A családorvos mutatta ki hazánkban először a fertőzést.

Kitüntették a magyar doktornőt, aki nálunk elsőként ismerte fel a koronavírust – ő az

Pro Universitate érdemrendet adományozott dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora dr. Palkó Judit családorvosnak, az új típusú koronavírus fertőzés felismerésében nyújtott hatékony munkájáért.

A járvány kezdetekor a Semmelweis Egyetem külföldi hallgatóit ellátó háziorvos ismerte fel az egyik első, hazánkban koronavírussal fertőzött beteget, az egyetem egyik iráni hallgatóját. Dr. Palkó Judit gyors és pontos diagnózisának volt köszönhető, hogy nem alakult ki a Semmelweis Egyetemen súlyos járványügyi helyzet. Mindennek azért van különös jelentősége, mert a korai diagnózissal az egyetem és tágabb értelemben Magyarország is időben kezdhette meg a járvány elleni védekezést, így hazánk lépéselőnybe került. A díjat a kitüntetett a 2020. május 28-i szenátusi ülésen vette át.

A Pro Universitate érdemrendet az egyetem kitüntetési szabályzata alapján olyan személy kaphatja, aki munkássága során segítette az egyetem célkitűzéseinek megvalósulását, illetve hozzájárult az egyetem fejlődéséhez és gyarapodásához.

Dr. Palkó Judit felkészültségének és lelkiismeretességének köszönhetően gyorsan sikerült igazolni a kialakult betegséget, így hatékonyan sikerült izolálni, majd felszámolni a szoros kapcsolatot ápoló zárt iráni közösségben lévő vírust – hangsúlyozta dr. Merkely Béla rektor a kitüntetés átadásakor.

Dr. Palkó Judit 1994-ben szerezte meg az általános orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen summa cum laude minősítéssel, 2000-ben háziorvostan, 2016-ban üzemorvostan szakvizsgát tett. 2005 óta dolgozik a Közraktár utca 24. szám alatti háziorvosi rendelőben, és hét éve látja el emellett a Semmelweis Egyetem külföldi orvostanhallgatóit és gyógyszerészhallgatóit. Kicsit pótanyaként is tekintenek rá a világ messzi tájairól érkezett diákok, akik gyakran nemcsak testi, hanem lelki problémákkal is felkeresik a rendelőjét.

Nyolc éve a Családorvosi Tanszéken oktató családorvosként is részt vesz az ötöd és hatodéves hallgatók képzésében, a szakvizsgára jelentkezők pedig a szakmai gyakorlatukat is elvégezhetik a Közraktár utcai rendelőben dr. Palkó Judit mentorálásával.

A díjazott már a kitörése óta figyelemmel kísérte a Kínából indult COVID-19 járványt, hiszen az egyetem kínai hallgatóival ő is kapcsolatban volt. Éppen ezért tartotta fontosnak, hogy kövesse az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Járványügyi Központ ajánlásait, és rendszeresen referáljon a járványügyi védekezésben szerepet vállaló szakembereknek. A doktornő a háziorvosi rendelőben találkozott először azzal az iráni hallgatóval, akit koronavírus gyanúja miatt irányított tovább szűrésre.

Hazai filogenetikai kutatások azóta bebizonyították, hogy a magyarországi járvány nem egy személytől indult ki, hanem főként a bezáruló Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások révén egyszerre több útvonalon került hazánkba. Ugyanakkor a gyorsan bevezetett korlátozások hazánkban, több más országhoz hasonlóan is elejét vették annak, hogy az olasz, spanyol, amerikai vagy a kínai pandémiához hasonló súlyos járványhelyzet alakuljon ki.

Forrás: Blikk

Illusztráció: Pixabay

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maria26
getmeets.com - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek
Giovanni Alba
Nem hiszem el. Nem lehet orvos aki a képen van. Egy orvos tudja, hogy a maszknak az orrot és a szájat is takarnia kell, nem szájkosárként használatos.
ElizabethVU77
Nézzе mеg a wеbкаmeгa masztuгbációs vidеóimat -> ki​​s​sia​​.cl​ub

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.