Az Innovációs és Technológiai Minisztérium június 6-tól 34 vasútvonalon drasztikus járatritkítást tervez bevezetni bármiféle társadalmi egyeztetés nélkül.

„20 vasútvonalon naponta irányonként mindössze egy, további 9 esetében pedig kettő járat közlekedne, sok esetben pótlóbuszt sem biztosítanának.

Mindezt álságosan a koronavírus-járványra hivatkozva teszik, holott folyamatosan oldják fel a kijárási korlátozásokat. A lakosság számára komplett térségek maradnának használható vasúti szolgáltatás nélkül úgy, hogy a terv érdemi megtakarítást nem eredményezne, csak játék a számokkal, miközben munkahelyeket és a munkahelyek elérhetőségét veszélyezteti nemcsak a MÁV-csoportnál, de a vonalak által érintettek körében is.”

Az egyesület azt kéri, hogy az ITM álljon el a járatritkítás és megszüntetés június 6-ra tervezett bevezetésétől. Szerintük a változást túlságosan összecsapva és a valós igények figyelembe vétele nélkül hozták meg. Ráadásul az egyesület szerint

„a fertőzésveszélyt sokkal inkább növeli, ha az utasokat kevesebb járattal vagy a vonatoknál kevesebb férőhellyel rendelkező buszokkal szállítják el.

(szeretlekmagyarorszag.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maria26
getmeets.com - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek
ómió
Mert, ugye, járatkihasználtságilag a "társadalmi egyeztetés" az efftársi "nyerő"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.