Hosszú ideig tartott a bántalmazás.

Rendszeresen verte, fojtogatta, lelökte a lépcsőről 11 éves kislányát az embertelen makói apuka – ez vár most rá

Rendszeresen verte 11 éves lányát egy Csongrád megyei férfi. A szegedi bíróság letartóztatta a bántalmazó apát – jelentette a Kékfény.

A férfi múlt szerdán este 9 és 10 óra között bántalmazta 11 éves kislányát Makón. A férfi a gyerek haját húzta, az ágyra lökte, majd ott több alkalommal is nagy erővel arcon ütötte.

Ezt követően a kislány pólóját hátulról megragadva a nyakánál fogva megszorította, majd a lakás galériájánál levő ágyról a lépcsőhöz húzta, s ott hirtelen elengedte, amelynek következtében a kislány a lépcsőfordulóig csúszott le. A bántalmazás következtében a kislánynak 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülései keletkeztek.

A védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt indult eljárásban a Makói Járási Ügyészség az eljárás meghiúsítása, valamint bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A férfi ugyanis többszörösen büntetett előéletű, cselekményét végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

Legutóbb szintén a kislánya sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt ítélték el. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adva egy hónapi időtartamra elrendelte a férfi letartóztatását.

Forrás: Kékfény/ma.hu

Kép: Pixabay

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
Ez is valami régimódi úriember lehetett.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyütt Mönt
Ennek a 3 csapás sem lenne elegendő. Ő is valami régimódi úriember lehet.
surdilloFUJT
@Gyütt Mönt: Csak annyira kellene felkötni,hogy 10 percig elfújjon a lábai alatt a szél!!!
namihami
Mivel most előzetesben éli napjait, ott jó körülményeket lehet teremteni ahhoz, hogy mire a BÍRÓSÁG elé kerül, addigra eszébe se juthasson nemhogy egy gyerekre, de akár felnőttre is akárcsak ránézni, nemhogy kezet emelni.
Midössze csak a lakótársait kell megfelelően kiválogatni és finoman közölni, miért van itt. Némi büntetés-könnyítés is kilátásba helyezhető a számukra. És abba a blokkba kicsit nagyothalló őröket kell helyezni.
A többit elég rájuk bízni. A gyerekekkel erőszakoskodók általában a nehézfiúk kedvencei. Az eredmény boritékolható.
justhpeter
A régimódi úriemberek igazán megérdemlik a hosszú ítélkezési szünetet. Addig sem kell elhagyniuk a böertönt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.