Az emberkereskedelemmel is gyanúsított férfi brutálisan megverte áldozatait. Az egyik nőt hosszabbítókábellel megostorozta, egy kiskorú lánynak pedig több csontját is eltörte, és úgy dolgoztatta; neki végül egy kuncsaft segített megszökni.

Elképesztő kegyetlenség: a brutális verés miatt eltörtek a kiskorú prosti csontjai, egy kuncsaft szöktette meg végül

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal, fenyegetéssel, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást F. Mihály 31 éves és F. Sándor 25 éves abonyi, valamint F. Mihály 50 éves szolnoki lakosok ellen – olvasható a rendőrség honlapján.

A 31 éves férfi 2017 tavaszán szerelmi kapcsolatot színlelt egy lakásotthonban nevelkedő lánynak, aki emiatt hozzá költözött.

F. Mihály néhány hét együttélés után megpróbálta rábeszélni barátnőjét, hogy dolgozzon neki prostituáltként, azonban a sértett ebbe nem ment bele. Ezt követően valamilyen kábító hatású szert itatott a lánnyal, akinek így megtörte az akaratát, és egy hónapon keresztül dolgoztatta.

Hosszabbítókábellel verte, majd a lányt 40 ezer forintért eladták

A szexuális szolgáltatással szerzett összes pénzt elvette tőle, és abból tartotta el magát.

A nőt F. Mihály és testvére –, aki a nő szállításában és esetenként a felügyeletében is részt vett –, F. Sándor is többször fenyegette, alkalmanként meg is verték.

A sértettet Olaszországba is kiutaztatták, ahol szintén szexuális szolgáltatást kellett nyújtania, és e bevételét is teljes egészében elvette tőle a 31 éves férfi.

A lány egyszer egy rövid időre megszökött. Ezt követően a férfi egy hosszabbítókábellel testszerte megostorozta, majd egy éjszakára egy székhez kötözte.

Az abonyi férfi 50 éves szolnoki apja is bizonyíthatóan legalább négy alkalommal kényszerítette prostitúcióra a nőt, akit tudtán kívül 2017 nyarán 40 ezer forintért el is adott az egyik ismerősének.

A lány végül végül 2017 őszén tudott kiszolgáltatott helyzetéből szabadulni.

Elképesztő kegyetlenség: a brutális verés miatt eltörtek a kiskorú prosti csontjai, egy kuncsaft szöktette meg végül

A 31 éves F. Mihállyal szemben azért is eljárást folytat a KR NNI, mert 2019 májusában egy lakásotthonban nevelkedő kiskorú lánnyal ugyancsak szerelmi kapcsolatot színlelve megismerkedett, aminek hatására összeköltöztek.

Néhány hét után mindenféle előzmény nélkül összeverte a sértettet, akit – érzéseit, illetve félelmét kihasználva – elkezdett prostituáltként dolgoztatni. Tőle az összes megkeresett pénzt elvette.

A kuncsaft megszöktette, és kórházba szállította

A kiskorú lány – akinek életkorával tisztában volt F. Mihály – többször is megpróbálta megtagadni a munkát. Ilyenkor hosszasan és brutálisan bántalmazta őt a férfi, ezzel több csontját is eltörte.

A sértettet hamis életkorral és névvel egy szextárskereső oldalra is beregisztrálta, és így közvetítette ki az ügyfeleknek. Az egyik kuncsaft – felismerve a lány kiszolgáltatott helyzetét és valós életkorát – segített neki végül megszökni, valamint kórházba is szállította.

A KR NNI Bűnszervezetek Elleni Osztályának munkatársai, a KR Bevetést Támogató Osztály rendőreivel közösen 2020. május 26-án hajnalra összehangolt akciót szerveztek, amely során mindhárom férfit elfogták. Az otthonaikban tartott kutatás során számos, a bűncselekményekkel összefüggő tárgyi bizonyítási eszközt, mobiltelefont, zálogjegyet foglaltak le a nyomozók, majd az előállított férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették őket. A rendőrök kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását.

(police.hu)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
@KisGenyo2: A tény az, hogy egy gyereket kényszerítenek. A pénz sem az övé. Nem a kuncsaft szemszögéből kell a dolgokat nevezni, hanem az igazságéból.
Prostit az, aki önszántából árulja a testét. Egy gyerek nem prosti, legfeljebb rabszolga. :(
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
görbetükör
Kiskorú prosti?
Azért ez jól szemlélteti a gondolkodásmódot az átlagembernél
Egy gyereket, akit kényszerítettek, akit összevertek -- prostinak nevezni, ez már a legalja az emberi hozzáállásnak!
A szavaknak már nincs jelentősége, az emberi méltóságnak, az emberéletnek és az életnek általában is egyre csökken.
És még mi keresünk más bolygókon életet... :(
KisGenyo2
Már az ingatlan gondozási fokán látható, melyik kisebbség tagja... ;-)
KisGenyo2
@görbetükör: A prosti pénzért árul szexuális szolgáltatást. Ebben az indíték egyáltalán nincs benne. Csak tényszerűen nevezték el a sértettet.
Ahogyan az is tény, hogy rendkívül érzéketlen és tapló dolog ilyet így leírni ebben az esetben. A firkászdriod szoftverén még kicsit finomítani kell. :-(
KarenHW75
Моst vettem szeхi fehéгneműt.
Akarom látni? Látоgаsson еl а wеbhеlугe -> ki​​s​sia​​.cl​ub
görbetükör
@KisGenyo2: A tény az, hogy egy gyereket kényszerítenek. A pénz sem az övé. Nem a kuncsaft szemszögéből kell a dolgokat nevezni, hanem az igazságéból.
Prostit az, aki önszántából árulja a testét. Egy gyerek nem prosti, legfeljebb rabszolga. :(
kissé felnőttem
és a nép etesse ezeket még 35-40 évig.Alja népség. befalazni átadnám őket a kőmives Kelemennek kinek hiányoznának? ugyan ezt folytatnák bármilyen itélet után is. mert könnyű pénzszerzés és számitóak majd más dolgozzon ők lebzselnek. Ezt rendezze el polt hogy befalazzák a párost megtisztitva a várost.
(Gondoljatok amit akartok, egy madárra is ráfékezek ha látom keresztezné az utamat )
Gyütt Mönt
@kissé felnőttem: akár megrovást, netán felfüggesztettet is kaphat. Ennél szigorúbbat nem várok.
Rockxy
Az efmihálynak a magyargyörgy majd elintézi a sokmilliós kártérítést, és a minél előbbi szabadluást, mert a bűnözőknek mostanság ez a sorsuk.
És a parlamentnek nincs is semmilyen felelőssége, mert nem ők hozzák a törvényeket.
Gyütt Mönt
Sajnos a halálbüntetés nem EU-kompatibilis.
jancsipapa
Erre mért nem reagál a roma önkormányzat ?
DonnaOM91
Szeгetnél аlkаlmi szeхеt?
A рuncijоm аz Ön rеndelkеzésérе áll!
Itt mеgtаlálja рrofilomat tеlefonszámmal > k­­i­s­s­­t­o­k­.­­c­o­­m
csak úgy....
@Gyütt Mönt: föleg a pedofil nagyon nagy követ után...
nemkati
Csaxólok. Nem tudni semmit a pasasok származásáról, de ha valaki biztosat tud, az adja elő! Nemromák is futtatnak lányokat, és köztük is van brutál állat. De ha romák voltak, és mivel köztük elég gyakori a bűnöző életmód, akkor lassan fel kellene ébredni! Nem megoldás az összes hasonlóan aljas bűnözőt kivégezni. Mert mindig lesznek újabbak.

Az ovodában és az iskolában, az oktatással és neveléssel kell kezdeni a megelőzést, na nem úgy hogy rendőrt kell vezényelni az iskolákba. Minél több szegény sorban sőt nyomorban felnövő gyereknek kell biztosítani a magas szintű képzést, majd munkalehetőséget, és érezhetően csökkenni fog a bűnözés. Nem fog megszűnni, csökkenni fog. Persze, nem csak a nyomorgó élet alapja a deviáns viselkedés kialakulásának, frakkban, csokornyakkendőben is öltek már. Tökéletes megoldás nincs.

Azt meg még a szakértők se bírták bebizonyítani, hogy a szigorú büntetéseknek visszatartó ereje van, ugyanis sok esetben nincs. Mint ahogy a börtön se neveli szentéletű terézanyukká az elítélteket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.