Elindult az a 80 milliárd forintos keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási program is.

A turizmust-vendéglátást érintette leggyorsabban a koronavírus okozta járvány, de a kormány éppen ezen a területen lépett a leghamarabb

– mondta az innovációs és technológiai miniszter.

Mostanáig már több mint 110 ezer ember bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások – mondta az innovációs és technológiai miniszter Alsópáhokon, ahol átadta a Kolping Hotel számára a munkahelyvédelmi támogatói okiratot. Palkovics László megerősítette, hogy a munkahelyek megőrzését szolgáló bértámogatási lehetőségen felül tervezi a kormány egy olyan támogatási forma kidolgozását, amellyel ennek a szektornak az újraindítását is segíteni lehet, hiszen

a pincérnek és a szakácsnak akkor is ott kell lennie, ha csak két vendég van.

Palkovics László kifejtette: 2010-hez képest a múlt évben már 800 ezerrel több embernek volt munkája Magyarországon, s ennek a munkaalapú gazdaságnak és társadalomnak a fenntartása a cél továbbra is, remélve a gyors visszaállást. A járvány hatásaként jelenleg 170 ezer ember kap munkanélküli segélyt vagy jövedelempótló támogatást, de a kormány gazdaságvédelmi akciótervének legfontosabb célkitűzése a munkahelyek védelme, illetve újak teremtése.

Palkovics László: új támogatási forma kidolgozását tervezi a kormány

A munkahelyvédelmi bértámogatás az egyik lehetőség, amely a dolgozók megtartását jelenti csökkentett munkaidőben. Eddig több mint 110 ezer munkavállalóra vonatkozóan érkezett igény, illetve további 10 ezer kérelmet kaptak a kutatás-fejlesztésben foglalkoztatottak bértámogatására is – ismertette a miniszter.

Hozzátette, hogy elindult az a 80 milliárd forintos keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási program is, amely várhatóan 70 ezer új álláshely létrehozását teszi lehetővé a cégeknek. Ez az első hat hónap teljes bérköltségét fedezi, a munkáltatónak további három hónapig kell még legalább biztosítania a foglalkoztatást, a támogatást pedig azok a cégek is igénybe vehetik, amelyek a válság miatt elbocsátottak, most pedig újra dolgozókat vennének fel.

Palkovics László úgy fogalmazott: összesen már meghaladta az egymilliót azoknak az embereknek a száma, akik valamilyen támogatási formában részesülnek a válsággal összefüggésben, beleértve a kurzarbeitet vagy a munkanélküli segélyt is. Ha pedig a versenyszférában nem lehetséges, akkor a közfoglalkoztatásban kínálnak munkalehetőséget, a jelenleg így foglalkoztatott 82 ezres létszámot akár 200 ezerre is lehet növelni.

Nemcsak pénzügyi támogatást biztosít azonban a kormány, hanem új képességek megszerzésére is lehetőséget ad,

az első szakaszban ingyenes informatikai tanfolyamokra több mint 60 ezren jelentkeztek a határidő pénteki lejártáig. Mivel a válság előtt 20-25 ezer informatikusra volt igény Magyarországon, ez a lehetőség jól kompenzálhatja a keresletet – mondta Palkovics László.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy

Keszthelyen és környékén minden második munkahely a turizmushoz-vendéglátáshoz kapcsolódik,

a járvány ezért különösen nehéz helyzetbe hozta ezt a térséget.

A nehézségek még nem értek véget, hiszen az újranyitás mellett egy ideig még várhatóan nem lesz akkora vendégforgalom, mint amekkorát a kapacitások lehetővé és rentábilissá tennének.

Baldauf Csaba, a mintegy 500 férőhelyes Kolping Hotel ügyvezető igazgatója elmondta: a szálloda számára a járulékcsökkentés egy "levegővételre" adott lehetőséget, ezután a rövidített munkaidőre kérhető bértámogatásra is benyújtották az igényt. Ezzel 125 dolgozónak – szinte a teljes foglalkoztatotti létszámra – három hónapig havi 7,9 millió forint bértámogatást tudnak igénybe venni, ami nagyban megkönnyíti az átmeneti időszakot és a pünkösdre tervezett újraindulást.

Cikk- és címlapkép: MTI/Varga György

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Kik is azok, akik a magyarországi turizmus legfőbb haszonélvezői?
Valami Récsöl, Mészáros, vejkó s hasonló névre hallgatók.
És kik voltak a pénzszórás első sorában?
Bizony, a nevek megegyeznek.
Persze, a két csoport csak druszája egymásnak...
Nessy
@namihami: Mezei kisvállalkozás ne is kísérletezzen az igényléssel.
Úgy mellékesen a "foglalkoztatottak létszáma" az utóbbi években a külföldön dolgozók létszámát is tartalmazza, azonkívül, ha valaki az adott hónapban pár órát dolgozott, már foglalkoztatottnak minősül.
RonaGyuri
Palkovics, Palkovics ritka nagy barom vagy

amit sikeresen tetézed a gátlástalan, pofátlan hazudozással is

Két vicces mondás is ráillik a derék „tudós” miniszterre:
politikus vagy szakember?
miből lehet tudni, hogy hazudik?
Az MTI beszámolója szerint: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Alsópáhokon elemében volt. Mell döngetve sorolta a saját és ártunk és qurmányunk hatalmas jótetteit.
Az egyik legpikánsabb azon vélekedése volt, hogy „Nemcsak pénzügyi támogatást biztosít azonban a kormány, hanem új képességek megszerzésére is lehetőséget ad, az első szakaszban ingyenes informatikai tanfolyamokra több mint 60 ezren jelentkeztek a határidő pénteki lejártáig. Mivel a válság előtt 20-25 ezer informatikusra volt igény Magyarországon, ez a lehetőség jól kompenzálhatja a keresletet”!!!
ómió
Jé, hogy ezek még mindig a támogatásokban bíznak! A "haladó" legatyásítási fogások meg smafu?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.