Egy hónapra letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a három férfit, akik részt vettek az újpesti gumilövedékes lövöldözésben vasárnap – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.

Letartóztatták az újpesti gumilövedékes lövöldözés elkövetőit

A közleményben azt írták, hogy a gyanúsítottak

egy parkolóban két férfire támadtak, az egyik egy gumilövedékes pisztollyal többször rálőtt az egyik sértettre, másikuk pedig késsel vágta meg egy másik sértett combját. A meglőtt férfi életveszélyes, a megkéselt férfi nyolc napon belül gyógyuló sérült szenvedett

- tették hozzá.

Ismertették, hogy a lövöldöző férfi cselekménye bizonyítottság esetén életveszélyt okozó testi sértés, míg a másik két férfi cselekménye csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság megállapítására lehet alkalmas.

A bíróság a letartóztatást azzal indokolta: megalapozottan feltehető, hogy a három férfi szabadlábon befolyásolná a kihallgatandó embereket, és ezzel megnehezítené, meghiúsítaná a bizonyítást. Továbbá fennáll a bűnismétlés veszélye is, mert mindhármukat többször ítélték már el erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt – áll a közleményben.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zsopiale
Szerintem Fletó lehetett a mentora... nyilvánvalóan, alaposan kiképezte gumilövedékes szemkilövésből és szemkilövetésből is természetesen...
ElizabethVU77
Сsaк ezen аz оldalon a lеgszebb busty csibéк!
Кövessе а linket, és nem fоg mеgbánni!
---
ki​​s​sia​​.cl​ub

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.