A felmérések szerint elégedett a magyar társdalom a koronavírus-járvány idején bevezetett kormányzati intézkedésekkel – mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Az igazgató elmondta, a legutóbbi felmérésük szerint a megkérdezettek 78 százaléka gondolja azt, hogy a kormány járványügyi intézkedései jók voltak, s ugyanennyien vélték úgy, hogy szükség volt a veszélyhelyzet bevezetésére.

Hangsúlyozta, egyértelműen megbukott az az ellenzéki narratíva, hogy az Orbán-kormány diktatúrát akart kiépíteni azzal, hogy nem adja vissza a rendkívüli felhatalmazást.

Kiemelte, az ellenzék a családügyi intézkedésekhez vagy a migráció kezeléséhez hasonlóan ezúttal sem támogatta a kormányt, pedig ezekkel az emberek túlnyomó része egyetértett.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a magyar társdalom??? ja, hogy aki nem, az nem tartozik bele??? =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
Mert van a magyar társadalom ez a Fidesz-KDNP, meg a valódi magyar társadalom.
Joker
@Namely: Érvelek ! 1, Tuggyad hogy beszélsz . 2 Nem volt igazad mindenki osztja az észt ,fogalmad sincs konkrétan .
A baromságversenyben elől lennél te is. :-(((((((((((((((
Joker
@JenniferXU96: Saját farkadat rakjam a szádba ? + lesz :-) Ez nagyon jó .Ha-hha hha ha . 6almas !!! :-))))
Aki Én
@Namely: Önbizalom van dögivel, persze alaptalanul. Leírod a véleményed, érvek nuku, majd mikor más is leírja a véleményét, esetleg tényeket, akkor felháborodsz, érveket követelsz, személyeskedsz... A te véleményed a tiéd, senki nem igazolta. Másé miért lenne rosszabb? Értem a felháborodást, ha valaki butaságokat, valótlanságokat ír rendszeresen, tényeket hagy figyelmen kívül, szembe megy a forgalommal, látszik, hogy maga sem tudja miről beszél, de itt ilyen nem történt.
ómió
Na, még ez is az efftársi fejfájást szaporítja?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.