A gyilkos még május elején egy családi vita során összepakolt és bement a gyámhatóságra, hogy intézetbe szeretne kerülni.

Több alkalommal is előállították már a rendőrök drogozásért a fiamat, mindig én mentem érte és hoztam haza

– mesélte a Blikknek az asszony.

Megfogadta, hogy nem szív több füves cigit, de a jelek szerint nem tartotta a szavát, mert bedrogozva késelte meg a két szerencsétlen fiatalembert. A drog tette állattá a fiamat! 

– állította az anya.

A nő a Blikknek elárulta: fia még május elején egy vita során összepakolt és bement a gyámhatóságra, hogy intézetbe szeretne kerülni. Mivel a fia önállósodni akart Budapesten, azt hitte, ennek ez a módja.

Még a karantén ideje alatt is Pesten mászkált, csak este ment vissza aludni. A tragédia éjjelén sem lehetett volna kint a városban

– véli az anya.

Arra kérem a Blikket, adja át a bocsánatkérésemet a két fiú hozzátartozóinak Krisztián nevében is. Mélyen sajnálom, hogy így alakult, bárcsak meg nem történtté lehetne tenni a tragédiát!

– nyilatkozta a nő.

Cs. Krisztián a múlt hét péntek hajnalban késelte halálra a Deák téren Gergőt és Laszlót, két társa pedig rugdosta a haldokló fiúkat. A tragédia óta a gyilkos Facebook-oldalán lévő fotók szereplői egytől egyig halálos fenyegetéseket kapnak.

Megtört a Deák téren késelő fiatal férfi anyja

Engem is fenyegetnek, pedig egy másfél éves közös kép van Krisztián oldalán. Semmi közünk a gyilkossághoz, de éjjel-nappal támadnak minket, volt, akit kirúgtak. Egy haverunkat kidobta a barátnője. Pokollá vált az életünk, csak azért, mert ismerjük Krisztiánt

– árulta el a Blikknek Cs. Krisztián gyerekkori barátja, Zoltán, aki jogvédő egyesülethez fordult a támadások miatt, és kitart a barátja mellett, állítva, nem egyértelmű, mi történt aznap este.

Szerintem Krisz magát védte, és nem kizárt, hogy a bíróságon is ezt mondja majd!

– tette hozzá.

Gergő, az idősebb áldozat ismerőse szerint lehetetlen, hogy az áldozatok provokálták volna a verekedést

– ezt a kamerák felvételei alapján el lehet majd dönteni.

Cikk- és címlapkép: police.hu

(blikk.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Oposit
Már mosdatják a cigányt!
Nemsokára kiengedik a fajtatársat.
jesz
...-ott sem vótam bíróúr..

(azt is vizsgálják, hogy ezeknek a fiataloknak honnan volt pénzük fűre, italra, vagy bármire?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.