felelősséget szépen rátolja mindig arra, aki releváns az adott problémában, és ő mindent mindig megússzon...
namihami
Valóban történelmi volt,
Ilyen miniszter még nem volt a történelem során. Ezzel, ebben tényleg világelsők vagyunk.
verőce21
Amíg Isten mellett állsz nekünk sem lesz bajunk dr. Miniszterelnök Úr!
(A ballipsik meg majd csak elkopnak...)
csak úgy....
@verőce21: ez a mondatod jobban hangzana úgy, hogy isted tudja dr... (ez itt a nyalás helye),hogy holnap ki mellett állsz !? :)
verőce21
@csak húgy...: Haspárti vagyok, Bugsy!
csak úgy....
@verőce21: és azért köll nyalnod,hogy teljen a pocód? akkor nagyon szarúl mehet neked...
verőce21
@csak úgy...: Sz@r neked, hogy aljaskodnod kell naponta, blogokon...! @csak húgy...:
csak úgy....
@verőce21: ezek után biztos vagyok benne,hogy neked sokkal szarabb! :)
az aljaskodás az, amit a @Pegero: kollégád müvel naponta és a szóra sem érdemes @Shikari: párttársad.
verőce21
@csak úgy...: Idő kell hozzá amíg megszokod, hogy a kormány él és virul… @csak húgy...:
csak úgy....
@verőce21: mert te beléjük vetetted a bizalmad? hú de sok hasonló ökröt láttam már az életemben,mint te...
kezdesz unalmas lenni,okosabb lemezed nincs?
verőce21
@csak úgy...: Hihetetlen, hogy még mindig a csendőrvirtusoddal vered a nyáladat, te ostoba...@csak húgy...:
csak úgy....
@verőce21: fitymálod a horthy csendörséget,te ostoba vergödszke IQ 21?
lakatos fiam! te az erölködéseid ellenére,maradtál bolsi! a nyáladat te vered,persze a neveltetésedböl kifolyólag ezt nem veszed észre! nagyon unalmas vagy...
verőce21
@csak úgy...: Ellenkezőleg, de nem érted és nem is értheted. Te egy értéknélküli, tehetségtelen és végtelenül aljas, gerinctelen emberi nulla vagy: @csak húgy...:
verőce21
@bakcsubakka: (19:09) Te egy görényutánzat...? :)
silber13
A" történelmi" jelző használatával kapolatban Orbán tudása a nullával egyenlő.
csak úgy....
@verőce21: @verőce21: oszt miböl állítottad föl a diagnózist? má mi a lú..aszért haragszó rám,mikor nem is ismersz? lakatos fiam,látom nem vagyok egyedül,mert néked a @bakcsubakka: sem derogál és szerintem senki, valami szakdokival nézesd meg magad...
verőce21
@csak úgy...: Terelsz, csúsztatsz! Miért kötsz mindig belém...?
Utána kéred a laufot! @csak húgy...:
csak úgy....
@verőce21: én kötök beléd? hisz te kötözködsz mindenkivel,akik nincsenek egy véleményen véled! meg köll hagyni,nagyon egy bolsi tulajdonság,persze neked ez magos! buta vagy és unalmas,mint a shikari ...
csak úgy....
@Pegero: oszt téged sem magyar anya szült!
"@Eladott Ország: 11:32
Mi van te geciputtony?"
ezért a magyarságért aggódik a fidesz,mint pld. te ?
hát bíz nem köne...
Havanagi
...történelmi tett ,Kásler...Hát igen!Náluk más az értékrend.
csak úgy....
@Pegero: te perverz állat! rajtad próbáljam ki az ártatlan makitámat?
csak úgy....
@Pegero: küggyek pízt dominára? persze kétlem,hogy ott elmebetegeket is fogadnak...
te nem vagy normális!
verőce21
@csak úgy...: (20:06) Én kötök beléd, te Nemnormális?
Te messziről bűzlesz és ontod magadból a rothadás bűzét...akárki fia-borja vagy! Te tényleg @csak húgy...:
Eladott Ország
@Pegero: Te csak a bűnöző és politikai prostituált csúti cigányoddal foglalkozzál, szaros pofájú, szarfaszú fidesz barom!
www.generadormemes.com/media/created/xgsm37hp2xl5u1s0o7klh7z9el612h4zrvkvd5j5r8kg1g6jj090gngb2mosevva.jpg.pagespeed.ic.imagenes-memes-fotos-frases-graciosas-chistosas-divertidas-risa-chida-espa%C3%B1ol-whatsapp-facebook.jpg
Nem a KESMA-ból gyűjtöttem ki az adatokat, te baromállat, mivel kurvára nagy a sajtószabadság te seggfej!
Börtönben rohadtok meg fideszes genyó! Baszd meg a fideszes demokráciádat, hogy anyádba szakadtál volna, te parazita, despota, ingyenélő , rohadék!
legott
Kásler, a koszos körmű, a borissza arcú, a cigaretta dohányos sárga hajú, akinek a működése alatt EGÉSZ Európában, Magyarországon haltak meg a legtöbben rákban, és most is csak a hozzá nem értését bizonyítja.

Kásler, egy büdös primitív paraszt vén geci, akit már régen el kellett volna ásni élve!
legott
(ha most azonnal lekapcsolnál, te TEK-es hülyegyerek, lenne egy rossz hírem: van több más internet elérhetőségem is - és onnan nem tudsz lekapcsolni, kisköcsög !!!)
legott
Ahogy egy TEK-es egész nap edz, hogy ugyanolyan hülye maradjon, mint volt - nem edz úgy senki !!!
Erkölcsi magasság - egy TEK-esnél?
Talán a következő életében, a kőbunkónak !!!
Eladott Ország
@Pegero: Kísértet járja be Európát - a fidesz kifoszttásának kísértete. Mi, fideszesek, különleges anyagból vagyunk gyúrva. Tartsuk magasra a fidesz zászlót, ha 99 %-unk belepusztul is.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/04/tolvaj%C3%B3.jpg
Eladott Ország
@Pegero: "A párttal a néppel egy az utunk." A kommunista kádereket és ügynököket ( spicli) keresd a fidesz soraiban, birkaagyú, faszfejjankó!
www.youtube.com/watch?v=E-_D_-3iCfA&feature=youtu.be
Zsopiale
Semmi újat nem mondott ez a pöffedt bélféreg... Történelmi szégyen az egész náci hazaáruló rablógyilkos szarbángeci maffia létezése kb 30 éve... persze hogy történelmi ez is... történelmi szégyen minden főpatkánya és csicskája is vele együtt...
Kapanyél
@BarbaraWA96: Ismeröd a 68-ast? Té leszopsz, én mög mögyok éggyel! )

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.