Arra kéri a társaság az ügyfeleiket, hogy csakis a személyes ügyintézést igénylő ügyekben keressék fel a nyitott pultos, egylégterű ügyfélközpontokat.

A BKK központi ügyfélszolgálata, továbbá a BKK ügyfélközpontok 2020. május 25-étől ismét az ügyfelek rendelkezésére állnak. A központi ügyfélszolgálat változatlan, míg az ügyfélközpontok egységesített 7.00 – 19.00 óra közötti nyitvatartással üzemelnek, figyelembe véve a közösségi közlekedésben még mindig tapasztalható jelentős forgalomcsökkenést.

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren található két ügyfélszolgálati pont átmenetileg továbbra is zárva tart, újbóli nyitásuk a reptéri forgalom indulásától függ.

Korábbi tájékoztatásuknak megfelelően az ügyfélközpontok újranyitásától számított 5 munkanapon belül van lehetőség a március 12-ét követően pótdíjazott utasok utólagos bérletbemutatására, tehát az érintetteknek 2020. május 29-ig van erre lehetőségük.

Az ügyfélközpontok újranyitásával visszaállt a helyszíni pótdíj esetében a pótdíjcsekkel egyidőben átadott tájékoztatón szereplő határidő, így a 2 munkanapon belüli megfizetéssel 8 ezer forintra mérsékelhető a 16 ezer forintos alappótdíj.

Továbbra is arra kéri a társaság az ügyfeleiket, hogy csakis a személyes ügyintézést igénylő ügyekben keressék fel a nyitott pultos, egylégterű BKK ügyfélközpontokat és a központi ügyfélszolgálatot.

(hvg.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.