A járvány elleni védekezés alapjába megy a gépjárműadóból várt teljes 87 milliárd forint, az önkormányzatok nem tarthatják meg a bevétel 40 százalékát, mint eddig. Sok önkormányzatnak ez volt az egyetlen saját bevétele. 2021-ben a központi költségvetést, egész pontosan a járvány elleni védekezés alapját illeti a teljes gépjárműadóból származó bevétel – olvasható a költségvetés tervezetében. Ez már a Költségvetési Tanács értékeléséből kiderült, az azonban nem volt egyértelmű, hogy az adóbevételnek csak az államra eső része megy az alapba, vagy a teljes bevétel – korábban a bevétel 40 százaléka ugyanis az önkormányzatokat illette meg. A 2021-es büdzsé tervezetéből azonban már egyértelmű, hogy az önkormányzatok nem tarthatják meg a bevétel 40 százalékát. A kormány összesen 87 milliárd forintot vár a gépjárműadóból. A kabinet egyik első intézkedése volt a járvány kitörése után, hogy gépjárműadó-bevételeket elvette az önkormányzatoktól, és átcsatornázta a járvány elleni védekezésre...

Forrás: m.hvg.hu
Feltöltő: lusta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Tulajdonképpen jól csinálják. Mindent elvesznek, mert tiltakozni senki sem fog.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.