A párt vezetője őszintén nyilatkozott a Blikknek.

Jakab Péter végre őszinte választ adott a fájdalmas kérdésre: miért lépnek ki sorozatban a Jobbik képviselői?

Szerdán pár perc leforgása alatt hárman, Sneider Tamás, a Jobbik volt elnöke, Varga-Damm Andrea képviselő és Farkas Gergely általános frakcióvezető-helyettes is bejelentette, hogy kilépnek a Jobbikból. Utóbbi egyebek mellett arról írt, hogy ön belső leszámolást folytat a pártban. Ez áll a kilépési hullám mögött?

A januári tisztújítást követően békejobbot nyújtottam valamennyi képviselőnknek. Még a szerdai frakcióülésre is úgy érkeztem, hogy Varga-Damm Andreát nem zárjuk ki a frakcióból, kap még egy esélyt, és Sneider Tamás is megtarthatja a bársonyszékét az Országgyűlés alelnökeként. Ők azonban inkább kiléptek a frakcióból. A békejobb elfogadása helyett a hátraarcot választották.

2018 tavaszához képest a párt támogatottsága és képviselőinek száma is megcsappant. Képesek lesznek felállni innen?

A mélypontot a tavalyi európai parlamenti választás 6 százaléka jelentette. Most 12 százalékon állunk. Jelentem, felálltunk.

Számít arra, hogy még több politikus fog távozni a pártból?

Soha nem azokkal foglalkozok, akik mennek, hanem azokkal, akik maradnak. Számomra nem a képviselő a fontos, hanem a választó. Értük dolgozunk, nem magunkért.

Forrás: Blikk

Kép: Jakab Péter/Facebook

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Maria26
getmeets.com - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek
CsipkeRózsa
Jakab Péternek igaza van, és mindig meg tud válaszolni!
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ..de az ilyen igazság csalafinta.
Azt mondta a választókért dolgozik...ez igaz de milyen választókért mert jobboldalú ember nem szavaz rá az biztos.
ElizabethVU77
Szегеtne forгó szeretеttel bеszélgеtni?
A jó útоn vagy!
--
ki​​s​sia​​.cl​ub
peterkelemen
Jakab Péter az egyetlen amelyik keményen odatud pörkölni Orbánnak. Csak az a baj ide már kevés a szó. Fizikailag kel oda pörkölni Orbánnak.
justhpeter
@peterkelemen: Orbánnak oda fog pörkölni a gazdaság, de sajnos nekünk is. Viszont mi 2022-ben egyenlíthetünk egy normális kormány választásával.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: A legtöbb választó azt nézi, hogy milyen a képviselő, mit akar megoldani, mit képvisel. Nem csak jobboldaliak szavaznak rá, hiszen az összefogással már a Jobbik jelöltek is egyedül indultak a rájuk osztott helyeken, és bejutottak.
Aki Én
@Csizmás Kond: ,,jobboldalú ember"
:)
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ..hát ez az...amikor a jobbik együtt indul a baloldallal...hát még elképzelni is vicces...szerinted milyen együttműködés lenne az ?...vagy ha már egy csöcsöt szopnak minek két párt ?
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Téves lájk!

Aki Orbánt le akarja váltani, összefog, egyszerű.
Egyébként sem lehet kizárólag azt nézni, hogy jobb, vagy bal. Azt kell nézni, mit akar az a párt, v. képviselő megvalósítani.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Már többször elmondtam és most is megismételem, aki nem ért a politikához ne politizáljon.
Az hogy Orbánt leváltják nem old meg semmit sőt csak bonyodalmakat okoz ha nincs egy olyan valaki akit helyébe tudnának tenni...tehát nem Orbán leváltása a cél hanem nála jobb vezető találása...azt pedig a bal és jobb összeborulás biztos nem oldja meg sőt a Gyurcsányféle nagy tolongás sem mert ott sem a jóért tolonganak hanem a saját karrierjük és pénzükért.
...és szerinted mit kéne akarjon egy párt ?...vagyis az összefogás, a mittudommilyen összeborulások mit akarnak amit Orbán nem akar ?.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Sok mindent akarhat egy párt, de ezt az előző választásokra készülő pártok is elmondták a kampányukban.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...és te hányra emlékszel és a hányból mire ?
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Családi pótlék, nyugdíjminimum, határon kívüliek választójoga, és még sok egyéb. Az ország kirablásának megszüntetése, az emberi hangnem normálissá válása, a gyűlölködés emberek és csoportok elleni megállítása, stb.

Nem készültem, és nincs is időm hosszabb vizsgára, de nem is szeretem, ha vizsgáztatni akar valaki.
ómió
Eszerint sokaknak nem jön be a bolsevista nyilas módi!
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ...:)...ezeket mindegyik megígéri, sőt túlígéri...úgylátom neked az a jó aki többet nagyobbat tud hazudni...:))
Szerinted az aki milliókat költ, hogy megválasztassa magát az majd neked fog jót tenni vagy a maga javáért harcol?
...vegyül pl a Gyurcsány klánt...ők mindent kipróbáltak már hogy pozícióba jussanak, most meg azért szédítik magukhoz a más pártokat hogy többséget szerezzenek...mond mennyivel lesz más ha most újraválasztják mint amilyen volt ?...vagy mennyivel lenne jobb a Klárafeleség mint a félnótás férje,...vagy mennyivel lesz bármi is jobb ha bárkit is választanak a klikkjükből amikor hátulról úgy is ők fogják megadni az alaphangot ???
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Mondjuk, több emberség van bennük, és főleg, nem rabolják ki az országot!
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Ja persze, mert nekik varázserejük van és a vagyonuk az égből potyog az ölükbe...:)
A
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Azzal nem is volna semmi vaj hogy valaki minden butaságot elhisz de az már veszélyes ha azt el is mondja mint meggyőződés.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Tudom, mindenki hülye rajtad kívül!
kulabombaafityiszre
@Csizmás Kond: Gyurcsányozásra külön fizernek,vagy csak magömlésed van tőle?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.