Nyílt levelet intézett Orbán Viktorhoz Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. 

A magyar orvos gyorséttermi órabért kap – levelet írt Orbánnak a kamara elnöke
Fotó: Youtube/ATV

Kincses mielőbbi bérrendezést szorgalmaz az orvostársadalom számára. Mint fogalmaz, a magánegészségügy önmagában nem megoldás, hiszen az milliók számára nem hozzáférhető lehetőség.

Úgy véli,

 "a magyar emberek egészségének védelmét nem lehet tovább – a gyorséttermi dolgozókéval megegyező 900 forintos orvosi és a szakmunkásokétól is elmaradó – 1700 forintos szakorvosi nettó órabérre építeni".

A kamara elnöke szerint az orvosi bérek rendezése nélkül nem állítható meg az orvosok elvándorlása, nem garantálható az egészségügyi közellátás működése, a járvány elleni hatékony védekezés, nem számolható fel a hálapénz-rendszer, valamint az egészségügy megindult átalakításához nem nyerhető el az orvosok együttműködése sem.

A fáradt, végletekig túlterhelt orvostársadalomból a hivatására koncentráló nemzeti erőforrást kell alkotnia az ország vezetésének" – fogalmazott Kincses.

Bemutatott egy bértáblát is, ez alapján

az általános orvosnak 2500 forintos, a szakorvosnak 4300, a pálya végén lévő szaktekintélynek 7000 forintos nettó órabér járna, ami elősegítené azt is, hogy megszűnjön a hálapénz.

Az elnök úgy véli, a héten benyújtott 2021-es költségvetésben a gyógyító-megelőző eljárásokra tervezett 9,6%-os emelés nem fedezi az egészségügy betegbiztonságot garantáló és a járványveszély miatt megnövekedett költségű működését, és nem tartalmazza az egészségügyi dolgozók pályán- és itthon tartásához szükséges bérek fedezetét sem.

"Miniszterelnök Úr, most az Önök kezében van a változtatás lehetősége: egy élhető, mindenki számára hozzáférhető és a fiatal szakemberek itthon maradását biztosító egészségügyi rendszer életre hívása"

- írta a MOK elnöke.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
@Zsopiale: Meg kell tanítani az orvosokat focizni!...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Gond egy sem!
.
Azt írja az újság, hogy a címzettnek egy emelet van fenntartva, mindenféle kütyüvel
.
www.google.com/search?sxsrf=ALeKk02fP80B7sOL2uPGcx0Ggfg-2OTlWg%3A1590920806755&ei=ZobTXsfRLcrrrgSPgIuQDQ&q=egy+emelet+van+fenntartva+Orb%C3%A1nnak+Gr%C3%A1zban&oq=egy+emelet+van+fenntartva+Orb%C3%A1nnak+Gr%C3%A1zban&gs_lcp=CgZwc3ktYWIQAzoFCCEQoAE6BwghEAoQoAFQ7WJY-bcBYNu7AWgEcAB4AIABlwGIAZIWkgEEMC4yMpgBAKABAaoBB2d3cy13aXo&sclient=psy-ab&ved=0ahUKEwjHnLXs8d3pAhXKtYsKHQ_AAtIQ4dUDCAw&uact=5
.
Ettől függetlenül csak ellenzékben volt számára fontos zrikálni mindazon feladatokat, amely a tagország feladatkörébe tartozik, ma már kisebb gondja is nagyobb ezeknél, mivel azon mesterkedik, hogy
.
--- Mészáros Lőrinc a koronavírus-járványból is nyertesen kerülhet ki
.
merce.hu/2020/04/06/meszaros-lorinc-a-koronavirus-jarvanybol-is-nyertesen-kerulhet-ki/
.
g7.hu/vallalat/20200406/kormanykozeli-cegek-lehetnek-a-nyertesei-a-koronavirust-koveto-felvasarlasoknak/
.
"""A válsággal fellépő pénzhiány előkészítheti a terepet a kormányközeli vállalkozók további gazdagodásának – írja hétfői elemzésében a G7. """
---------------------------
.
Punktum!
Zsopiale
@Eladott Ország: 4. akik készülődnek a forradalomra... ;)
cikicakk55
Nem tudom mi van a Propival. nekem évekig a kedvenc online újságom volt. Eleinte a cikkek is olvshatóak voltak,nem húztak jobbra. Az utóbbi kb 1 évben viszont teljesen megváltozott. Már egyre több a jobboldalt dicsőítő cikk,egyre nehezebb a barátaim hozzászólását lájkolni. Többször is észre vettem,hogy a beírásom eltűnt.A másik,hogy emailben megkaptam,hogy XY. válaszolt a hozzászólásomra,rákattintottam és az jött ki,hogy a cikk már nem érhető el,törölve van. Persze,ha beléptem,akkor a profilomban megtaláltam a cikket és a keresett választ is.Csak azért nem Hagyom itt a
Propit,mert nagyon sok jó emberrel ismerkedtem itt meg,úgy hogy csak egymás véleményét,felfogását ismerjük,de az nagyon passzol.A másik,hogy itt nem divat (szerencsére) a K. anyázás,egymás sértegetése. Persze megy az is,de ott mindig meg van aki elkezdi. Én nem szoktam felvenni a kesztyűt,így én még nem lettem lemocskolva. Amennyiben ez megtörténik,akkor már tényleg csak egy szép emlék marad a propi a számomra. A cikkhez is hozzá szólva,sajnos a Magyar emberekbe,már mélyen bele ivódott,hogy csak a hálapénz adásával törődnek a betegekkel igazán. Ez nem az orvosok hibája,mert egyre több főleg a fiatal,frissen végzett orvosok körében,hogy nem fogadnak el hálapénzt. Büntetni kéne azt is aki adjja és azt is aki elfogadja.
ittott
a gyerekem a Semmelweiszen végzett. végig jeles volt, és az ösztöndíja a 30 ezer körül volt. Soha sem több 32-nél, de volt amikor 26. Jeles eredménynél az ország legjobb egyetemén. egy aztalos tanuló ettől ztövvet kapott. a kurva anyjját annak, aki ezt létrehozta.
és diagnózisával emberek sorsáról dönt.
Maria26
getmeets.com - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek
jesz
az orvosi kamara levelet írt Orbánnak...És? Most mi leesz? Semmi.
A kamarai választási kampányban mindent megígértek, aztán tessék...levelet írnak. Ezen rágódtak néhány hónapig, hátha ütősre sikerül...
Minden ígéretük elveszett a politika szemétdombján. Pont úgy tudnak hablatyolni, mint az előző elnök, csak itt többen vannak.
Nem bírnak el Káslerrel, mert múltbeli érdemei vannak, főleg a magyarság eredetkutatásában..és az most fontosabb, mint holmi beteghazazavarás...

Szóval minden marad a régiben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.