Gyorsan bebizonyosodott, hogy a Magyarország elleni jogállamisággal, veszélyhelyzettel kapcsolatos hazai és nemzetközi rágalomhadjárat alaptalan volt" – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter szerda reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A koronavírus-járvány idején a veszélyhelyzet jogrendje biztosította a kormánynak a szükséges mozgásteret, addig, amíg ez indokolt volt. Bár a járványveszély nem múlt el, de köszönhetően a magyar emberek együttműködésének, összefogásának és fegyelmezettségének, eljött az a pillanat, amikor enyhíteni lehet a szabályokon.

Egyes bel- és külföldi szereplők "történelmi bűne", hogy a bajban is támadták Magyarországot

- jelentette ki Varga Judit, majd hozzátette:

a magyar ellenzék "elképesztő feljelentő rendszert" működtet, melyen keresztül minden hír gyorsan eljut a "brüsszeli központba".

Sajnálatosnak tartjuk, hogy az Európai Parlament nem a megoldás, hanem a probléma része volt – jegyezte meg.

Miféle közösség az, amelyik a bajban sem segíti, hanem akadályozza, támadja saját tagját? Mondvacsinált ürüggyel még azt is megakadályozták, hogy a Európai Parlament Magyarországról szóló vitájában felszólalhasson egy magyar miniszter

- mondta Varga Judit.

A veszélyhelyzet visszavonásáról szóló, a parlamentnek kedden beterjesztett törvényjavaslatokról szólva a miniszter elmondta: az egyik tartalmazza, hogy az Országgyűlés felszólítja a kormányt a veszélyhelyzet megszüntetésére. Ezt követően pedig beindul az a bonyolult hatálybaléptetési mechanizmus, amelynek célja a rendkívüli jogrendből a rendesbe való visszatérés.

A tegnap este benyújtott másik törvényjavaslat többek között érinti azt a számos egészségügyi, gazdasági rendelkezést, mely átmenetileg még hatályban marad, ilyen például a hitelmoratórium, amely a veszélyhelyzet után, egészen az év végéig tovább él, egyes járulékkedvezmények vagy a digitális igazságszolgáltatással kapcsolatos szabályok. – közölte a miniszter.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Az a történelmi bűn, hogy egy ilyen szervilis liba miniszter lehet...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
A luvnya szerint bajban volt az országa, és abban a helyzetében támadták? Nocsak! Nem az országa az EU
nagy húzóereje? Lehet, hogy csak a rossz irányba?
KarenHW75
Ide кeгеsek egy idegеt!
Кészеn áll a kísérletekгe!
-----
ki​​s​sia​​.cl​ub

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.