Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány ezentúl is mindent megtesz azért, hogy ne legyenek anyagi akadályai a gyermekvállalásnak.

Egyszerűsödnek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a babaváró támogatás és a jelzáloghitel-elengedés igénylésének feltételei, valamint bővül az igénylők köre a Magyar Közlönyben péntek éjjel megjelent kormányrendelet értelmében

– közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.

Novák Katalin a legfontosabb intézkedésekről beszámolva azt írta, hogy

a babaváró támogatás igénylésekor a mozaikcsaládoknál nem lesz feltétel az első házasság, a diplomás gyed időszaka is beleszámít a tb-jogviszony időtartamába, a külföldről hazatérőktől minimálisan elvárt hazai tb-jogviszony-igazolás időtartama pedig 180-ról 90 napra csökken.

Özvegyülés esetén akkor sem szűnik meg a kamattámogatás, ha a házaspárnak öt éven belül nem született gyermeke, ikergyermekek születésekor pedig a támogatás törlesztésének szüneteltetése 3+2 évig jár majd, vagyis az egyik gyermekre igénybe vett 3 év után a másik gyermekre is kérhető még 2 év szüneteltetés. A jelzáloghitelek csökkentését pedig olyan esetekben is igényelhetik a családok, ha az ingatlan csak az egyik szülő nevén van – ismertette.

A csok igénylésénél az Egyesült Királyságból hazaköltözőknek a méltányossági eljárás lehetősége is biztosított lesz a külföldi tb-jogviszony igazolása során – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány ezentúl is mindent megtesz azért, hogy ne legyenek anyagi akadályai a gyermekvállalásnak, és mindenki itthon alapíthasson családot, teremthessen saját otthont.

Címlapkép: Facebook/Novák Katalin:

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maria26
getmeets.com - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek
ómió
Eszerint a Kuncze efftárs féle "fogyik a magyar" ráolvasás - ha mégoly "haladó" is - továbbra se gyógyír!
Maria26
getmeets.com - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.